A betegek kérdései (730)

  • Kedves Eszter! Mit gondol, kinek való a gyógypedagógia és kinek inkább a pszichológia? Mi alapján…

    Kedves Eszter!
    Mit gondol, kinek való a gyógypedagógia és kinek inkább a pszichológia?
    Mi alapján válasszon az. aki mindkettő iránt érdeklődik?

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves Kérdező, külföldi konferenciáról ma jöttem haza, ezért kellett ilyen sokat várnia a válaszomra.
    De sajnos most sem fogok tudni nagyon sokat segíteni a válaszommal, mert azzal nem lesz sokkal okosabb, ha azt mondom, hogy az a kérdés, hogy melyik érdekli jobban.
    Ez a két szakma, két tudomány egészen másról szól, a gyógypedagógia speciális módszerekkel segít speciális szükségletű (sérül, részképesség zavaros, stb.) embereknek olyan dolgokat megtanulni, amit mások, átlagosak szinte automatikusan, vagy kevés segítséggel meg tudnak tanulni, csinálni. A pszichológia pedig (mármint annak a klinikai, nem pedig a kutatási ága) lelki problémák megoldásában, lelki természetű kérdések megválaszolásában segít.
    Szerintem fontos, és a döntést megkönnyíti, ha olvas mindkét területről könyveket, lapokat, és ha keresi a lehetőséget, hogy önkéntes munkát végezzen olyan intézményekben, ahol végeznek pszichológiai, illetve gyógypedagógiai munkát.
    Az Önkéntes Központ Alapítvány honlapja pl. jó kiindulási pont, de a neten sokféle lehetőséget talál.
    Biró Eszter

  • Tisztelt Bíró Eszter! Szíves tanácsát szeretném kérni. 28 éves Nő vagyok,és nagy a valószínűsége…

    Tisztelt Bíró Eszter!

    Szíves tanácsát szeretném kérni.

    28 éves Nő vagyok,és nagy a valószínűsége annak,hogy Limfómám van.
    Nem tudom kezelni a helyzetem,nem tudok pozitívan gondolkozni,nagyon félek,a ráktól. Nem tudok semmit erről a betegségről mindenhol mást olvasok,a kezelhetőségéről. Én már nem akarok több szenvedést az életembe.
    Mit tegyek hogy lehet ezt feldolgozni? Élni akartam végre,de most teljesen ki vagyok.Nem fordulhatok senkihez a családtagjaim közül,anyám élből mást hibáztatna,apám engem,hogy miért szoktam rá a cigire,Nagyapámban végkép nem tudok bízni,páromat pedig nem szeretném ezzel terhelni.

    Azt tervezem,ha bebizonyosodik a baj,eltűnök és egyedül küzdöm végig az életet. Kérdezem én mi értelme van élni nem számíthatok senkire egyedül vagyok és félek. Másfél éve láttam Nagymámat meghalni májdaganatban én nem akarom úgy végezni. Van egy pszichologusom de ő a kimondottan a régi mindennemű bántalmazásaim miatt kezel. Vele beszélhetek ilyesmiről? kezelhető az ilyen félelem az ezzel kapcsolatos érzések? Köszönöm,hogy le írhattam ezeket a dolgokat és köszönöm,hogy időt szán a levelemre és válaszöl. Tünde

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves Tünde, kezdem a végéről.
    Először is: igen szabad, sőt tanácsos ezekről a gondolatairól, érzéseiről a pszichológusával beszélni. Örömmel olvastam, hogy VAN pszichológusa. Persze, hogy kezelhetőek a félelmei, és legjobban akkor, ha elfogad segítséget.
    Ha tényleg olyan a családja, hogy nem lehet rájuk számítani, akkor a barátai, és főképpen a párja jelenthet igaz támaszt. Nem tudom, milyen a párjával a kapcsolata, nem értem, miért "nem akarja terhelni". Egy párkapcsolat azért nem csak a jó dolgok megosztására való, és nem hiszem, hogy a párját megkíméli a nehézségektől azzal, ha nyomtalanul eltűnik.
    Beszélje meg ezt az egészet a pszichológusával, és semmiről se döntsön indulatból ennél fontosabb dolgokról van szó.
    Remélem, hogy "csak" félelmekről van szó, és kiderül hogy nem beteg, de akár így, akár úgy, ne hozza magát olyan helyzetbe, amiben egyedül marad a testi vagy lelki problémáival, mert attól csak sokkal nehezebb.
    Vigyázzon magára, minden jót kívánok.
    Biró Eszter

  • Kedves Eszter! Nem is tudom hol kezdjem, vagy hogy mi is ez az érzés ami mostanában egyre gyakrabban…

    Kedves Eszter! Nem is tudom hol kezdjem, vagy hogy mi is ez az érzés ami mostanában egyre gyakrabban tör rám! Kezdek aggódni magam miatt, hogy nehogy valami komolyabb bajom legyen. Röviden leírom a helyzetem de valószínűleg hosszú órák sem lennének elegek .... Én egy 25 éves lány vagyok, jelenleg külföldön élek a párommal aki nálam jóval idősebb , 2x annyi idős mint én. Nem is ezzel van talán a probléma. Ő fogorvosként dolgozik és heti 1 alkalommal a rendelőjében én is segédkezem,a hét többi napján szinte minden nap kivéve 3 napot egyedül vagyok otthon. Itt eddig talán jó is minden, csakhogy....nekem van egy úgymond másik életem is vagy talán már nem is az!? Fogalmam sincs! Magyarországon ugyanis 4 évvel ezelőtt volt egy szinte teljesen tökéletes párkapcsolatom! eggyidősek voltun minden szinte perfekt volt.Aztán szakítóttunk mert féltékeny lett és megőrült agyon drogozta magát és ez rajtam és aztán a családomon is csattant! Végül már nem bírtam a napi veréseket, kínzásokat és mindent hátr hagyva megszöktem. Újj életet kezdtem...aztán próbáltam neki esélyt adni idővel de ő még titokba mindig drogozott. Végül börtönbe került 3 évre , most idén fog szabadulni. De nem tudom h mit tegyek!? Azt mondják a körülöttem élők és akik ismerik h nem fog megváltozni és ne adjam fel a biztos és nyugodt életemet a bizonytalanra! Én még a mai napig tartom vele a kapcsolatot és tisztába vagyok vele hogy ez nem helyes a jelenlegi párommal szemben. Aljas és sunyi! Ettöl is lelkiismeretfurdalásom van. Meg attól is hogy aki meg börtönben van reményekkel éltetem a jövővel és kettönkel kapcsolatban. Félek választani, mert mi lessz ha rosszul döntök! szeretnék családot már de a mostani párom meg nemigazán ideges lessz ha megemlítem neki,mivel ő már 1x elvált és van három gyermeke. Aki pedig Magyarban van tudom hogy szeret teljes szívéből és szinte mindenem meg lenne amire leginkább vágyom az életben ( család, barátok, szórakozás, vidámság) de mindig szemre hányná az elmult 3,4 évet hogy nem otthon vártam nem mentem viszza Magyarországra. Elszámoltatna az pénzügyileg is és mindenféle szempontból. Komolyan mondom rosszul vagyok ha csak arra gondolok hogy még van 3 hónapom hogy döntsek mit, és kit választok. Egyfolytában jár a fejem a gondolatok cikáznak a fejemben. Egy ideje egyre sürübben ittam alkoholt Szinte minden nap... próbáltam jól érezni magam. Főleg hogy mindig egyedül vagyok itthon . most ez már a 2. napja hogy nem iszom azért hagytam abba mert észrevettem tiszta állapotomban hogy ha valami fontosabbra gondolok vagy valahová menni kell bepánikolok, nem tudom miért...hányingerem lessz , nehezen kapok levegőt mintha nem lenne elég az az oxigén amit beszippantok, enyhén szédülök és minden zavar a fények a hangok a helyek sehol és sehogy sem jó. Ijenkor mégjobban bepánikolok hogy most rosszul leszek és nem tudom hogy mi fog velem történni. Aztán próbálom magam lenyugtatni beszéltetem a páromat vagy megpróbálok másra koncentrálni csak ne érezzem ezt az érzést. Nem tudom hogy mitől van ez ezt már éreztem mikor utoljára 1 vagy 1,5 hónapja otthon voltam. sokszor nem lehetett velem sehová menni mert a buszon álltalába reggelente vagy ha valahová mennem kellett jött rám. Fogalmam sincs hogy mi lehet ez,vagy hoyg mi váltja ki! Csak nem akarom már ezt az érzést!!!! Ez lenne az én problémám és nagyon szeretném ha tudna ezzel kapcsolatban valamit tanácsolni vagy segíteni!
    Előre is köszönöm! Dina

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves Dina, nem fogok tudni konkrét tanácsot adni.

