A betegek kérdései (741)

  • Tisztelt Doktor Nő!

    Rengeteg téves nem téves információ megtalálható az interneten az
    Adipex gyógyszerről...
    Kérem mondja el,mit tud erről a gyógyszerről?
    Tényleg csak M.o.-on betiltott,más országok még használják?
    Ha betartom a max 12hetes kúrát,napi… Még több

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves Szandra,
    Az Adipex nem ártalmatlan szer, olyan pszichostimuláns, amely jobb esetben "csak" álmatlanságot (stb.) okoz, rosszabb esetben életveszélyes testi tüneteket (pl.… Még több

  • Kedves Biró Eszter Köszönöm szépen a válaszát. Írtam Önnek "össze vagyok zavarodva" c. Abba…

    Kedves Biró Eszter
    Köszönöm szépen a válaszát. Írtam Önnek "össze vagyok zavarodva" c. Abba röviden annyi volt, hogy a abrátom Bp.-re akart menni egyedül és azt hittem hogy nem vagyok neki fontos, meg hogy nem szeret. Azóta sikerült megbeszélnem vele a dolgokat. Kiderült, hogy csak azért akar eleinte egyedül menni, hogy felmérje a terepet és mindenáron szeretné, hogy utána menjek 2-3 honap mulva mert tudja hogy nem müködnek a távkapcsik. Születésnapomra ami nemrég volt 40ezer ft-ot adott nekem, hogy visszamondhassam az elöfizetést és még egy okos telefont is vett nekem 15ezer ft.-ért. Ugy gondolom, hogy bizhatok mostmár benne hiszen ha enm aakrok smemit a másiktól akkor nem adnék neki oda 40ezret plusz telefont akármennyire is szülinapja van. A problémám most az lenne hogy növérem bejelentette anyukámnak h másik városba költözik. Anya el is sirta magát hogy itthagyja. És egyszerüen én is elkezdtem félni. Nem tudom, hogy mondjam meg anyának hogy lehet én is elmegyek majd innen. Anya beteg nem dolgozik kevés nyugdijat kap én támogatom öt anyagilag. Mert növéremre nem lehet számitani se fizikailag se anyagilag. De még rokonaink sincsennek egyszerüen senkire sem. Ha nem megyek el a barátom után majd, tuti rosszul esne neki, hiszen velem tervezi a közös jövöjét, de én nem akarom az anyukámat sem megbántani ugyan ugy segiteném anyagilag öt mint eddig. mind a kettöjüket szereetm és nem tudom, hogy msot mit tegyek. Néha félek attol hogy nekem anya végett sose lesz normális életem ha mindig öt kell istápolnom. Mert a növérem semmibe nem segit amikro anya korházba került jó ha vagy az 1,5 honap alatt ha vagy 3 szor bement hozzá látogatoba még scak egy gyógyszer feliratásra sem lehet megkérni azt is én intézem anyának... Két tüz között érzem magam nem akarok választani ketőtjük között sem. Mit tudna tanácoslni? mit tehetnék?

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves Kérdező,
    A legeslegjobb beszél(get)ni az anyukájával, hamarosan, és nem a költözés előtti utolsó pillanatban. Ne tegye ki magukat, anyukáját sem, hogy váratlanul kész helyzet elé állítja. Engedjen mindannyiuknak felkészülési időt, hogy alkalmazkodni tudjanak a változásokhoz, és hogy meg tudják beszélni, hogy hogyan lesz majd azután.
    Gondolja végig, és beszéljék is meg, hogy mit tud majd később is vállalni, hogy mi az, amit nem, hogyan fogják a kapcsolatot tartani, stb.
    Higgyed el, amitől megijedt, hogy választania kell anyukája és a párja között, az túlzott félelem. AZ élet nem ilyen: az emberek azután sem veszítik el a szüleiket, hogy megtalálják életük párját. Bár az kétségtelen tény, hogy az élet változásaihoz néha nem tudunk automatikusan alkalmazkodni, hanem egyeztetni, beszélgetni, próbálkozni kell ahhoz, hogy megtaláljuk a jó megoldást.
    És igen, néha fájdalmat, ijedtséget is okoznak a változások, ezektől sem kell visszariadni, hanem az alkalmazkodás módját kell megtalálni.
    Üdvözlettel:
    Biró Eszter

  • Kedves Doktor Nő! Reggelente ki szoktam borulni, ahogy felkelek érzem hogy teljesen feszült vagyok…

    Kedves Doktor Nő! Reggelente ki szoktam borulni, ahogy felkelek érzem hogy teljesen feszült vagyok és ezt sajnos másokon vezetem le. A családban ilyenkor mindenkibe belekötök, veszekedek, kiabálok! Nem tudom magam nagyon leállítani. Szerencsére megértőek itthon szóval nem is szokták nagyon komolyan venni mert már megszokták. Nekem mégis bűntudatom van hogy néha teljesen alaptalanul megbántom a testvéremet, szüleimet. Múltkori veszekedés miatt nem finanszírozzák tovább a pszichológusomat, ami miatt teljesen összeomlottam. 3 évig jártam hozzá rengeteget tudott rólam és nincs pénzem meg nem is akarom az én zsebpénzemből fizetni. Ön szerint mit lehetne tenni egy ilyen családdal ahol a kiborulásaimat azzal büntetik hogy elveszik a maradék támaszomat is??!! Nem megértőek velem szemben és úgy érzem mintha lemondtak volna rólam nem érdeklik hogy mi lesz a jövőm! Fél éve felkerestem egy pszichiátert gyógyszerek reményében aki azt mondta hogy érzelmileg labilis vagyok és kevert szorong-depresszió is fent áll! Ő magánpszichiáter de nem ad semmilyen pszichoterápiát a tudása kimerül abban hogy felír gyógyszereket! Úgy érzem senkire se számíthatok, senki se ért meg nem fogadnak el olyannak amilyen vagyok!
    Ön szerint mit tegyek hogy ne boruljak ki reggelente?? A másik kérdésem hogy ön szerint egy ilyen családból az elköltözés a legcélszerűbb??

    Előre is köszönöm válaszait!

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves Kérdező, hogy költözzön-e el, erre még akkor sem akarnék határozott tanácsot adni, ha milliószor jobban ismerném, mint amit ez a rövid levél lehetővé tesz.

    Az első gondolatom, mikor még nem olvastam végig a levelét, nekem is az volt, hogy pszichológushoz kell menni. Aztán örömmel olvastam, hogy járt is, sokáig. Ez a legjobb út most is.

    Mondok⁄kérdezek egy nehezet: abszolút nem értem, miért olyan egyértelmű Magának, hogy a saját lelki egyensúlya érdekében szükséges kezelést nem akarja a zsebpénzéből fizetni?!

    Nem tudom, milyen a családja, hogy vajon mennyire elfogadóak, szeretetteljesek, illetve hogy Ön mit tesz azért, hogy Önt elfogadják és szeressék. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha azt szeretné, hogy jobbra forduljon az élete, akkor nem várhatja ennek csodáját kívülről, hanem tenni kell érte, pl. úgy, hogy fizeti az ehhez szükséges pszichoterápiát.

    Nyilván persze ez akkor könnyebb (vagy kevésbé nehéz), ha támogatják a családjában, baráti körében, de még akkor is igaz, hogy Önnek kell saját magárért tennie, ha esetleg nem Ön az "oka" a nehézségeknek.

    De hogy a kérdésével kapcsolatban konkrétabbat is mondjak: lehet, hogy függetlenebbé kellene válnia, de ennek nem az elköltözés a legfontosabb eleme, hanem a belső függetlenség növelése, amibe a felelősségvállalást is beleértem. Tehát a függetlenségéért is sokat tesz, ha finanszírozza saját magát, még ha a zsebpénzéből teszi is ezt. Különben meg még jobb volna, ha keresne hozzá saját anyagi forrást (munkát), mert hiszen a zsebpénzt is mástól kapja......

    Üdvözlettel:

    Biró Eszter

  • Tisztelt Eszter! Húszas éveim közepe felé járok és képtelen helyzetbe kerültem:beleszerettem…

    Tisztelt Eszter!