    Azt eléggé tisztán látom, hogy fél a volt barátja szabadulásától, ezt nem is csodálom, hiszen azt írta róla, hogy Magát verte, kínozta. Nem is értem, hogy miért merül fel, hogy visszamenjen hozzá? És miért hiszi, hogy mellette meglenne mindene? Korábban megvolt? Nem ezt írta, nem vidámság, szórakozás, család, barátok, amit róla írt, hanem verés és kínzás. Szóval végig kell gondolnia, hogy amit a volt barátjával való életétől remél, annak mi a valószínűsége. Az ismerősök azt mondják, nem sok, és Maga sem a jó elől szökött el annak idején...

    A fura rosszullétei könnyen lehet, hogy szorongásos eredetűek, nagyon annak tűnnek. Menjen el egy pszichiáterhez, mert ezen lehet segíteni. Különben sem volna rossz, ha a szorongásait nem alkohollal kezelné, mert az alkoholnak sokkal több mellékhatása van, mint a pszichoterápiának, vagy az orvos által előírt módon szedett pszichiátriai gyógyszereknek.

    Szóval azt hiszem, hogy a valódi probléma nem az, hogy a volt barátja szabadulni fog, hanem valami nagy bizonytalanság, ami Magában van, hogy elbizonytalanodott az életével kapcsolatban. Már ezért is érdemes volna pszichológiai segítséget kérnie. Azt is meg kéne gondolnia, hogy dolgozhatna esetleg többet, és lehetne kevesebbet otthon egyedül.

    Üdvözlettel: Biró Eszter

  • Kedves Eszter! Nem is tudom hogy miért írok....Talán hogy könnyebb legyen felfogni, a felfoghatatlant..... Pünkösd…

    Kedves Eszter!

    Nem is tudom hogy miért írok....Talán hogy könnyebb legyen felfogni, a felfoghatatlant.....

    Pünkösd hétfő elmentünk apuhoz, mivel azt mondták hogy péntek óta nem látta senki, nem jelent meg a munkába sem.....Anyu a tesóm meg én a hír hallatán felöltöztünk és elmentünk a mamához a potkulcsér, apu házához.... és megpróbáltunk bemenni hozzá....Szörnyü látvány fogadott minket.....Apu meghalt, felakasztotta magát...már nem lehetett rajta segíteni.....Nagyon rossz volt látni a több napos hullát, aki az apám volt...szinte mindent láttunk, hallottunk amit az orvosok, nyomszakértök mondtak....
    Felfoghatatlan számunkra....Nem értjük a mérteket...Még búcsú levelet sem hagyott, amiben legalább megmagyarázta volna hogy miért tette....
    Azóta sokat beszélünk anyuékkal megpróbáljuk felfogni, a felfoghatatlant....Azóta alig eszünk, szinte nem is,fáj a hasunk a fejünk, megy a hasunk, nem találjuk a helyünket teljesen szét vagyunk csúszva,álandóan jár az agyunk hogy mi volt....éjszakánként alig tudunk aludni, talán egy egy fél órákat.....
    nagyon rossz ez így....Ezt hogy lehet elfogadni, hogy nincs többé????
    Mivel én járok pszichológushoz, úgy érzem talán nekem valamilyen szinten könnyebb lesz, legalább is remélem.....Töllük is kérdeztem hogy esetleg nem szeretnének egy pszichológussal beszélgetni, legalább egy pár alkalommal.... de azt mondták hogy nem.....
    A tesóm elég furcsán viselkedett tegnap este, amikor lefeküdtünk egy kicsit pihenni, a tesóm úgy éreztem mint ha nem köztünk járt volna..olyanokat kérdezet és mondott hogy hányan vagyunk a szobába? állandóan engem keresett, hogy hol vagyok, olyanokat mondott hogy mi ment el mellette?meg mi ez az állat.... de azt sem mondhatom hogy aludt mert tényleg abba a pillanatba feküdtünk le....
    Nem tudom mit csináljak...hogy tudnám nekik könnyebbé tenni ezt az egészet,?????
    zsuzsi

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves Zsuzsi, azzal segít a legtöbbet, ha velük van, beszélget velük. Nagyon jó ötlet pszichológushoz fordulni. Kérdezze meg a pszichológusát is, mit javasol, hogyan lehetne a családtagjait megtámogatni.
    Meggyőződésem, hogy nem Önnek kell ezt megoldania, de ha pár szót mond pl a testvérének, hogy Önnek miért könnyíti meg a nehéz dolgokat a pszichológushoz járás, talán jobban elgondolkodna azon, hogy segítséget kellene kérni.
    Nagyon sajnálom, ami Önökkel történt, kérem, fogadja együttérzésemet.
    Biró Eszter

  • Kedves Eszer! 4 hónapja megismerkedtem egy fiuval,napi szinten beszélünk éjjszakákat átt telefonálunk…

    Kedves Eszer! 4 hónapja megismerkedtem egy fiuval,napi szinten beszélünk éjjszakákat átt telefonálunk azt hiszem egész jol alakulnak köztünk a dolgok! A gond csak az,hogy 100 km távolság van köztünk! 2x találkoztunk már ,multhéten eljött hozzám ugy,hogy nem is tudtam rólla mire készül,kellemesen meglepett! Ez már több a barátságnál csók is megtörtént már! Minden nap keres és érdeklődik felőllem! legjobb barátnőmnek csoport társa és tőlle is kérdezősködik róllam és meséli mennyire aranyos vagyok és ,hogy nagyon jol egyezzünk! Nemrég megkérdezte mi van köztünk és,hogy én mit szeretnék!?nem tudtam választ adni neki ,hisz bizonytalan voltam a dolgokban! ő is elmondtaa kedvel és szeret velem beszélgetni és,hogy legnagyobb problémát a távolság jelent! Szeretném ,hogy több legyen köztünk rájöttem kell ő nekem! mit tehetnék?hogy lehetne megoldást találni ez esetben?

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves Kérdező, szerintem ez nem pszichológiai kérdés. Hanem inkább talán szervezési, pénzügyi. Hiszen a vonzalmuk kölcsönös, csak épp a távolság nagy. Szerintem itt az a kérdés, hogyan tudnak több időt együtt tölteni. Ezt egymással kell megbeszélniük. 100 km még vonattal sem olyan nagy távolság, bár kétségkívül ilyen távolságból több szervezettséget igényel a kapcsolat működtetése, mint ha egymás szomszédai.
    Biró Eszter

  • Kedves Eszter... Nagyon szépen köszönöm a kedves szavait..... Tudom hogy vissza kellene mennem…

    Kedves Eszter...

    Nagyon szépen köszönöm a kedves szavait.....
    Tudom hogy vissza kellene mennem a dokihoz, de sajnos nem tehetem.....A családom teljessen ellene van..... Az is igaz hogy így meg én nem vagyok jó.... de valami csak lesz..... Azt tudom hogy nem szeretnék korházba kerülni.... de sajnos úgy érzem hogy már a pszichológusom is oda akar juttatni..... épp ezért már vele sem vagyok teljessen őszinte....Igazából amit mondok neki azt öszintén mondom, inkább úgy fogalmazok hogy elhalgatok elölle dolgokat.....
    igazából még egy kérdés eszembe jutott-..... ha segítenne a megértésében annak igazán örülnék.....:::::

    Nem értem magam.....gyerekkoromba megerőszakoltak...mikor felnőtt koromba elkezdtem nemi életet élni, azóta nem élvezem az együttléteket.....Sőt igazából titkon azt remélem hogy ismét megerőszakolnak, vagy durva párt fogok ki, aki erőszakos lesz..Ez minden álmom...Ez mitől van????? velem van a baj?
    zsuzsi

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Dehogy, Zsuzsi, nem tehet erről.
    Sajnos, aki nemi erőszakon esett át, pláne kiskorában, legtöbbször ilyen problémákkal küzd. És bár furcsa, mégis igaz, hogy nem csak rossz emlékeket hagyhat maga után az erőszak, de olyanokat is, amiért olyan vágy ébredhet az áldozatban, amilyen Magában is. De persze ez csak vágy, ha megtörténne, az nem megoldaná, hanem súlyosbítaná a problémáit. Ez a vágy is jele annak, hogy komoly nyomokat hagyott Magában az az erőszak, ahogyan más áldozatokban is.

    És a kórházról. Zsuzsi, vannak helyzetek, amikor a kórház a kisebb rossz a betegséghez képest. Nem tudom, ilyen-e most a Maga helyzete, ezt ítéljék meg azok a szakemberek, akik nem csak rövid levélkékben érintkeznek Magával, mint én, illetve a családtagjai, barátai véleménye is sokat számít.

    Kórházban lenni nem kellemes, de rosszul, egyoldalúan ítéli meg, ha csak ezt látja. Sőt a betegsége tünete is lehet, ha ebben a megoldásban csak ártó szándékot lát.

    Kérem szépen még egyszer, hogy keressen, fogadjon el megfelelő segítséget, mert az én kedvességem jól eshet bár, de én is látom, hogy ez Magának most kevés, és nem az, amire valójában szüksége van.

    Borzasztóan sajnálom Magát, hogy ilyen szörnyűségek történtek kiskorában. Ne hagyja, hogy most meg a betegség uralkodjon az életén. Vegyen igénybe minden segítséget, ami hozzásegíti, hogy normális, kiegyensúlyozott életet élhessen, mint azok a szerencsésebbek, akiket nem értek ekkora traumák, és ezért segítség nélkül is boldogulnak.

    Üdvözlettel: Biró Eszter

  • Hálásan köszönöm a segítségét, sokat jelentett. Üdvözlettel: B. Éva

    Hálásan köszönöm a segítségét, sokat jelentett.

    Üdvözlettel:

    B. Éva

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves Éva, köszönöm a visszajelzést. De ne álljon meg itt, amit neten keresztül nyújtani lehet, sokkal kevesebb, mint ami most Önnek igazából kéne.
    De még egyszer hangsúlyozom, a problémáival semmiképp sincs egyedül abban az értelemben, hogy MINDEN mozaik családban hasonló problémákkal küzdenek. Ez azt jelenti, hogy van nem egy olyan segítő, aki sok ilyet látott már, és azt is jelenti, hogy Ön nem "marslakó", hogy ilyen helyzetben van a családja.
    Szívből kívánok jó, harmóniát hozó döntéseket.
    Biró Eszter

  • Tisztelt Eszter! Azért fordulok Önhöz, mert az alább leírt problémámmal sajnos nagyon egyedül…

    Tisztelt Eszter!

    Azért fordulok Önhöz, mert az alább leírt problémámmal sajnos nagyon egyedül vagyok, és nem tudok senkivel sem beszélni erről, teljesen magamra maradtam. Röviden megpróbálom összefoglalni, a tisztánlátás kedvéért.

    2 évvel ezelőtt elváltam a férjemtől, mert úgy éreztem, hogy kiüresedett a kapcsolatunk és rájöttem, hogy a viszonyulásunk egymáshoz apa-lánya szerep, és sajnos nem nő-férfi. Megismerkedtem valakivel és ez mozdított ki az akkori komfortzónámból, egyik pillanatról a másikra. A külvilág felé semmi jele nem volt ennek, környezetünk mintacsaládként tekintett ránk, lépésemmel nagyon sok ember - köztük a családomét is - illúzióját romboltam szét. Van egy közös gyermekünk, aki pont akkor kezdte az iskolát, egy másik településen, ahová rá néhány héttel költöztünk. Neki hatalmas sokkot okoztam ezzel, ami sajnos azóta is tart, mert az édesapjával csodálatos, kiegyensúlyozott kapcsolata volt és van jelenleg is. Rajongásig szeretik egymást, ritkaság olyan szimbiózist látni, mint az övéké. Ezzel szemben tőlem teljesen elfordult a gyermek, minden egyes nap kikommunikálja, hogy mennyire gyűlől, csak és kizárólag azért él velem, mert nem dönthetett a saját sorsáról, de amint ezt megteheti az apjához költözik. Soha nem bocsájt meg nekem, amiért tönkretettem az életét, utál velem lenni, sokszor tudomást sem vesz rólam. Az új párkapcsolat ellen kézzel-lábbal, és természetesen verbálisan is folyamatosan küzd, megkeserítve a közösen töltött időt. Ez folyamatosan konfliktusokat szül kettőnk (gyermek és én), valamint hármunk között is, és nem ritkán parázs vitáim vannak emiatt az új párommal, aki egy karizmatikus és határozott ember, gyerek nélkül. Sokszor úgy érzem, hogy préselnek a falhoz, hogy képtelen vagyok kezemben tartani a dolgokat, hogy megőrülök az állandó feszültségtől, és mindenki boldogtalan, és elégedetlen a saját szintjén ebben az új felállásban. Közben a családom elfordult tőlem, nem képesek azonosulni a döntésemmel, miután a szocializációjukba és az onnan örökölt értékrendszerükbe nem fér bele egy ilyen horderejű döntés. Kikommunikálták a gyermeknek is, hogy nem értenek egyet velem, és ők is "apát" szeretik, a páromat csak eltűrik. Mondanom sem kell, hogy ezzel milyen mélységű rombolást idéznek elő a gyemekben, és a mi kapcsolatunkban. Próbáltam erről beszélgetni velük, sajnos nem jártam sikerrel, elítélnek. Most viszont 8 hetes ikerterhes vagyok, ami egy újabb fordulat, újabb csavar és döntési helyzet az életemben, és képtelen vagyok józanul gondolkodni. A párom nagyon akarná, hogy megtartsuk, én kevésbé, mert televagyok szorongással, félelemmel, és képtelen vagyok egy boldog családot vizionálni a jövőben. Ugyanis van egy olyan el nem hanyagolható körülmény, hogy el kellene költöznünk 200 km-rel arrébb a párom munkája miatt. Én úgy érzem, hogy képtelen vagyok a gyermekemet belehúzni a "hajánál fogva" egy újabb krízisbe, hiszen annyi minden történt vele az elmúlt időszakban. Úgy érzem, hogy nem tudna mit kezdeni sem a kistesókkal, nemhogy még egy környezet és iskolaváltással. Nem érzem azt, hogy anyaként ezt megtehetném még vele. Voltam többször vele gyermekpszichológusnál, aki azt a véleményt formálta, hogy túljutott a válás okozta krízisen. Én úgy gondolom, hogy simán átverte, mert extraintelligens. Tanulásban verhetetlen, verbalitása kiemelkedő, logikus, és tökéletes összefüggéseiben érzékeli a valóságot. Én viszont jelen pillanatban úgy érzem, hogy erőm végéhez értem, és nincs senki mellettem, aki egy picit hallaná, amit mondok. Egyedül vagyok a szerepeimmel, és belefulladok, mert egyik sem megy. Becsődöltem és nem látom a kiutat, mar a lelkiismeret, bűntudat a lányom miatt, és nem látom a közeli jövőt sem. Ráadásul itt van ez a nagy horderejű döntés, és csak toporgok egyhelyben, vonom a mérleget mégsem jutok dűlőre, mert nem tudom melyik ujjamat harapjam meg. Imádom a lányomat, és nem vagyok képes tovább rángatni őt kényem-kedvem szerint. Kérem adjon támpontot, vagy kiindulást, mert fogalmam sincs mit tegyek.

    Köszönöm, hogy meghallgatott!

    B. Éva

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves Éva, nagyon megragadott árnyalt és érzelmileg, valamint intellektuálisan is okos levele.

    Először is, az, hogy nehéz érzelmi helyzetben vannak, nem, semmiképpen sem bizonyítéka annak, hogy elrontott volna valamit. Igaza van, nem nagyon könnyíti meg a helyzetet, hogy rokonság leteszi a voksát a volt férje oldalán - ugyanennyire nehezítené egyébként a lány helyzetét az is, ha a család a Maga oldalán nyilatkozna, és apa ellen fordulna.