    Húszas éveim közepe felé járok és képtelen helyzetbe kerültem:beleszerettem az orvosomba.:( Még soha nem voltam szerelmes,kislányként megerőszakoltak és eddig undorodtam magától az érzéstől,férfiaktól is.Most viszont minden megváltozott,de nem akarok elrugaszkodni a realitástól.Ez az orvos nagyon figyelmes,poénkodik,kedves és nagyon jófej,de nemcsak velem,hanem minden betegével.Nem tudom,hogy mint nő bejövök-e neki,mert egy mosoly,vagy az,hogy úgy kapja el a tekintetét mindig a lábaimról,az még nem jelent semmit,hisz ő is csak egy férfi és most pozitív értelemben mondom.
    Egyébként 30-31 éves és tényleg az egész lénye megfogott.Egy belgyógyászati probléma lévén többször voltam nála és azt vettem észre,hogy őt nézem, a hátát,vállait,profilját,az egész testét.És annyira vágyok rá,hogy magához öleljen,megpusziljon,sőt,még a szexre is vágyom vele,amit soha nem éreztem még ezelőtt.Egyszerűen csak sírni tudok,ez szerelem? Annyira új és rossz,hogy viszonzatlan.1,5 hónap múlva megyek hozzá ismét,nincs jegygyűrű az ujján,de persze ettől még lehet valakije.Ön szerint mondta volna,ha vonzódik hozzám? Ha rá gondolok,akkor a mosolya,nevetése és a hanghordozása,poénjai jutnak eszembe,nagyon szeretném,ha megölelne és együtt lennénk. Kiborítanak ezek az érzések,nem tudok velük mit kezdeni.Ilyen helyzetbe mi a jó döntés?Vagy mit tudok csinálni? Hogyan lehet kiverni ezeket a fejből?Lehet,hogy csak a törődés fogott meg?Már sokszor kezelt férfi orvos,pszichoterapeutám és férfi volt anno,de soha nem vonzódtam egyikhez sem.Érdekes,az utcán állandóan őt keresem magam körül,ha valaki hasonlít rá,akkor megdobban a szívem.:,( Mit csináljak???
    Köszönöm! M

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves M,

    Úgy gondolom, jól látja a helyzetét, a mostani lelkiállapotát, hogy a törődés is sokat számít. Nyilván vonzó férfi is ez az orvos, ezt se tagadjuk le, ne hagyjuk figyelmen kívül, és hát Magának meg nagyon jól jönne a szerelem végre, olyan nehéz régi tapasztalatok után, vagyis lehet, hoyg Maga is most van kész erre a dologra.

    És most jön a ’DE’. De azt tudnia kell, hogy az orvosnak, akár csak a pszichológusnak, tilos a pácienseivel szexuális, vagy szerelmi kapcsolatot létesítenie. Ha megteszi, az nem csak szakmai etikai, hanem pszichológiai értelemben is olyan visszaélés, ami bizonyos vonatkozásaiban (pl. az erővel, a hatalommal való visszaélés a gyengével, függő helyzetben lévővel szemben) hasonlít ahhoz a visszaéléshez, amit Önön régen már elkövetett az, aki megerőszakolta.

    Úgyhogy - biztos nem ezt akarta olvasni - az a megnyugtatóbb, a tisztább ügy, ha ebből az érzésből nem lesz kapcsolat. De örüljön neki, hogy végre van egy olyan vonzalom, ami nem undort, hanem vágyakozást kelt Magában, ez jó jel arra, hogy valószínűleg eléggé kiheverte, feldolgozta a rég történteket ahhoz, hogy közel az idő a szerelemhez, a jó szexhez, a párkapcsolathoz.

    Jó volna most is pszichológus segítségét kérnie (lehetőleg azét, akihez régen járt!!), mert ez is egy fordulópont, egy olyan, ami jót jelent, de sok feladatot is ad Magának.

    Kívánom, hogy találja meg a szerelmet, a felszabadítót, biztonságot adót, intimitást nyújtót, ez "jár" mindenkinek.

    Üdvözlettel

    Biró Eszter

  • tisztelt tanácsadó! az a kérdésem,hogy hogy lehet úgy haragudni a másikra ,hogy tulajdonképpen…

    tisztelt tanácsadó!
    az a kérdésem,hogy hogy lehet úgy haragudni a másikra ,hogy tulajdonképpen nincs is oka a haragra annak, aki haragszik.vagy túlérzékenység lehet az ok?valaki vagy valami váltja ki a haragot és valakin le kell ,hogy csattanjon?én idősgondozóként dolgozom,és van egy házaspárom.a mai napig minden nagyon nagy szeretetben és békességben zajlott.a mai nap megváltozott minden,mert ahogy betettem a lábam a házukba a mama egyszerüen elfordult tőlem,és többé még beszélni sem hajlandó velem.2éve meghalt a fia és nem tudta feldolgozni és az egyik szomszédasszonyát a múlt héten temették.azt mondta a néni ,hogy én nagyon megsértettem őt,de én értetlenül állok az egész előtt mert a munkámból kifolyólag is mindig nagyon nagy tisztelettel bántam az idősekkel.hiába kérdezem mi az ok,nem hajlandó válaszolni.a férje annyit mondott azért haragudott meg mert féltékeny,mert a bácsit úgy szólitottam,hogy édes,kedves p.bácsi.ezt nem értem,és nem is tudom elfogadni indoknak.de ha a néni igy gondolja kénytelen vagyok elfogadni az új helyzetet,de azért remélem,ha lecsillapodnak a kedélyek akkor megtudjuk beszélni a dolgot.előre is köszönöm a szakmai válaszát.üdv.anna

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves Anna,
    Én nem látom képtelennek egyáltalán a féltékenységet, mint okot. De az is lehet, hogy ez a temetés is felzaklatta, ami még érzékenyebbé tehette. Az is előfordul, biztos Ön is tapasztalta idősek között, hogy öreg emberek néha gyanakvóvá, sértődékennyé válnak, ami szinte olyan, mint a ráncok az arcon, kivédhetetlen, és nem tehet róla senki.
    Úgy hiszem, hogy ha Ön továbbra is olyan gondos és szeretetteljes, mint eddig (a leveléből így érzem), sikerül megbékítenie ezt az idős hölgyet, meg fogja találni a módját, hogy megvigasztalja, kibékítse.
    És hogy a nyitó kérdésére is válaszoljak: igen, persze hogy van olyan, hogy megharagszunk, akár olyankor is, amikor valójában nem is ért minket valódi sérelem.
    Biró Eszter

  • Kedves Eszter! a sráccal elkezdtünk beszélni kettőnkröl!Azt mondta szerinte jol megértjük egymást…

    Kedves Eszter! a sráccal elkezdtünk beszélni kettőnkröl!Azt mondta szerinte jol megértjük egymást amikor találkozunk jol érezzük magunkat de hiányzik mind kettőnk részéről az a kis plusz ami segitene ezt a helyzetet tovább lépni! én beparáztam és igazábol még reagálni is alig tudtam,csak jóvá hagytam azt amit mondott!! egyre jobban kötődöm hozzá de félek,szégyenlem ezt neki megmondani! mit tehetnék,hogy változzon a helyzetünk s ebből kapcsolat legyen?egyáltalán mit mondhatnék neki? köszönöm előre is a segitséget!