    Igen, Önöknél előállt egy - mostanában már egyáltalán nem ritka - mozaikcsalád, annak mindenféle nehézségével. Egy gyereknek mindenképpen az az álma (noha nem mindig az az érdeke), hogy anya és apa együtt képezzen családot, és ne kelljen választania, hogy mikor melyikkel legyen. A válás komoly lojalitás konfliktust is jelent a gyereknek, egy ilyen kicsi gyerek nem képes belátni (sokszor a felnőttek sem!!), hogy attól, hogy két ember nem érti meg egymást, nem feltétlenül van vétkes, vagy ha esetleg mégis van, nem feltétlenül az, aki a döntést kimondja.

    Látatlanban nehéz bármiféle megbízható véleményt alkotni, de én úgy hiszem, hogy ha a lányában ennyire sok a harag Magával szemben, akkor azért még nincs ő túl a válás következményein, bár az lehet, hogy az első krízisen már igen.

    Én leginkább azt gondolom, hogy nem a szélesebb család véleménye ELLEN kellene küzdeni, hanem inkább az új családja belső megerősítéséÉRT. Ebben nagyon hasznos tud lenni a család- vagy párterápia. Most leginkább azt gondolnám, hogy a legjobb volna párterápiát keresni maguknak. Azért párterápiát, mert erről a két kicsiről, akik megfogantak, hamar, de szeretettel és megfontoltan dönteniük kell. Ez a két szülő dolga, a lányának ehhez csak annyiban van köze, hogy a végeredményt kell vele szépen tudatni.

    Én úgy érzem, hogy Önben rengeteg a bűntudat a lányával szemben, ezen jó volna egy pszichológus segítségével dolgozni, lehet, hogy a párterápia keretei között ez is megy, de lehet, hogy ezzel egyénileg kellene foglalkozni.

    Elképzelhető, hoyg a párterapeuta pszichológus javasolhatja, hogy a későbbiekben családterápia is legyen, a kislánya bevonásával, ez is - a párterápiához hasonlóan - erősíti az új családot.

    Szóval én mindenképp azt javaslom, hogy forduljon pszichológushoz, hamar, mert amit én neten keresztül nyújtani tudok, az nem elég megalapozott, és nem elég interaktív ahhoz, hogy valódi segítséget nyújtson ebben a bonyolult helyzetben, és főleg kevés, hogy az ikerterhesség sorsáról döntsenek. (Keressen például a Magyar Családterápiás Egyesület honlapján pszichológust.)

    Én azt mondom, hogy van ebben a helyzetben remény arra, hogy megvalósuljon mindaz, aminek reményében a válási döntést meghozta korábban. Fontos, hogy kérjen személyes segítséget, pszichológustól és barátoktól is, hogy érzelmi támogatáshoz jusson, és újabb szempontokhoz, ami egyaránt segíti a krízisen való túljutásban, és a döntések meghozatalában.

    Biró ESzter

  • Kedves Eszter Az elözö munkahelyemen kb.6 évvel ezelött megismerkedtem egy férfival kb. 10 év…

    Kedves Eszter
    Az elözö munkahelyemen kb.6 évvel ezelött megismerkedtem egy férfival kb. 10 év korkülömbség van köztünk ha nem több....A lényeg az hogy én nagyon beleszerettem, de részéről semmilyen komolyabb visszajelzést nem tapasztaltam....Csak annyit hogy egy busszal mentünk munkába, ha lehetett akkor mindig egymás mellé ültünk, sokat beszélgettünk,megfogta a kezem simogatott... persze jól esett, hisz szerettem nagyon, annak ellenére hogy akkor volt egy kapcsolatom... Vele valahogy minden más volt...kb. 4 évvel ezelőtt eljöttem a munkahelyről, és másik városba kezdtem el dolgozni, de tartottuk a kapcsolatot, smsben, telefonon, meg egy párszor személyesen is...de egy nap összevesztünk, egy félreértésen, és ez miatt nagyon csúnyán beszélt velem.... én erre azt mondtam hogy felejtsen el , ne keressen a továbbiakba...De valamelyik héten ismét felkeresett, felajánlotta hogy elvisz munkába, belementem..... sokat beszélgettünk, bocsánatot kért, és azt mondta hogy igazából csak meg szeretett volna bántani amiért én is így tettem....nos engem nem bántottak meg a szavai....A lényeg annyi hogy csókkal bucsuztunk el... és abba maradtunk hogy másnap találkozunk...de én nem jelentkeztem nála.....Azt mondta hogy nem vár semmi ígéretet tőlem, meg kapcsolatot sem akar, csak egyszerűen szeretne velem lenni....Ami számomra teljesen érthetetlen, hisz egy teljesen életunt emberke vagyok... fiatal korom ellenére ( 24 éves)nem járok sehova csak munkába és haza, ha itthon vagyok képtelen vagyok kikelni az ágyból, szeretem ha békén hagynak....( egyébként én vagyok az a lány aki kb. 4 hete abbahagytam hirtelen a gyógyszert)

    A gondom igazából az hogy félek közel engedni magamhoz embereket, mert úgy vagyok vele hogy nem akarok csalódni, nem akarok érzelmeket táplálni senki iránt, mert nagyon jól tudom hogy egyszer mindennek vége lesz, és nagyon nehezen engedem el az embereket....Engem ezek nagyon padlóra tudnak küldeni...Ezért vagyok úgy vele hogy amennyire csak tudom távol akarom tartani magamtól az embereket....De mi lesz ha megint beleszeretek, valakibe???igazából evvel az emberkével is ezért nem akarok találkozni....
    hát eléggé hülyén fogalmaztam meg a gondolataimat, meg tudom hogy tök hülyeségnek tűnik az egész, de nekem ez rossz....
    zsuzsi

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves Zsuzsi, továbbra is azt mondom, hogy szaksegítséget kell kérnie, mert abba nem nyugodhat bele, hogy nem tud kikelni az ágyból (ebbe ha 74 éves volna, és nem 24, akkor se volna szabad belenyugodni).

    De másfelől meg a lehetséges párkapcsolatokról érdemes árnyaltabban gondolkodnia. Hiszen ez a férfi, akiről írt, csak szeretne magával lenni (ez "csak" szexet jelent, jól értem?), de kapcsolatot nem akar. Ebben az esetben beleszeretni, és ezáltal többet akarni tőle, mint ő Matgától - ez nem teremtene Önnek egyszerű és könnyen elviselhető helyzetet.

    Jöhet Önnek még olyan kapcsolat is, ami kölcsönösségen alapul, ahol kap is, és nem csak ad szerelmet. De ehhez nem csak a jó szerencse kell, ami a megfelelő férfit az útjába hozza, hanem az Ön jó lelkiállapota is, amivel fogadni tudja a szerencsét.

    Vagyis megint azt mondom, hogy kérjen segítséget. Nem tudom, miért volt elégedetlen a gyógyszerével, és nem tudom, igaza volt-e ebben. De a leveléből kiderül, hogy nincs jól, menjen el pszichiáterhez, ne nyugodjon bele abba, amit életuntságnak nevez. Az emberekkel szembeni bizalmatlansága is lehet annak a betegségének a tünete, ami miatt 3 évvel ezelőtt, és azóta folyamatosan előírták Magának a gyógyszer szedését.

    Ha egyedül nem tud cselekedni ebben, kérjen meg egy barátot, ismerőst, szomszédot, családtagot, hogy legyen a segítségére.

    Biró Eszter

  • Kedves Eszter! 3 évig szedtem gyógyszert paranoid skizofréniára, kb. 2-3 hete abbahagytam…

    Kedves Eszter!