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves Kérdező, ha jól értem, ez a fiú igen tapintatosan, de eléggé egyértelműen azt mondta Magának, hogy nem akar, nem tud elképzelni Magával párkapcsolatot. Ha én ezt jól értem szűkszavú leveléből, akkor sajnos Önnek nagyon sok választása nincs, mint ezt elfogadni. Azt nem tudom megítélni, valószínűleg Ön sem, hogy a jövőben lehet-e esélye, ezt Önnek kell végiggondolnia. Önnek kell végiggondolnia, hogy esetleg várjon-e, nem erőszakosan, valamilyen változásra, miközben azért nem éli bele magát túlságosan, hogy ebből lesz valami. Vagy pedig továbblép, és nem fordítja idejét és érzelmi energiáját olyan valakire, aki most nem mutat nyitottságot egy Önnel való párkapcsolatra.
    Sajnos a vissszautasítás fáj, de van, hogy nincs egyéb lehetőség, mint meggyászolni a meg nem kapott lehetőséget. Lehet, hogy ezt most egy ilyen helyzet?
    Biró Eszter




    Utóiratként, és nem csak Önnek, hanem más kérdezőknek is szánom:

    Szeretném hozzáfűzni a fentiekhez: a pszichológia annak a tudománya, hogy az ember hogyan kezelje saját érzéseit, hogyan gondolkodjon saját magáról, hogyan hozzon saját életéről döntéseket, stb. Itt a kulcsszó a "saját" - vagyis arra semmiféle eszköze nincs a pszichológiának, hogy olyan valakinek a viselkedését, gondolatait, érzéseit befolyásolja, akit a pszichológus még egy rövid levél erejéig sem ismer, és semmiféle szándéka nincsen pszichológiai segítséget kérni vagy elfogadni. Nem tudunk varázsolni, de én ennek személy szerint örülök, nem vállalnám a felelősségét, nem is tartanám etikusnak, elfogadhatónak, ha mások életét kellene direkt módon rendeznem, alakítanom. Addig jó, amíg az ember a saját életének gazdája, és el tudja dönteni, hogy kitől milyen segítséget kér és fogad el ahhoz, hogy a legjobb döntéseket hozza, és a leginkább harmonikus módon élhessen.Biró Eszter)

  • Tisztelt Bíró Eszter! Én egy 24 éves fiú vagyok, aki eddig még soha nem dolgozott. Egészen…

    Tisztelt Bíró Eszter!

    Én egy 24 éves fiú vagyok, aki eddig még soha nem dolgozott. Egészen tavaly nyárig, mindig lelkiismeretesen tanultam, lediplomáztam, nyelvvizsgát szereztem, de egyszerűen már egy éve képtelen vagyok elhelyezkedni (illetve idén február-március-áprilisban volt egy három hónapos munkaviszonyom egy ruhaboltban, de ott is szörnyű tapasztalatok értek).

    Egyszerűen azt vettem észre, hogy félek az állásinterjúktól, és attól, hogy ha esetleg fel is vesznek, szörnyen béna leszek és mindent elrontok. Ráadásul a ruhaboltban is csak azt tömködték belém, hogy semmi nem jó amit csinálok és hogy béna vagyok.

    Az utóbbi időben hívtak állásinterjúra is, de nem mertem elmenni, mert biztos, hogy csak leégtem volna, vagy ha fel is vettek volna ahhoz a céghez, szörnyen béna lennék és kirúgnának már az első héten.

    Mindezek mellett, pánikbetegséggel⁄generalizált szorongással is küzdök, amire napi egy Floxetet szedek, immáron három éve, de viszont teljesen tünetmentes vagyok szerencsére, így nem hinném, hogy ez a dolog közvetlenül közrejátszana benne.

    Hogyan lehetne ezen változtatni, mit kellene tennem?? Mit kellene csinálnom, teljesen nullának érzem magam az utóbbi időben...

    Üdvözlettel
    Egy kétségbeesett fiú.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves Kétségbeesett Fiú,

    No, az lehet, hogy ruhabolti eladónak nem volt nagyon jó, de gondolom, nem is abból diplomázott, úgyhogy fel a fejjel, a szakmájában biztos sikeresebb lesz.

    Különben ismert dolog a "kapunyitási pánik", vagyis az a jelenség, hogy nehéz úgymond kilépni az életbe, az iskola biztonságos, átlátható világából átlépni a valódi felnőtt élet sokkal nehezebben átlátható világába.

    Gondolom, hogy Magának pláne nehéz lehet, ha eleve szorongásra hajlamos, amit a gyógyszerrel szépen karbantartott betegsége jelez.

    A javaslatom az, hogy pszichológusi segítséget vegyen igénybe - nem a gyógyszer helyett!!!!, hanem amellett. Mert a szorongás egyfelől egy testi jelenség, ami gyógyszerel szépen megfogható, de ugyanakkor van olyan lelki oldala is, amit a gyógyszer nem tud orvosolni.

    Érdemes volna azt az orvost kérdeznie pszichológusi segítség lehetőségéről, aki a Floxetet felírja. Én sem direkt oki összefüggést gondolok a pánikbetegség és eközött a probléma között, de azt gondolom, hogy ha van egy generalizált (azaz magyarul sokmindenre kiterjedő) szorongása, akkor azért ez a két ügy nem független egymástól, így nem is teljesen független utakon kell a kettőt kezelni.

    Sok sikert - mert lesz, meglátja.

    Biró Eszter

  • Tisztelt Eszter! Közel egy hónapja írtam önnek "Félek" jeligével. Fontosnak érzem,hogy vissza…

    Tisztelt Eszter!

    Közel egy hónapja írtam önnek "Félek" jeligével.
    Fontosnak érzem,hogy vissza jelezzek önnek az állapotommal kapcsolatban.

    Párnapja voltam vizsgálaton az ottani orvos,is csinált egy nyaki ultrahangot.
    Véleménye ez volt: Az előző ultra hang eredményem el van túlozva, szerencsére nincs "csak" Pajzsmirigy gyulladásom.

    Hogy miért nem akarom terhelni a párom a gondjaimmal?...Talán ez gyerekkoromra vezethető vissza. Itthon nem volt szabad beszélni az érzéseinkről,szégyennek számított számít félek,hogy elítélne hiába nyolc éve vagyok vele,még mindig nem tudok 100%-ig bízni benne. Tudja ha volt véleményem érzésem akkor az volt,rám mondva hogy nem vagyok normális,hülye vagyok, "tőled mindenki csak menekül"! Nem tudok szabadulni ezektől a visszatérő fájó szavaktól.
    Köszönöm a türelmét. Tünde

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves Tünde, örülök, hogy pajzsmirigy gyulladásnak bizonyult a probléma, visszaolvasva a korábbi válaszomat, abban is kifejeztem, hoyg ebben bízom.
    Tudja, a gyerekkori bántalmazásnak hosszútávú következményei vannak, aki úgy nevelkedett, hogy szégyellnie kellett magát az érzéseiért, tényleg nehezen bízik saját magában, és másokban is.
    De vannak jó emberek, és vannak jó kapcsolatok is. Nem tudom, hogy a párjával milyen a kapcsolata, de mivel régen együtt vannak, feltételezem, hogy jó - akkor ő remélhetőleg több megértéssel reagálna, mint gyermekkori bántalmazói.
    Köszönöm, hogy megosztotta velem a jó hírt, és beszélje meg mindezt a pszichológusával.
    Kívánom Önnek, hogy hamar eljöjjön az az idő, amikor mer és tud az Önhöz közel álló hozzátartozókkal is bizalmas lenni.
    Üdvözlettel:
    Biró Eszter

  • Tisztelt Doktor Nő! 36 éves anyuka vagyok, 2 hónapos babával itthon. 8 éve diagnosztizáltak…

    Tisztelt Doktor Nő!

    36 éves anyuka vagyok, 2 hónapos babával itthon. 8 éve diagnosztizáltak pánikbetegséget, enyhe depresszióval. Hol jobban-hol rosszabbul érzem magam, rivotrilt szedek napi 3xfelet a 0,5mg-osból és zoloftot de csak napi negyedet. A tünetek amiket igazán nagyon nehezen viselem, nem érzem, hogy pszichés problémám lenne mégis mindig egyensúly zavarom van. Valójában nem tudom korrigálni a mozgásomat normálisan, a hirtelen mozdulatoknál megszédülök, elveszítem egy pillanatra a térérzékemet. Mostanra már sem futni, sem tornázni, táncolni nem tudok. Nem érzem magam jól sehol, mert mindig imbolyog a föld alattam. Bal oldalon érzem a zsibbadást az arcomon, és a gyengeség is a bal oldalamon erősebb. Voltam már sok vizsgálaton adenomát találtak az MRI vizsgálaton a hipofízisbe de az idegsebész szerint ez nem okozhatja, a problémát, azóta már kontrollon is voltam és azzal minden rendben van. Minden egyéb más leletem negatív, jártam már pszichologikushoz is de sajnos nem javult az állapotom. Van amikor jobban, és van idő mikor kevésbé imbolygok de sosem tökéletes, még 1 napra sem, nem tudom hol lehetne keresni a hibát. Kérem segítsen mi lehet a gond, ki tudna nekem ebben segíteni. Itt egy meseszép kisfiú és nem tudom élvezni az anyaságot, mert mindig imbolygok.

    Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszát:

    Tisztelettel:
    Tímea

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves Tímea, nem értek ahhoz, amit kérdez.
    Gondolom, hogy akinél volt, az pszichológus volt (nem pont ezt írta), és a legjobb ötlet, hogy hozzá menjen vissza.
    Nem tudom, mikor volt az adenomájával kontrollon, esetleg oda is érdemes visszamenni, ha ez nem mostanában volt.
    Fontos tudnia, hogy lehet egyszerre kétféle oka is a jelen problémának, egyfelől testi, másfelől lelki. Ezért javaslom, hogy mindkét vonalon keresse a megoldást.
    És szerintem ne várjon, hogy minél előbb tudja élvezni az anyaságát.
    Üdvözlettel
    Biró Eszter

  • Kedves Doktornő! Egy párkapcsolati problémával fordulok Önhöz. 31 éves múltam és lassan 4 éve…

    Kedves Doktornő!
    Egy párkapcsolati problémával fordulok Önhöz. 31 éves múltam és lassan 4 éve boldog párkapcsolatban élek. A páromnak van egy 9 éves kislánya. Szerencsére nagyon szeretjük egymást, még szoktam is viccelődni a páromnak azzal,hogy engem jobban szeret mint a saját szüleit :-) Mivel nagyon szoros kapcsolat volt a párom és a kislánya között ezért mikor szétmentek a kislánya anyjával úgy egyeztek meg,hogy minden hétvégén vele van a lánya és ez az elmúlt 4 évben is így maradt. Valószínű ez is hozzájárult ahhoz,hogy ennyire jóban vagyunk. A problémám az,hogy a párom nem akar közös gyereket,bár néha azt mondja hogy majd 10 év múlva lehet. A másik problémám pedig az,hogy a párom nem fogadja el a családom. Tudni kell,hogy a párom szülei közel laknak hozzánk és minden hétvégén megyünk hozzájuk és persze a kislánya is minden hétvégén velünk van. Viszont az én szüleim messze laknak ezért évente egyszer látogatjuk meg őket. Sajnos tavaly nővérem Londonba költözött a párjához aki szintán nagyon hiányzik. Tudni kell,hogy nekem nagyon jó kapcsolatom volt a családommal és rettenetesen hiányoznak. Sajnos a páromnak felszínes a kapcsolata a szüleivel és a testvérével is ezért nem érti az én ragaszkodásom. Tegnap pl. fél órát beszéltem a testvéremmel skype-on pedig már 1 hete nem beszéltünk és ezen a párom úgy megsértődött,hogy nem szólt hozzám egész este és ma reggel sem, így ment dolgozni.
    Mit tegyek? Hogy fogadtassam el a családom? Úgy érzem teljesen kiégtem az elmúlt 4 évben. Sajnos a párom szülei egy nagyon negatív személyiségek és kiszívják ez ember energiáját a panaszkodásukkal. Úgy érzem nem bírom tovább. Viszont nem szeretném megbántani sem a párom sem a szüleit mert egyébként rendes emberek.
    Köszönöm a segítséget!!
    Zsófi

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves Zsófi,
    Nem tudtam meg a leveléből, hogy beszélgettek-e ezekről a dolgokról a párjával. Hogy elmondta-e neki, hogy Magának hiányoznak a családtagjai. Elmondta-e már a párjának, hogy Maga boldog vele, ÉS szeretne a szüleivel is kapcsolatot tartani. Ha eddig nem volt Önök között erről beszélgetés, akkor jó volna erre keresni és megteremteni a lehetőséget. Ha próbálkoztak ezzel, de nem jutottak előre eleget, akkor érdemes lehet párterápiára keresni lehetőséget, sokat segíthet, ha egy ebben képzett és jártas pszichológus segítségével beszélgetnek egymással.
    Különösen gondolom ezt azért is, mert főképpen a közös gyerek dolgában igazán csak együtt lehet dönteni. Még az felmerülhet, hogy Ön a párja nélkül, egyedül meglátogatja a szüleit, de hasonló megoldás a gyermek dolgában lehetetlen.
    Szóval amit javasolok: nagy beszélgetésEK, nem egy, mert annál fontosabb dolgokról van szó, semhogy azonnal minden tisztázható legyen. Ha a saját vágyairól, érzéseiről beszél, és nem másokat minősít, akkor esélyesebb, hogy nem sérti meg a párját. Tényleg nem nagyon tanácsos azt mondania szüleire, hogy negatív személyiségek, de a lényeg elmondható azzal is, ha arról beszél, amit Ön érez velük kapcsolatban.
    Üdvözlettel:
    Biró Eszter

  • Kedves Biró Eszter! Segítséget szeretnék kérni párkapcsolat terén mert már nem tudom hogy mit…

    Kedves Biró Eszter!
    Segítséget szeretnék kérni párkapcsolat terén mert már nem tudom hogy mit gondoljak. 3,5 éve vagyunk együtt a barátommal. van egy munkahelye ahol nem érzi jol magát. Egyre gyakrabban emlegeti azt hogy másik városba akar menni dolgozni már kb. 1 éve ezt mondja.A baj csak az hogy magáról beszél csak. Én mondtam neki hogy én is vele mennék, de én azt látom rajta hogy ö nem akarja hogy vele menjek. Feszt a kifogásokkal jönn hogy de itt van anyukám a suli meg a munkahelyem és hogy én tiszta bolond vagyok hogy azt gondolom hogyha ö elmegy akkor vége lenne köztünk mindennek. Csak én ugy érzem hogy ez a részéröl csak egy háritás. neki is itt van mindene az anyukája a kisfia (aki nem tölem van) az unokatestvére. ínem élek rózsaszin ködbe attol, hogy szeretem én tudom hogy a távkapcsolatok nem müködnek. Egyszerüen nem értem h miért nem akarja hogy vele menjek! nekem ez roszsul esik és már probáltam vele erröl bezsélni de mindig ezt mondja. Én szeretném emgmenteni a kapcsolatomat nem aakrom hogy vége legyen emiatt.Néha azt érzem hogy mint hogyha ö nem is akarna tölem semmi komolyat mert ha akarna akkor én ugy gondolom hogy együtt kéne neki vágnunk a dolgoknak nem az hogy én itt maradok Miskolcon ö meg Bp.-en. Most mondta h késöbb utána mehetnék de én nem bizakodok annyira -e terén. Kérem segitsen nekem.Mit tudnék tenni?

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves Kérdező, több mindent is gondolok.

    Az a legfontosabb ezek közül, hogy mégiscsak a barátjával kellene ezeket a dolgokat megbeszélnie. Talán most nem kérdeznie kellene, hanem elmondania azokat a dolgokat, amiket most leírt, elmondani neki, hogy Maga fél, hogy ez a kapcsolatuk végét jelentené, elmondhatná neki, hogy Maga szerint a távkapcsolatok nem működnek, és hogy Maga úgy érzi, hogy Magától akar elmenni, eltávolodni. Jó volna tudni, hogy erről mi az ő véleménye. Ezen a nyomon előre haladhatnának, azt hiszem.

    Nem vagyok abban biztos, különben, hogy a távkapcsolatok nem működnek. Én bőven tudok pozitív példákat. Vagyis nem hiszem, hogy biztosra kellene vennie, hogy a másik városban való munkavállalás biztosan szakítást is jelentene, ez Magukon múlik, Magán is. Ha a barátja szakítani akarna, ahhoz nem kell másik városba mennie........... De nem szakított azóta, hogy mondogatja ezt a tervet.

    De ha Magának mégis igaza volna, hogy tényleg szakítani akar a barátja, akkor meg azt kellene megtudni, hogy vajon mivel elégedetlen a kapcsolatukban. Ha ezt tudja, akkor esélyes, hogy akár változtatni is lehet, kettejük közös akaratával, együttműködve.