    3 évig szedtem gyógyszert paranoid skizofréniára, kb. 2-3 hete abbahagytam a gyógyszert, az orvosom beleegyezése nélkül....Nagyon feszült voltam nagyon sokáig állandóan hányingerem volt ( van) utóbbi időkbe már hánytam is... kb. ez 2 napja múlt el mármint a hányás, a hányinger még meg van, bár már nem egész nap..Ez az időszak az összes energiámat kimerítette... sokszor a feladás szélén voltam( vagyok)....Állandóan jár az agyam és sírás közeli állapotban vagyok.....Sokat gondolkoztam azon hogy én tényleg így szeretnék élni?? és rá kellett jönnöm hogy nem....Nagyon gondolkozom azon hogy feladom az eddigi életem, összepakolom a cuccom amikor senki sincs itthon, itthon hagyom a telefonjaimat, és lelépek.... magam mögött hagyok mindent....nem szolok senkinek, csak kilépek mindenkinek az életéből....és talán megpróbálok valahol messze új életet kezdeni...csak nem tudom hogy képes leszek e rá....hogy van e bennem ennyi akarat hogy megcsináljam....hogy képes leszek e itt hagyni mindent, a munkám, a családom.....nem tudom hogy mit csináljak.....teljessen el vagyok keseredve....Van valami ötlete hogy mi lenne jó??? mert úgy érzem hogy én már nem tudok jól dönteni....
    zsuzsi

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves Zsuzsi, ebben a nagyon labilis érzlmi állapotban ne hozzon semmiyen döntést. Az élet nagy döntéseit nem kétségbeesetten, hanem jól átgondoltan kell meghozni.
    Most a legfontosabb, hogy az egyensúlyát vissznyerje, az éleének megválzotatásról akkor kell majd döntenie, mert akkor tudja rendesen átgondlni, hogy menjen vagy maradjon.
    Amit most tennie kell, az az, hogy orvoshoz fordul, ahz az orvoshoz, aki a gyógyszert felírta, ha nem elérhető, akkor más hasonló szakorvoshoz, pszichiáterhez, aki elérhető. Vigye magával a betegsége korábbi dokumentációját.
    Ez az, amit most tennie kell. Mert ezzel jut a leghamarabb olyan helyzetbe, amikor megint kézbe tudja venni az életét, jó döntéseket hozni, és (újra) megtalálni az egyensúlyát.
    Ezt kérem, és ezt kívánom
    Biró Ester

  • Kedves Eszter! 2012. augusztusban egy közösségi oldalon megismertem egy fiút nagyon tetszett.…

    Kedves Eszter!

    2012. augusztusban egy közösségi oldalon megismertem egy fiút nagyon tetszett. Láttam, hogy ki volt írva a száma felhívtam és beszélgettünk. Aztán hiányzott és mindig hívogattam de ő csak ritkán vette fel. Nem akart velem beszélni. Aztán 2012. novemberbe letiltott facebookon is. Utána is hívogattam de nem vette fel. Ezért 2012. decemberbe bejelöltem a bátyját ismerősnek. (Ő nem ismert engem). Mondtam, hogy kérdezze meg tőle, hogy miért tiltott le. Megkérdezte azt mondta neki, hogy nem ismer (de tudom, hogy csak ők beszéltek össze ellenem). Így akartak lerázni. Mondtam a bátyjának, hogy mondja meg neki, hogy beszélni akarok vele. Azt mondta, hogy ő nem akar velem beszélni. Aztán amikor utoljára beszéltünk akkor már nagyon bunkó volt velem. Azt mondta, hogy nyomorék vagyok... és én depressziós lettem. Azóta nem beszéltünk. 2013. januárban már felvette na telefont, de bármit is mondtam nem szólt bele. 2013. márciusba visszavonta facebook-on a tiltást. Rögtön észrevettem de nem jelöltem be ismerősnek, mert akkor azt hitte volna, hogy én minden nap azt vártam, hogy visszavonja a tiltást, pedig nem, mert ez csak egy véletlen volt. Egy hét múlva bejelölt ismerősnek és lájkolta a képem, ezért én is lájkoltam az övét. 2 hét múlva felhívtam, beleszólt, hogy tessék, meghallotta a hangom és letette (csak azért szólt bele, mert elrejtettem a számom. Tudtam, hogy akkor beleszól). Aztán egy hét múlva megint letiltott. Felhívtam felvette és beleszólt, hogy tessék de akkor is letette (rejtett számról hívtam). Azóta nem hívtam. De nem tudom elfelejteni, mindig ő jár az eszembe. Csak az a baj, hogy nagyon pejoratív és önfejű. Amikor meséltem magamról is mindenbe belekötött. Ezért is érzem úgy, hogy lenéz és ez nagyon rosszul esik meg azért is, mert gazdagok, a családjába mindenki a legjobb egyetemre jár⁄járt. Nem tudom elfelejteni, hiába próbálom. Hogy érjem el, hogy beszéljen velem? Mit csináljak hogy ne nézzen le? Vagy a testvérén keresztül kéne üzennem neki?
    Válaszát előre is köszönöm.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves Kérdező,

    A kérdésére nem tudok, de nem is szeretnék válaszolni, a pszichológus munkája nem arra való, hogy segítsen másokat akaratuk ellenére befolyásolni, manipulálni.

    És itt ez kulcsszó is, hogy "akarata ellenére". Ez a fiú Önnek meglehetősen egyértelműen az értésére adta, hogy a kapcsolatot nem akarja, hívásait zaklatásnak tekinti. Önnek nem nagyon van más választása, hogy ezt elfogadja.

    Pszichológus segítségét abban volna érdemes kérnie, hogy megkeresse magában annak okát és megoldását, hogy miért ragaszkodik ehhez a "kapcsolathoz" az ismételt és egyértelmű elutasítások ellenére is. Pszichológus segíthet Önnek abban is, hogy ezt a helyzetet feldolgozza.

    De Önnek akor is ez a lelki feladata, ha ebben nem akarja, vagy nem tudja pszichológus segítségét kérni, hanem saját erőforrásaira, lelki erőire támaszkodik.

    Üdvözlettel:

    Biró Eszter

  • Kedves Eszter! 36 éves nő vagyok, 7 éve ismerem a férjem és van egy négyéves kisfiunk. A külvilág…

    Kedves Eszter!

    36 éves nő vagyok, 7 éve ismerem a férjem és van egy négyéves kisfiunk. A külvilág szemében szépen élünk, együtt nevelgetjük gyermekünket. A férjem vállalkozást vezet, többnyire itthonról dolgozik és szépen besegít⁄besegített a gyerkőc körüli teendőkbe is. Tehát a fiam úgy növögetett eddig, hogy mindkét szülőjével egyformán tölthette az idejét, amíg ovis nem lett. Mindkettőnkhöz erősen kötődik is. Eddig elég ideálisnak tűnik, nem igaz? A férjemmel nagy szerelemnek indult kapcsolatunk azonban mára eléggé elsivárult. Valahogy a gyerek születését követően megváltozott irántam a viselkedése: az addig rajongó, figyelmes férfiból "hirtelen" kiabálós, fölényes és kissé autokratikus viselkedésű lett. Minden apróságért rám üvöltött (pl. hogy miért folyt ki a víz mosogatás közben a faszekrényre?) és idegesítette az is, hogy első gyerekes anyukaként jóval szorongóbb voltam, mint korábban. Szerinte irreálisan szorongtam, amiben lehet, hogy igaza volt, de állandó kritika helyett inkább támogatásra lett volna szükségem. Olyan érzésem van, mintha azután, hogy anyává váltam, valahogy elértéktelenedtem volna a szemében. Ez nagyon fájdalmas érzés. (Férjem kapcsolata az édesanyjával meglehetősen ellentmondásos, sejtem, hogy a megváltozott viselkedésének talán ez is lehet az oka, de ettől még ugyanúgy fáj.) Elvesztettem az önbizalmam nőként, pedig mások csinosnak tartanak. És emberként is értéktelennek érzem magam, hiszen túl sok elutasítást és kritikát kapok a férjemtől, aki korábban rajongva szeretett.
    Nyilván én sem vagyok szent és hibátlan és valószínűleg én is megváltoztam bizonyos dolgokban. De nagyon nehezen élem meg, hogy elvesztettem a férjem szerelmét. (a szeretetét talán nem). Tudom, hogy a szerelem idővel szeretetté változik, de olyan nagy a különbség a férjem korábbi és mostani viselkedése között, hogy sokszor érzem azt, én nem erre a vonatra szálltam föl...
    Egyenlőségre, intimitásra épülő kapcsolatra vágyom, ami ebben az élethelyzetemben nincs meg. Hiába próbálok beszélgetni vele, csak hallgat. Ül a számítógép előtt és rám se néz... Sokszor még arra sem válaszol, ha mondok neki valamit. Mintha ott sem lennék. Ha kérek tőle valamit, csak akkor teszi meg, ha kedve van: ha nincs, akkor nem. Amikor szülinapja van, mindig én mindig már hónapokkal korábban tudom, hogy mi az, amire vágyik és megveszem⁄csinálom neki, hogy örömöt szerezzek, de ő... karácsonykor már ajándékot sem vett nekem, mondván, hogy erre neki nem volt ideje... :(
    (Egy hónappal később azért vett valamit utólag...) Mindezek ellenére azt mondja, hogy szeret, és szeretne még egy gyereket tőlem. De én így nem merem vállalni...és persze, ahhoz szeretkezni is kellene, de így nekem nem igazán van kedvem vele lenni...Már majdnem egy éve nem voltunk együtt. Egyszerűen olyan kínzó számomra az intimitás hiánya, hogy nem vagyok képes szeretkezni vele... Amiért persze újfent én vagyok a hibás: azt gondolja, hogy játszmázom, hogy én csak akkor fekszem le vele, ha ő "jófiú". Pedig nem így van, azért nem fekszem le vele, mert egyre idegenebb a számomra, egyre több tüském van, és sajnos nem az a típus vagyok, aki az ágyban békül ki. Inkább olyan, aki akkor tud önfeledten együtt lenni a másikkal, ha szeretik és elfogadják.
    Nem tudom, mitévő legyek... Szívem szerint mennék, de a kisfiam imádja az apukáját, aki tényleg jó apa. De tudom, hogy ha nem lenne a gyerkőc, már rég nem lennék vele. Igaziból nagyon különböző karakterek vagyunk, ami eleinte izgalmas volt, de mostanra annyira eltávolít ez bennünket egymástól, hogy nem tudunk együtt boldogan élni. Azt sem mondom, hogy nem szeretem, szerintem mindig a lelkem része lesz, hiszen a férjem, gyermekem apja. De szenvedek ettől a helyzettől és nem látom a kiutat. A gyereket nem szeretném tönkretenni a válással, ugyanakkor nem jó kapcsolati mintát lát, és én pedig már régóta boldogtalan vagyok. Voltunk terápián, de a férjem nem akar többé menni. Tehetetlennek érzem magam...Nem tudom, mikor "kell⁄lehet⁄szabad" elválni anyukaként de egyben boldogtalan feleségként is? Ugye érthető a dilemmám?