    Szóval én azt hiszem, hogy Maga abból a szilárd elképzelésből indul ki, hogy a másik városban történő munkavállalás feltétlenül szakítást jelent. Ez egyáltalán nem biztos hogy így van. Lépjen ki ebből a gondolatmenetből, legalább egy beszélgetés erejéig, hátha másképp tudnák megbeszélni ezt a kérdést, és el tudnának mozdulni az egy éve tartó patthelyzetből.

    Biró Eszter

  • Kedves Eszter! Mit gondol, kinek való a gyógypedagógia és kinek inkább a pszichológia? Mi alapján…

    Kedves Eszter!
    Mit gondol, kinek való a gyógypedagógia és kinek inkább a pszichológia?
    Mi alapján válasszon az. aki mindkettő iránt érdeklődik?

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves Kérdező, külföldi konferenciáról ma jöttem haza, ezért kellett ilyen sokat várnia a válaszomra.
    De sajnos most sem fogok tudni nagyon sokat segíteni a válaszommal, mert azzal nem lesz sokkal okosabb, ha azt mondom, hogy az a kérdés, hogy melyik érdekli jobban.
    Ez a két szakma, két tudomány egészen másról szól, a gyógypedagógia speciális módszerekkel segít speciális szükségletű (sérül, részképesség zavaros, stb.) embereknek olyan dolgokat megtanulni, amit mások, átlagosak szinte automatikusan, vagy kevés segítséggel meg tudnak tanulni, csinálni. A pszichológia pedig (mármint annak a klinikai, nem pedig a kutatási ága) lelki problémák megoldásában, lelki természetű kérdések megválaszolásában segít.
    Szerintem fontos, és a döntést megkönnyíti, ha olvas mindkét területről könyveket, lapokat, és ha keresi a lehetőséget, hogy önkéntes munkát végezzen olyan intézményekben, ahol végeznek pszichológiai, illetve gyógypedagógiai munkát.
    Az Önkéntes Központ Alapítvány honlapja pl. jó kiindulási pont, de a neten sokféle lehetőséget talál.
    Biró Eszter

  • Tisztelt Bíró Eszter! Szíves tanácsát szeretném kérni. 28 éves Nő vagyok,és nagy a valószínűsége…

    Tisztelt Bíró Eszter!

    Szíves tanácsát szeretném kérni.

    28 éves Nő vagyok,és nagy a valószínűsége annak,hogy Limfómám van.
    Nem tudom kezelni a helyzetem,nem tudok pozitívan gondolkozni,nagyon félek,a ráktól. Nem tudok semmit erről a betegségről mindenhol mást olvasok,a kezelhetőségéről. Én már nem akarok több szenvedést az életembe.
    Mit tegyek hogy lehet ezt feldolgozni? Élni akartam végre,de most teljesen ki vagyok.Nem fordulhatok senkihez a családtagjaim közül,anyám élből mást hibáztatna,apám engem,hogy miért szoktam rá a cigire,Nagyapámban végkép nem tudok bízni,páromat pedig nem szeretném ezzel terhelni.

    Azt tervezem,ha bebizonyosodik a baj,eltűnök és egyedül küzdöm végig az életet. Kérdezem én mi értelme van élni nem számíthatok senkire egyedül vagyok és félek. Másfél éve láttam Nagymámat meghalni májdaganatban én nem akarom úgy végezni. Van egy pszichologusom de ő a kimondottan a régi mindennemű bántalmazásaim miatt kezel. Vele beszélhetek ilyesmiről? kezelhető az ilyen félelem az ezzel kapcsolatos érzések? Köszönöm,hogy le írhattam ezeket a dolgokat és köszönöm,hogy időt szán a levelemre és válaszöl. Tünde

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves Tünde, kezdem a végéről.
    Először is: igen szabad, sőt tanácsos ezekről a gondolatairól, érzéseiről a pszichológusával beszélni. Örömmel olvastam, hogy VAN pszichológusa. Persze, hogy kezelhetőek a félelmei, és legjobban akkor, ha elfogad segítséget.
    Ha tényleg olyan a családja, hogy nem lehet rájuk számítani, akkor a barátai, és főképpen a párja jelenthet igaz támaszt. Nem tudom, milyen a párjával a kapcsolata, nem értem, miért "nem akarja terhelni". Egy párkapcsolat azért nem csak a jó dolgok megosztására való, és nem hiszem, hogy a párját megkíméli a nehézségektől azzal, ha nyomtalanul eltűnik.
    Beszélje meg ezt az egészet a pszichológusával, és semmiről se döntsön indulatból ennél fontosabb dolgokról van szó.
    Remélem, hogy "csak" félelmekről van szó, és kiderül hogy nem beteg, de akár így, akár úgy, ne hozza magát olyan helyzetbe, amiben egyedül marad a testi vagy lelki problémáival, mert attól csak sokkal nehezebb.
    Vigyázzon magára, minden jót kívánok.
    Biró Eszter

  • Kedves Eszter! Nem is tudom hol kezdjem, vagy hogy mi is ez az érzés ami mostanában egyre gyakrabban…

    Kedves Eszter! Nem is tudom hol kezdjem, vagy hogy mi is ez az érzés ami mostanában egyre gyakrabban tör rám! Kezdek aggódni magam miatt, hogy nehogy valami komolyabb bajom legyen. Röviden leírom a helyzetem de valószínűleg hosszú órák sem lennének elegek .... Én egy 25 éves lány vagyok, jelenleg külföldön élek a párommal aki nálam jóval idősebb , 2x annyi idős mint én. Nem is ezzel van talán a probléma. Ő fogorvosként dolgozik és heti 1 alkalommal a rendelőjében én is segédkezem,a hét többi napján szinte minden nap kivéve 3 napot egyedül vagyok otthon. Itt eddig talán jó is minden, csakhogy....nekem van egy úgymond másik életem is vagy talán már nem is az!? Fogalmam sincs! Magyarországon ugyanis 4 évvel ezelőtt volt egy szinte teljesen tökéletes párkapcsolatom! eggyidősek voltun minden szinte perfekt volt.Aztán szakítóttunk mert féltékeny lett és megőrült agyon drogozta magát és ez rajtam és aztán a családomon is csattant! Végül már nem bírtam a napi veréseket, kínzásokat és mindent hátr hagyva megszöktem. Újj életet kezdtem...aztán próbáltam neki esélyt adni idővel de ő még titokba mindig drogozott. Végül börtönbe került 3 évre , most idén fog szabadulni. De nem tudom h mit tegyek!? Azt mondják a körülöttem élők és akik ismerik h nem fog megváltozni és ne adjam fel a biztos és nyugodt életemet a bizonytalanra! Én még a mai napig tartom vele a kapcsolatot és tisztába vagyok vele hogy ez nem helyes a jelenlegi párommal szemben. Aljas és sunyi! Ettöl is lelkiismeretfurdalásom van. Meg attól is hogy aki meg börtönben van reményekkel éltetem a jövővel és kettönkel kapcsolatban. Félek választani, mert mi lessz ha rosszul döntök! szeretnék családot már de a mostani párom meg nemigazán ideges lessz ha megemlítem neki,mivel ő már 1x elvált és van három gyermeke. Aki pedig Magyarban van tudom hogy szeret teljes szívéből és szinte mindenem meg lenne amire leginkább vágyom az életben ( család, barátok, szórakozás, vidámság) de mindig szemre hányná az elmult 3,4 évet hogy nem otthon vártam nem mentem viszza Magyarországra. Elszámoltatna az pénzügyileg is és mindenféle szempontból. Komolyan mondom rosszul vagyok ha csak arra gondolok hogy még van 3 hónapom hogy döntsek mit, és kit választok. Egyfolytában jár a fejem a gondolatok cikáznak a fejemben. Egy ideje egyre sürübben ittam alkoholt Szinte minden nap... próbáltam jól érezni magam. Főleg hogy mindig egyedül vagyok itthon . most ez már a 2. napja hogy nem iszom azért hagytam abba mert észrevettem tiszta állapotomban hogy ha valami fontosabbra gondolok vagy valahová menni kell bepánikolok, nem tudom miért...hányingerem lessz , nehezen kapok levegőt mintha nem lenne elég az az oxigén amit beszippantok, enyhén szédülök és minden zavar a fények a hangok a helyek sehol és sehogy sem jó. Ijenkor mégjobban bepánikolok hogy most rosszul leszek és nem tudom hogy mi fog velem történni. Aztán próbálom magam lenyugtatni beszéltetem a páromat vagy megpróbálok másra koncentrálni csak ne érezzem ezt az érzést. Nem tudom hogy mitől van ez ezt már éreztem mikor utoljára 1 vagy 1,5 hónapja otthon voltam. sokszor nem lehetett velem sehová menni mert a buszon álltalába reggelente vagy ha valahová mennem kellett jött rám. Fogalmam sincs hogy mi lehet ez,vagy hoyg mi váltja ki! Csak nem akarom már ezt az érzést!!!! Ez lenne az én problémám és nagyon szeretném ha tudna ezzel kapcsolatban valamit tanácsolni vagy segíteni!
    Előre is köszönöm! Dina

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves Dina, nem fogok tudni konkrét tanácsot adni.

    Azt eléggé tisztán látom, hogy fél a volt barátja szabadulásától, ezt nem is csodálom, hiszen azt írta róla, hogy Magát verte, kínozta. Nem is értem, hogy miért merül fel, hogy visszamenjen hozzá? És miért hiszi, hogy mellette meglenne mindene? Korábban megvolt? Nem ezt írta, nem vidámság, szórakozás, család, barátok, amit róla írt, hanem verés és kínzás. Szóval végig kell gondolnia, hogy amit a volt barátjával való életétől remél, annak mi a valószínűsége. Az ismerősök azt mondják, nem sok, és Maga sem a jó elől szökött el annak idején...

    A fura rosszullétei könnyen lehet, hogy szorongásos eredetűek, nagyon annak tűnnek. Menjen el egy pszichiáterhez, mert ezen lehet segíteni. Különben sem volna rossz, ha a szorongásait nem alkohollal kezelné, mert az alkoholnak sokkal több mellékhatása van, mint a pszichoterápiának, vagy az orvos által előírt módon szedett pszichiátriai gyógyszereknek.

    Szóval azt hiszem, hogy a valódi probléma nem az, hogy a volt barátja szabadulni fog, hanem valami nagy bizonytalanság, ami Magában van, hogy elbizonytalanodott az életével kapcsolatban. Már ezért is érdemes volna pszichológiai segítséget kérnie. Azt is meg kéne gondolnia, hogy dolgozhatna esetleg többet, és lehetne kevesebbet otthon egyedül.

    Üdvözlettel: Biró Eszter

  • Kedves Eszter! Nem is tudom hogy miért írok....Talán hogy könnyebb legyen felfogni, a felfoghatatlant..... Pünkösd…

    Kedves Eszter!

    Nem is tudom hogy miért írok....Talán hogy könnyebb legyen felfogni, a felfoghatatlant.....

    Pünkösd hétfő elmentünk apuhoz, mivel azt mondták hogy péntek óta nem látta senki, nem jelent meg a munkába sem.....Anyu a tesóm meg én a hír hallatán felöltöztünk és elmentünk a mamához a potkulcsér, apu házához.... és megpróbáltunk bemenni hozzá....Szörnyü látvány fogadott minket.....Apu meghalt, felakasztotta magát...már nem lehetett rajta segíteni.....Nagyon rossz volt látni a több napos hullát, aki az apám volt...szinte mindent láttunk, hallottunk amit az orvosok, nyomszakértök mondtak....
    Felfoghatatlan számunkra....Nem értjük a mérteket...Még búcsú levelet sem hagyott, amiben legalább megmagyarázta volna hogy miért tette....
    Azóta sokat beszélünk anyuékkal megpróbáljuk felfogni, a felfoghatatlant....Azóta alig eszünk, szinte nem is,fáj a hasunk a fejünk, megy a hasunk, nem találjuk a helyünket teljesen szét vagyunk csúszva,álandóan jár az agyunk hogy mi volt....éjszakánként alig tudunk aludni, talán egy egy fél órákat.....
    nagyon rossz ez így....Ezt hogy lehet elfogadni, hogy nincs többé????
    Mivel én járok pszichológushoz, úgy érzem talán nekem valamilyen szinten könnyebb lesz, legalább is remélem.....Töllük is kérdeztem hogy esetleg nem szeretnének egy pszichológussal beszélgetni, legalább egy pár alkalommal.... de azt mondták hogy nem.....
    A tesóm elég furcsán viselkedett tegnap este, amikor lefeküdtünk egy kicsit pihenni, a tesóm úgy éreztem mint ha nem köztünk járt volna..olyanokat kérdezet és mondott hogy hányan vagyunk a szobába? állandóan engem keresett, hogy hol vagyok, olyanokat mondott hogy mi ment el mellette?meg mi ez az állat.... de azt sem mondhatom hogy aludt mert tényleg abba a pillanatba feküdtünk le....
    Nem tudom mit csináljak...hogy tudnám nekik könnyebbé tenni ezt az egészet,?????
    zsuzsi

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves Zsuzsi, azzal segít a legtöbbet, ha velük van, beszélget velük. Nagyon jó ötlet pszichológushoz fordulni. Kérdezze meg a pszichológusát is, mit javasol, hogyan lehetne a családtagjait megtámogatni.
    Meggyőződésem, hogy nem Önnek kell ezt megoldania, de ha pár szót mond pl a testvérének, hogy Önnek miért könnyíti meg a nehéz dolgokat a pszichológushoz járás, talán jobban elgondolkodna azon, hogy segítséget kellene kérni.
    Nagyon sajnálom, ami Önökkel történt, kérem, fogadja együttérzésemet.
    Biró Eszter

  • Kedves Eszer! 4 hónapja megismerkedtem egy fiuval,napi szinten beszélünk éjjszakákat átt telefonálunk…

    Kedves Eszer! 4 hónapja megismerkedtem egy fiuval,napi szinten beszélünk éjjszakákat átt telefonálunk azt hiszem egész jol alakulnak köztünk a dolgok! A gond csak az,hogy 100 km távolság van köztünk! 2x találkoztunk már ,multhéten eljött hozzám ugy,hogy nem is tudtam rólla mire készül,kellemesen meglepett! Ez már több a barátságnál csók is megtörtént már! Minden nap keres és érdeklődik felőllem! legjobb barátnőmnek csoport társa és tőlle is kérdezősködik róllam és meséli mennyire aranyos vagyok és ,hogy nagyon jol egyezzünk! Nemrég megkérdezte mi van köztünk és,hogy én mit szeretnék!?nem tudtam választ adni neki ,hisz bizonytalan voltam a dolgokban! ő is elmondtaa kedvel és szeret velem beszélgetni és,hogy legnagyobb problémát a távolság jelent! Szeretném ,hogy több legyen köztünk rájöttem kell ő nekem! mit tehetnék?hogy lehetne megoldást találni ez esetben?

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves Kérdező, szerintem ez nem pszichológiai kérdés. Hanem inkább talán szervezési, pénzügyi. Hiszen a vonzalmuk kölcsönös, csak épp a távolság nagy. Szerintem itt az a kérdés, hogyan tudnak több időt együtt tölteni. Ezt egymással kell megbeszélniük. 100 km még vonattal sem olyan nagy távolság, bár kétségkívül ilyen távolságból több szervezettséget igényel a kapcsolat működtetése, mint ha egymás szomszédai.
    Biró Eszter

  • Kedves Eszter... Nagyon szépen köszönöm a kedves szavait..... Tudom hogy vissza kellene mennem…

    Kedves Eszter...