    Elnézést kérek, hogy ilyen hosszúra nyúlt a levelem, köszönöm, hogy meghallgatott.

    Üdvözlettel: ginger

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves Ginger,

    Persze hogy értem a dilemmát.

    Szerintem a "jó" és a "rossz" oldal biztos nem úgy válik itt el egymástól, hogy a maradás vagy a menés tényét lehetne egyértelműen jónak vagy rossznak nevezni.

    Szerintem maradni, és menni is lehet jól is, rosszul is. Nagyon fontos átgondolni, hogy mik a vágyak, félelmek, igények az egyes lehetőségekkel kapcsolatban, és végiggondolni azt is (reálisan!), hogy az egyes lehetőségeknek mi az - elnézést, igen realista leszek - ára és a haszna. Árt és hasznot nagyon tágan, elsősorban a pszichés árra és haszonra értve mondom.

    Nem hiszem, hogy pusztán a gyerek kedvéért maradni kellene, mert a gyereknek nem az az ’érdeke", hogy az anyja és az apja közötti feszültségben, meg nem értésben nőjön fel. A gyereknek az az érdeke, hogy az elérhető (!) legnagyobb harmóniában éljen (ami persze nem azonos a konfliktus mentességgel) , apjával és anyjával is kapcsolatban maradva. De az a tapasztalat, hogy a "gyerek miatt maradok" sokszor csak a neve a változástól való félelemnek, vagy félreismerése a gyerek érdekeinek. Ezt is fontos Önnek őszintén végiggondolnia, hogy Önöknél mi is a helyzet e téren.

    Nagyon jó volna, ha a férjével meg tudnák beszélni a dolgokat, de sajnos ha ő esetleg nem hajlandó, akkor Önnek nélküle kell döntenie, hogy megy vagy marad, és HOGYAN megy, vagy HOGYAN marad. Akkor is változhatnak a dolgok a kapcsolatban, ha Ön kezd el másképp reagálni, mint eddig, vagyis a változásra nem az az egyetlen lehetőség, ha megy. Ha pedig megy, azt is sokféleképpen lehet csinálni, jól is.

    Úgy hiszem, érdemes volna pszichológus segítségét kérni ennek a helyzetnek a jó átgondolásához. Jó hír, hogy a levele alapján ítélve Ön tud a helyzetéről sok érzelemmel, de kordában tartott indulattal, sokféle szempontot figyelembe véve gondolkodni. Ez nagyon jó start a helyzet megoldásához.

    Tudom, hogy akár a ’menés’, akár a ’maradás’, főleg mert igénye van arra hgy jól csinálja, nem egyszerű, és nem is rövid történet. De igaza van, Ön az élete ’gazdája’, és fontos, hogy jó gazdája legyen.

    Bátorságot kívánok hozzá.

    Biró Eszter

  • Jó napot kívánok!34 éves,jó megjelenésű,2 gyerekes 5 éve elvált nő vagyok!A problémám a következő:3…

    Jó napot kívánok!34 éves,jó megjelenésű,2 gyerekes 5 éve elvált nő vagyok!A problémám a következő:3 hónappal ezelőtt megismertem egy 25 éves srácot,azóta szinte minden percünkről tudunk,telefon,internet,sms-ekben, állandóan együtt vagyunk ilyen formában!Találkoztunk is párszor,de soha nem volt semmi köztünk!Ő időt kér,és azt mondja nincs felkészülve egy új kapcsolatra.Viszont én tudom belülről nagyon kedvel,és fizikailag is!Csak azt nem értem,hogy miért nem akar egészen engem!Mindent megpróbáltam már,felajánlottam csak szex és semmi más-t is,de ez sem érdekelte őt!Ha nem tetszenék neki,akkor nem jutunk el idáig...érzem,hogy erősek az érzelmei(az enyémek is azok már)csak egyszerűen nem akar megnyílni előttem,pedig megbízik bennem!Nem tudom mit tegyek,a korkülönbség sem gátolja,neki mindig idősebb barátnői voltak,és ő is érettebb a korához képest!Mi lehet a gond vele?Még csak tapasztalatlannak sem mondhatom,sok barátnője volt,hisz jóképű és minden megvan benne ami egy pasiban értékelendő!Várom válaszát,és előre is köszönöm!Ha még kérdése lenne akkor,szívesen megírom ami érdekli!

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves Kérdező, egy új kapcsolat nem csak vonzó, de bizonyos értelemben ijesztő is lehet. Szeretni kockázattal is jár, aki szeret, az csalódhat, az ki van téve annak, hogy elhagyják, aki szeret, az félteni kénytelen a szeretett személyt, annak fel kell adnia valamennyit a saját függetlenségéből, szabadságából, aki szeret, annak áldozatokat kell hoznia, adnia kell, elfogadnia, intimitást kibírnia, a másik embert a hibáival-erényeivel, gyerekeivel-történetével, adott életkörülményeivel együtt elfogadnia...
    Hosszú a sor, hogy mi mindennel jár, amikor szeretünk.
    Hogy a szóban forgó srác a felsoroltak - vagy nekem eszembe sem jutó okok - közül mi miatt vonakodik közelebbivé tenni a kapcsolatot, azt csak ő tudja megmondani, vagy talán ő sem.
    Vele kellene erről beszélgetnie (nem győzködni!, beszélgetni), hátha akkor közelebb jutnak egymás megértéséhez.
    Biró Eszter

  • Kedves Eszteer! Fel eve osszejottem egy fiuval aki nagyon belem szeretett ,es csunyan attvertem…

    Kedves Eszteer!
    Fel eve osszejottem egy fiuval aki nagyon belem szeretett ,es csunyan attvertem hiszen nekem ez csak fellangolas volt akkkor nem reg lettem tul egy hoszabb kapcsolatomon(baratja az exemnek)!Nagyon sokat megtett ertem ez a fiu,azt is megbocsajtotta,hogy megcsaltam az exemmel,nagyon odaado volt!Vegul en visszamentem az exemhez es igy tiltott minden kozossegi oldalrol es koszonni sem koszontunk egymasnak!Most nemreg visszavett a fb-ra es neha szoktunk beszelgetni!Vasarnap elmentem ,hogy talalkozzak vele ,beszelgettunk...rajottem nagy hiba volt es nagyon banom amit tetttem!Szerintem rendbe hozni a dolgokat es ujrakezdeni az egeszet ha egyaltalan van ra esely!ugy erzem szuksegem van ra!!Mit tehetnek?Hogu kozeledjek hozza?ha irok neki nem valaszol az uzeneteimre...Egyaltalan lehet esely meg az ujrakezdesre?En tenyleg nagyon megbantam!