    Nagyon szépen köszönöm a kedves szavait.....
    Tudom hogy vissza kellene mennem a dokihoz, de sajnos nem tehetem.....A családom teljessen ellene van..... Az is igaz hogy így meg én nem vagyok jó.... de valami csak lesz..... Azt tudom hogy nem szeretnék korházba kerülni.... de sajnos úgy érzem hogy már a pszichológusom is oda akar juttatni..... épp ezért már vele sem vagyok teljessen őszinte....Igazából amit mondok neki azt öszintén mondom, inkább úgy fogalmazok hogy elhalgatok elölle dolgokat.....
    igazából még egy kérdés eszembe jutott-..... ha segítenne a megértésében annak igazán örülnék.....:::::

    Nem értem magam.....gyerekkoromba megerőszakoltak...mikor felnőtt koromba elkezdtem nemi életet élni, azóta nem élvezem az együttléteket.....Sőt igazából titkon azt remélem hogy ismét megerőszakolnak, vagy durva párt fogok ki, aki erőszakos lesz..Ez minden álmom...Ez mitől van????? velem van a baj?
    zsuzsi

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Dehogy, Zsuzsi, nem tehet erről.
    Sajnos, aki nemi erőszakon esett át, pláne kiskorában, legtöbbször ilyen problémákkal küzd. És bár furcsa, mégis igaz, hogy nem csak rossz emlékeket hagyhat maga után az erőszak, de olyanokat is, amiért olyan vágy ébredhet az áldozatban, amilyen Magában is. De persze ez csak vágy, ha megtörténne, az nem megoldaná, hanem súlyosbítaná a problémáit. Ez a vágy is jele annak, hogy komoly nyomokat hagyott Magában az az erőszak, ahogyan más áldozatokban is.

    És a kórházról. Zsuzsi, vannak helyzetek, amikor a kórház a kisebb rossz a betegséghez képest. Nem tudom, ilyen-e most a Maga helyzete, ezt ítéljék meg azok a szakemberek, akik nem csak rövid levélkékben érintkeznek Magával, mint én, illetve a családtagjai, barátai véleménye is sokat számít.

    Kórházban lenni nem kellemes, de rosszul, egyoldalúan ítéli meg, ha csak ezt látja. Sőt a betegsége tünete is lehet, ha ebben a megoldásban csak ártó szándékot lát.

    Kérem szépen még egyszer, hogy keressen, fogadjon el megfelelő segítséget, mert az én kedvességem jól eshet bár, de én is látom, hogy ez Magának most kevés, és nem az, amire valójában szüksége van.

    Borzasztóan sajnálom Magát, hogy ilyen szörnyűségek történtek kiskorában. Ne hagyja, hogy most meg a betegség uralkodjon az életén. Vegyen igénybe minden segítséget, ami hozzásegíti, hogy normális, kiegyensúlyozott életet élhessen, mint azok a szerencsésebbek, akiket nem értek ekkora traumák, és ezért segítség nélkül is boldogulnak.

    Üdvözlettel: Biró Eszter

  • Hálásan köszönöm a segítségét, sokat jelentett. Üdvözlettel: B. Éva

    Hálásan köszönöm a segítségét, sokat jelentett.

    Üdvözlettel:

    B. Éva

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves Éva, köszönöm a visszajelzést. De ne álljon meg itt, amit neten keresztül nyújtani lehet, sokkal kevesebb, mint ami most Önnek igazából kéne.
    De még egyszer hangsúlyozom, a problémáival semmiképp sincs egyedül abban az értelemben, hogy MINDEN mozaik családban hasonló problémákkal küzdenek. Ez azt jelenti, hogy van nem egy olyan segítő, aki sok ilyet látott már, és azt is jelenti, hogy Ön nem "marslakó", hogy ilyen helyzetben van a családja.
    Szívből kívánok jó, harmóniát hozó döntéseket.
    Biró Eszter

  • Tisztelt Eszter! Azért fordulok Önhöz, mert az alább leírt problémámmal sajnos nagyon egyedül…

    Tisztelt Eszter!

    Azért fordulok Önhöz, mert az alább leírt problémámmal sajnos nagyon egyedül vagyok, és nem tudok senkivel sem beszélni erről, teljesen magamra maradtam. Röviden megpróbálom összefoglalni, a tisztánlátás kedvéért.

    2 évvel ezelőtt elváltam a férjemtől, mert úgy éreztem, hogy kiüresedett a kapcsolatunk és rájöttem, hogy a viszonyulásunk egymáshoz apa-lánya szerep, és sajnos nem nő-férfi. Megismerkedtem valakivel és ez mozdított ki az akkori komfortzónámból, egyik pillanatról a másikra. A külvilág felé semmi jele nem volt ennek, környezetünk mintacsaládként tekintett ránk, lépésemmel nagyon sok ember - köztük a családomét is - illúzióját romboltam szét. Van egy közös gyermekünk, aki pont akkor kezdte az iskolát, egy másik településen, ahová rá néhány héttel költöztünk. Neki hatalmas sokkot okoztam ezzel, ami sajnos azóta is tart, mert az édesapjával csodálatos, kiegyensúlyozott kapcsolata volt és van jelenleg is. Rajongásig szeretik egymást, ritkaság olyan szimbiózist látni, mint az övéké. Ezzel szemben tőlem teljesen elfordult a gyermek, minden egyes nap kikommunikálja, hogy mennyire gyűlől, csak és kizárólag azért él velem, mert nem dönthetett a saját sorsáról, de amint ezt megteheti az apjához költözik. Soha nem bocsájt meg nekem, amiért tönkretettem az életét, utál velem lenni, sokszor tudomást sem vesz rólam. Az új párkapcsolat ellen kézzel-lábbal, és természetesen verbálisan is folyamatosan küzd, megkeserítve a közösen töltött időt. Ez folyamatosan konfliktusokat szül kettőnk (gyermek és én), valamint hármunk között is, és nem ritkán parázs vitáim vannak emiatt az új párommal, aki egy karizmatikus és határozott ember, gyerek nélkül. Sokszor úgy érzem, hogy préselnek a falhoz, hogy képtelen vagyok kezemben tartani a dolgokat, hogy megőrülök az állandó feszültségtől, és mindenki boldogtalan, és elégedetlen a saját szintjén ebben az új felállásban. Közben a családom elfordult tőlem, nem képesek azonosulni a döntésemmel, miután a szocializációjukba és az onnan örökölt értékrendszerükbe nem fér bele egy ilyen horderejű döntés. Kikommunikálták a gyermeknek is, hogy nem értenek egyet velem, és ők is "apát" szeretik, a páromat csak eltűrik. Mondanom sem kell, hogy ezzel milyen mélységű rombolást idéznek elő a gyemekben, és a mi kapcsolatunkban. Próbáltam erről beszélgetni velük, sajnos nem jártam sikerrel, elítélnek. Most viszont 8 hetes ikerterhes vagyok, ami egy újabb fordulat, újabb csavar és döntési helyzet az életemben, és képtelen vagyok józanul gondolkodni. A párom nagyon akarná, hogy megtartsuk, én kevésbé, mert televagyok szorongással, félelemmel, és képtelen vagyok egy boldog családot vizionálni a jövőben. Ugyanis van egy olyan el nem hanyagolható körülmény, hogy el kellene költöznünk 200 km-rel arrébb a párom munkája miatt. Én úgy érzem, hogy képtelen vagyok a gyermekemet belehúzni a "hajánál fogva" egy újabb krízisbe, hiszen annyi minden történt vele az elmúlt időszakban. Úgy érzem, hogy nem tudna mit kezdeni sem a kistesókkal, nemhogy még egy környezet és iskolaváltással. Nem érzem azt, hogy anyaként ezt megtehetném még vele. Voltam többször vele gyermekpszichológusnál, aki azt a véleményt formálta, hogy túljutott a válás okozta krízisen. Én úgy gondolom, hogy simán átverte, mert extraintelligens. Tanulásban verhetetlen, verbalitása kiemelkedő, logikus, és tökéletes összefüggéseiben érzékeli a valóságot. Én viszont jelen pillanatban úgy érzem, hogy erőm végéhez értem, és nincs senki mellettem, aki egy picit hallaná, amit mondok. Egyedül vagyok a szerepeimmel, és belefulladok, mert egyik sem megy. Becsődöltem és nem látom a kiutat, mar a lelkiismeret, bűntudat a lányom miatt, és nem látom a közeli jövőt sem. Ráadásul itt van ez a nagy horderejű döntés, és csak toporgok egyhelyben, vonom a mérleget mégsem jutok dűlőre, mert nem tudom melyik ujjamat harapjam meg. Imádom a lányomat, és nem vagyok képes tovább rángatni őt kényem-kedvem szerint. Kérem adjon támpontot, vagy kiindulást, mert fogalmam sincs mit tegyek.

    Köszönöm, hogy meghallgatott!

    B. Éva

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves Éva, nagyon megragadott árnyalt és érzelmileg, valamint intellektuálisan is okos levele.

    Először is, az, hogy nehéz érzelmi helyzetben vannak, nem, semmiképpen sem bizonyítéka annak, hogy elrontott volna valamit. Igaza van, nem nagyon könnyíti meg a helyzetet, hogy rokonság leteszi a voksát a volt férje oldalán - ugyanennyire nehezítené egyébként a lány helyzetét az is, ha a család a Maga oldalán nyilatkozna, és apa ellen fordulna.

    Igen, Önöknél előállt egy - mostanában már egyáltalán nem ritka - mozaikcsalád, annak mindenféle nehézségével. Egy gyereknek mindenképpen az az álma (noha nem mindig az az érdeke), hogy anya és apa együtt képezzen családot, és ne kelljen választania, hogy mikor melyikkel legyen. A válás komoly lojalitás konfliktust is jelent a gyereknek, egy ilyen kicsi gyerek nem képes belátni (sokszor a felnőttek sem!!), hogy attól, hogy két ember nem érti meg egymást, nem feltétlenül van vétkes, vagy ha esetleg mégis van, nem feltétlenül az, aki a döntést kimondja.

    Látatlanban nehéz bármiféle megbízható véleményt alkotni, de én úgy hiszem, hogy ha a lányában ennyire sok a harag Magával szemben, akkor azért még nincs ő túl a válás következményein, bár az lehet, hogy az első krízisen már igen.

    Én leginkább azt gondolom, hogy nem a szélesebb család véleménye ELLEN kellene küzdeni, hanem inkább az új családja belső megerősítéséÉRT. Ebben nagyon hasznos tud lenni a család- vagy párterápia. Most leginkább azt gondolnám, hogy a legjobb volna párterápiát keresni maguknak. Azért párterápiát, mert erről a két kicsiről, akik megfogantak, hamar, de szeretettel és megfontoltan dönteniük kell. Ez a két szülő dolga, a lányának ehhez csak annyiban van köze, hogy a végeredményt kell vele szépen tudatni.

    Én úgy érzem, hogy Önben rengeteg a bűntudat a lányával szemben, ezen jó volna egy pszichológus segítségével dolgozni, lehet, hogy a párterápia keretei között ez is megy, de lehet, hogy ezzel egyénileg kellene foglalkozni.

    Elképzelhető, hoyg a párterapeuta pszichológus javasolhatja, hogy a későbbiekben családterápia is legyen, a kislánya bevonásával, ez is - a párterápiához hasonlóan - erősíti az új családot.

    Szóval én mindenképp azt javaslom, hogy forduljon pszichológushoz, hamar, mert amit én neten keresztül nyújtani tudok, az nem elég megalapozott, és nem elég interaktív ahhoz, hogy valódi segítséget nyújtson ebben a bonyolult helyzetben, és főleg kevés, hogy az ikerterhesség sorsáról döntsenek. (Keressen például a Magyar Családterápiás Egyesület honlapján pszichológust.)

    Én azt mondom, hogy van ebben a helyzetben remény arra, hogy megvalósuljon mindaz, aminek reményében a válási döntést meghozta korábban. Fontos, hogy kérjen személyes segítséget, pszichológustól és barátoktól is, hogy érzelmi támogatáshoz jusson, és újabb szempontokhoz, ami egyaránt segíti a krízisen való túljutásban, és a döntések meghozatalában.

    Biró ESzter

  • Kedves Eszter Az elözö munkahelyemen kb.6 évvel ezelött megismerkedtem egy férfival kb. 10 év…

    Kedves Eszter
    Az elözö munkahelyemen kb.6 évvel ezelött megismerkedtem egy férfival kb. 10 év korkülömbség van köztünk ha nem több....A lényeg az hogy én nagyon beleszerettem, de részéről semmilyen komolyabb visszajelzést nem tapasztaltam....Csak annyit hogy egy busszal mentünk munkába, ha lehetett akkor mindig egymás mellé ültünk, sokat beszélgettünk,megfogta a kezem simogatott... persze jól esett, hisz szerettem nagyon, annak ellenére hogy akkor volt egy kapcsolatom... Vele valahogy minden más volt...kb. 4 évvel ezelőtt eljöttem a munkahelyről, és másik városba kezdtem el dolgozni, de tartottuk a kapcsolatot, smsben, telefonon, meg egy párszor személyesen is...de egy nap összevesztünk, egy félreértésen, és ez miatt nagyon csúnyán beszélt velem.... én erre azt mondtam hogy felejtsen el , ne keressen a továbbiakba...De valamelyik héten ismét felkeresett, felajánlotta hogy elvisz munkába, belementem..... sokat beszélgettünk, bocsánatot kért, és azt mondta hogy igazából csak meg szeretett volna bántani amiért én is így tettem....nos engem nem bántottak meg a szavai....A lényeg annyi hogy csókkal bucsuztunk el... és abba maradtunk hogy másnap találkozunk...de én nem jelentkeztem nála.....Azt mondta hogy nem vár semmi ígéretet tőlem, meg kapcsolatot sem akar, csak egyszerűen szeretne velem lenni....Ami számomra teljesen érthetetlen, hisz egy teljesen életunt emberke vagyok... fiatal korom ellenére ( 24 éves)nem járok sehova csak munkába és haza, ha itthon vagyok képtelen vagyok kikelni az ágyból, szeretem ha békén hagynak....( egyébként én vagyok az a lány aki kb. 4 hete abbahagytam hirtelen a gyógyszert)

    A gondom igazából az hogy félek közel engedni magamhoz embereket, mert úgy vagyok vele hogy nem akarok csalódni, nem akarok érzelmeket táplálni senki iránt, mert nagyon jól tudom hogy egyszer mindennek vége lesz, és nagyon nehezen engedem el az embereket....Engem ezek nagyon padlóra tudnak küldeni...Ezért vagyok úgy vele hogy amennyire csak tudom távol akarom tartani magamtól az embereket....De mi lesz ha megint beleszeretek, valakibe???igazából evvel az emberkével is ezért nem akarok találkozni....
    hát eléggé hülyén fogalmaztam meg a gondolataimat, meg tudom hogy tök hülyeségnek tűnik az egész, de nekem ez rossz....
    zsuzsi

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Biró Eszter

    Kedves Zsuzsi, továbbra is azt mondom, hogy szaksegítséget kell kérnie, mert abba nem nyugodhat bele, hogy nem tud kikelni az ágyból (ebbe ha 74 éves volna, és nem 24, akkor se volna szabad belenyugodni).

    De másfelől meg a lehetséges párkapcsolatokról érdemes árnyaltabban gondolkodnia. Hiszen ez a férfi, akiről írt, csak szeretne magával lenni (ez "csak" szexet jelent, jól értem?), de kapcsolatot nem akar. Ebben az esetben beleszeretni, és ezáltal többet akarni tőle, mint ő Matgától - ez nem teremtene Önnek egyszerű és könnyen elviselhető helyzetet.

    Jöhet Önnek még olyan kapcsolat is, ami kölcsönösségen alapul, ahol kap is, és nem csak ad szerelmet. De ehhez nem csak a jó szerencse kell, ami a megfelelő férfit az útjába hozza, hanem az Ön jó lelkiállapota is, amivel fogadni tudja a szerencsét.

    Vagyis megint azt mondom, hogy kérjen segítséget. Nem tudom, miért volt elégedetlen a gyógyszerével, és nem tudom, igaza volt-e ebben. De a leveléből kiderül, hogy nincs jól, menjen el pszichiáterhez, ne nyugodjon bele abba, amit életuntságnak nevez. Az emberekkel szembeni bizalmatlansága is lehet annak a betegségének a tünete, ami miatt 3 évvel ezelőtt, és azóta folyamatosan előírták Magának a gyógyszer szedését.

    Ha egyedül nem tud cselekedni ebben, kérjen meg egy barátot, ismerőst, szomszédot, családtagot, hogy legyen a segítségére.

    Biró Eszter