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves Kérdező, őszintén szólva a valódi válasz az, hogy nem tudom. Ugyanis azt, hogy milyen esélyei vannak egy olyan embernél, akit - ahogy írja - átvert, nem mondhatja meg egy szinte nulla információ birtokában lévő pszichológus, ismeretlenül, egy rövid levél alapján. Legfeljebb a szóban forgó fiú mondhatná meg - de azt hiszem, azzal, hogy nem válaszol a Maga üzeneteire, kb. meg is mondta már. Nem biztos, hogy úgy kell rendbe hozni a dolgokat, hogy újra kezdi a kapcsolatot (és közben megcsalja az exét, aki már nem az exe, hanem megint a jelenlegi barátja), lehet, hogy úgy kell rendbe hozni, hogy ad valamiféle magyarázatot a saját cselekedeteire, megköszöni, amit kapott, vagy bocsánatot kér, és így lezárhatóvá teszi a múltat. Ezt Magának kell tudnia. De azért abba jó belegondolnia, hogy nem csak az számít, hogy Maga mire vágyik, hanem hogy a fiú vajon mire. Sajnos ha nem akar Magával szóba állni, akkor Önnek kevés esélye van ezt az elhatározását megváltoztatni. Van, hogy követünk el olyan hibát, amit utólag - amikor már nem biztos, hogy vissza lehet csinálni - nagyon bánunk.
    Biró Eszter

  • Kedves Eszter! Egy ideje gondolkoztam, hogy esetleg szakemberhez kellene fordulnom, sajnos…

    Kedves Eszter!

    Egy ideje gondolkoztam, hogy esetleg szakemberhez kellene fordulnom, sajnos elég sok minden kellett átesnem...14 éves koromban elvesztettem apukámat, nagyon beteg volt és sajnos végig néztem ahogy elmegy (többször vitték el a mentők, a kórházban se volt már jól). Nem kértem akkor segítséget, elvoltam anyukámmal és a kereszt szüleim is sokat segítettek, a nővérem és a barátaim. A nővéremmel elég viharos a kapcsolatunk, nem az igazi testvérem de én sosem tekintettem rá másképp. Eléggé pesszimista szemléletem van, kishitű is vagyok sajnos de a legnagyobb problémám a döntésképtelenség, illetve eléggé befolyásolható vagyok. Tulajdonképpen párkapcsolati problémával fordultam Önhöz, csak gondoltam leírnám az előzményeket hátha ebből tud valamilyen következtetést levonni. Én most 24 éves vagyok a volt párom pedig 28. Elég nagy szerelemmel kezdődött a kapcsolatunk én teljesen beleestem, tipikus jó képű de rossz fiús volt, de nagyon tudott szeretni. Persze anyukámnak nem tetszett az első perctől fogva, de próbálta megváltoztatni a szemléletét vele kapcsolatban. Már az elején voltak problémák az italozással, sajnos szerette és nagyon szereti a sört, azt nem mondhatnám hogy alkoholista, de mintha nem tudna elszakadni tőle, csak annyit mondott, hogy szereti és kész de ha megkérdeztem, hogy miért issza, nem tudta megmondani az okát. Sokszor megbántott, olyan dolgokat mondott ami inkább a lelkemnek esett rosszul sokat sírtam miatta, persze kibékültünk meg az ő anyukája is mondta, hogy ilyen nyugodjak meg. Sokat hazudott életébe, illetve állandó problémája volt a pénzzel. A hazugságot arra értem, hogy nincs érettségije, de olyan munkahelyei voltak ahol ezt ki tudta dumálni, nagyon jó a beszélőkéje szerintem neki ebből kéne megélnie. Mintha nem tudná megvalósítani önmagát, többször elhatározott valamit ami mondjuk pénzbe került elkezdte de nem fejezte be. Volt hogy olyan hamar eltűnt a pénz, hogy nem is tudtuk, hogy mire ment el. 3 évig voltunk együtt, ebből 10 hónapot együtt laktunk, az elején minden szuper volt, meg amikor még nem laktunk együtt de sokáig nem volt munkám akkor kiakadt és ivott megint csak, veszekedtünk..sajnos elég sokat panaszkodtam a szüleimnek, barátaimnak illetve az adott munkahelyemen a kolléganőknek...anyagi problémáink voltak, nem tudtam magamnak venni semmit sem, ha műkörmöt vagy ruhát akartam később felhánytorgatta nekem..úgy érzem eltávolodtunk nagyon egymástól..egyszer elköltöztem majd egy pár hét után visszamentem..egy darabig jó volt minden próbáltam nem panaszkodni, de akkor még nagyobb anyagi gondok voltak..és ismét visszaestünk...már 2 hete hazaköltöztem anyumhoz..mondanom sem kell utálja a volt barátom, meg a nővérem is. Elvesztettem a munkahelyemet is sajnos..úgy hogy összejött minden...ismét felmerült, hogy összejövünk..de anyum kiakadt és mondta ha visszamegyek ő nem kíváncsi többet rám..és ha lenne unokánk akkor lemond róla..hogy nem veszem észre milyen ember...sokat beszélgettem a rokonaimmal ők úgy gondolják hogy lehet hogy hozok rossz döntéseket, de attól még a lányuk vagyok bármi történjen is...ha szeretem és szeret ő is és képes várni rám..akkor talán megéri mert megígérte, hogy megváltozik habár nem először hallom ezt tőle....amit még nem mondtam, hogy sok hitele van sajnos habár úgy vagyok vele hogy mindent meg lehet oldani csak akarni kell, csak hát anyám nem jósol jó jövőt nekünk ...hagytam hogy sokan belemásszanak az életembe, pedig tudom hogy kell hagyni egy kis magánszférát is...és most döntés képtelen vagyok..nem tudom mit válasszak..mivel apum sajnos nincs velem, így anyukámat nem akarom elveszíteni..de az a gondolat, hogy végleg szakítsak mindent barátommal..az is nehezen megy..anyám azt akarja menjek ki Angliába lenne lehetőség...de nem érzek magamban annyi erőt...Nem tudom mi lenne a helyes...nem tudok dönteni..és ha ez nem megy félek, hogy más is nehezen menne! Válaszát előre is köszönöm: Sparrow

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves Sparrow, úgy érzem, nem a döntésképtelenség írja le legjobban a helyzetét, hanem mintha az lenne a lényeg, hogy fél a kapcsolata elvesztésétől, még ha erről a kapcsolatról szinte csak rosszat mondott is (a szépek a kapcsolat kezdetéhez kötődnek), elveszteni mégis félelmetes.

    Úgy hiszem, ennek esetleg tényleg lehet összefüggése apukája korai elvesztésével, talán a Maga számára speciális jelentése, az átlagosnál nagyobb fájdalma van egy kapcsolat befejeződésének. Meg is értem, ha így van.

    De abban nagyon biztos vagyok, hogy ezt a nehéz élethelyzetet, amit csak egy ilyen hosszú levélben tudott összefoglalni, nem nyílt netes fórumon kellene megvbeszélni. Bizalmas e-mail-ben sem lehetne, ehhez valóban egy szakember felkeresése volna a legjobb ötlet. Egyetértek ebben Magával teljesen.

    Javaslom, hogy keressen a lakókörnyezetében olyan pszichológiai rendelést, amit fel tud keresni, és kérjen személyes segítséget. Meglátja, milyen jó, hasznos, és sokszor izgalmas is, amikor az ember a saját cselekedeteit, gondolatait, érzéseit kutatja, fedezi fel, dolgozva a jó irányú változáskért.

    Biró Eszter

  • Kedves Eszter!3 hetet nem beszeltunk,most 7vegen 1helyen voltunk bulizni egesz este nezett aztan…

    Kedves Eszter!3 hetet nem beszeltunk,most 7vegen 1helyen voltunk bulizni egesz este nezett aztan odajott hozzzam beszelgetni! nagyon reszeg volt! ujra elkezdte likeolgatni a fotoim is...nem tudom hova tenni a viselkedeset!mar ugy erzem nem birom!nagyon szett vagyok esve miaatta(nem tudom tultenni magam rajta)!nem tudom mit tehetnek meg,ugy erzem minden tolem telhetot megtetttem!mikor elhatarozom magam ,hogy megprobalom lezarni magamban a dolgokat es vegleg hagyni ot mindig ilyen fura megnyilvanulasokkal all elo! Mar nem szeretnem tobbet alazni magam elotte! hogy lehetne elerni,hogy o lepjen vagy ,milyen megoldas lehet erre?Koszonom elore is a segitseget!

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves Kérdező, azt, hogy ő mit csinál, csak ő határozhatja el. Viszont az meg csak a Maga elhatározásán múlik, hogy kinek engedi meg, hogy a fotóit lássa (azt tilt le erről, akit csak akar!!), és ha odamegy Magához részegen (vagy józanon), akkor Maga dönti el, hogy szóba áll vele, meghallgatja, vagy elküldi, hátat fordít neki, faképnél hagyja.
    Szóval magénak van döntési lehetősége a saját viselkedésére nézve, ezzel befolyásolhatja őt is, közvetve.
    Maga most valószínűleg eléggé ellentmondásos jelzéseket küld neki azzal, hogy szakít vele ugyan, de azért beszél vele, a profiljáról nem tiltja le, stb.
    Szóval a Maga határozottságán, döntésén, vagy határozatlanságán akkor is sok múlik, ha a (volt) barátja nem is szánja el magát semmire, és pont úgy akar viselkedni, ahogy eddig.
    Biró Eszter

  • Szép napot kedves doktorno szeretnék tanácsot véleményt kérni ..... Roviden 30 éves no vagyok…

    Szép napot kedves doktorno szeretnék tanácsot véleményt kérni .....
    Roviden 30 éves no vagyok 4 éves kisfiam 10 éve vagyun a férjemmel.
    Az utóbbi években már már elviselhetetlen a hejzet.Megprobálom vázolni a dolgokat - példa: elfogyott a vaníliás cukor akkor nem tudom rendesen vezetni a háztartást takarodjek haza anyámhoz maj o felneveli a gyereket ez mind a vendég elott, koszos a gyerek cipoje akkor már rossz anya vagyok a a kicsi elott lehulyéz mert a hulye anyád ,bolond anyád...még erre se képes mindent neki kell megcsinálni - mondja mert anyád semmit se tud rendesen megcsinálni mikor tunok már el végre... pl. kifojt a felmosóvíz felrúgta a vodrot ezzel még el is dicsekedett,mások elott Leint halgassak nemtudok viselkedni elszid minden lehetetlennek ha esetleg megromli a joghurt a hutoben ...egyszeruen mindenért bánt már teljesen tonkre vagyok elhagyni nem merem nem tudnék megélni egyedul ezt nagyon jol tudja a gyerek nagyon apás
    kb. 3hétin rendben van minden aztán borul a ... és megint elolrol... Nem fényezem magam ⁄sajna⁄ nem az a típus vagyok, de: rend van tisztaság minden nap fott étel szép udvar, tiszat ruha a dolgozom szociális munkás vagyok a fiam imádom o a mindenem estig egyedul mindenre de semmi sem elég neki... Az o véleménye a dologrol az hogy azért ilyen mert ha nem vagyok elég odaadó az ágyban akkor nem tud szeretni ,hát én men nem tudok odaadó lenni azzat aki ´gy bánik velem. Olyan dolgokat akar tolem az ágyban amiket én nem szeretek de megcsinálom hogy utána béke legyen legalább 2 napra .Minden egyuttlét után osszetorok lelkileg. Azt bevallom miota megvan a gyerek joval kevesebbszer kívánom az egyuttlétet nagyon nehéz szulésem volt sérult a huvelyem így fáj minden mozdulat.

    Hát ez roviden a helyzet ... .......koszonom elore is véleményét tisztelettel N.I.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves N.I.,
    Ezt olvasni is fájdalmas.

    Szeretném tanácsolni egy könyv elolvasását, remek könyv, és abból ki tudja választani, hogy melyik tanácsot, gondolatot tartja a saját helyzetére nézve igazán hasznosnak, alkalmazhatónak.

    Tudja, meggyőződésem, hogy ez a fajta szóbeli agresszió sok tekintetben olyan, mint a fizikai bántalmazás. A testnek ugyan kevésbé fáj, de a lélek pont úgy, pont annyira sérül.

    http:⁄⁄www.libri.hu⁄konyv⁄szavakkal-verve.html (könyvtárban is biztosan megtalálja)

    Ezt a honlapot is ajánlom figyelmébe:
    http:⁄⁄www.nane.hu⁄

    És kérem, ne higgye, hogy attól, hogy a gyermek apás, Önnek ezt muszáj tartósan elviselnie. A gyermeknek sem jó, ha tanuja annak, hogy az egyik szülő (akár szóban) bántalmazza a másikat.

    Biró Eszter

  • Kedves Eszter! Szakitott velem a baratom 4 honapja mert azt mondta mar nem szerett annnyira…

    Kedves Eszter!
    Szakitott velem a baratom 4 honapja mert azt mondta mar nem szerett annnyira mint eddig!Azota tartottuk a kapcsolatot,minden hetvegen talalkoztunk es mindig nallam kotott ki!Azt mondta ,hogy nem mondhatja nem erez irantam mert nagyon rossz neki amikor lat de en nalla jobbat erdemlek! 2 hete 7vegen osszevesztunk,azt mondta felejtsem el es tegyem magam tulrajta mert nekem jobb lesz ugy!Es amikor rakerdeztem,hogy o tultette-e magat azt mondta meg nem de igyekszik!Es ,hogy ez igy nem mehet tovabb,hogy ossszejarunk mert sohasem fogjuk tudni lezarni!Azota nem volt mas lannyal dolga,baratai szerint nem is beszelget lanyokkal(baratja az unokatestverem).Egy helyre jarunk szorakozni,szoval azota is minden 7vegen latom es nagyon rossz,folyton szemkontaktust tartunk!Nagyon hianyzik es rossz latni ,hogy nincs velem!Egyaltalan van valami eselye az ujrakezdesre ?mit tehetnek?Hagyjam tisztazza le a dolgokat magaban es tapasztalja meg milyen igazan nelkulem?En nem tudok mas fiuval foglalkozni,mindenkiben ot keresem!Egyszeruen nem jon,hogy mas fiukkal beszeljek sem!

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves Kérdező, korábbi kérdései óta nem változott érdemben a véleményem. Nekem úgy tűnik, hogy egyikük sem tudja elhatározni magát a végleges szakításra. Hogy mindennap vagy legalábbis minden héten találkoznak, nehézzé teszi, hogy érzelmileg szabadok legyenek megint, persze, hogy így nem is tud más fiúhoz közeledni. Hogy van-e esély újrakezdeni, nem tudom, azt csak a volt (?) barátjával tudná megbeszélni. De Magának igaza van, célszerű volna nagyobb távolságot tartani, ami lehetővé tenné, hogy tisztább fejjel döntsék el, hogy együtt vagy külön.
    Biró Eszter

  • Kedves Eszter! Köszönöm gyors válaszát, bízva további segítségében, megpróbálok konkrétabban…

    Kedves Eszter!
    Köszönöm gyors válaszát, bízva további segítségében, megpróbálok konkrétabban írni.
    Levelemből kimaradt, hogy nincs szó alkoholizmusról, egészen egyszerűen alkalmi társasági összejövetelekkor fordul ez elő. - Tény, hogy a felfokozott hangulatban az illető nem igazán látja be a "határait", de úgy gondolom, ez önmagában nem egyedülálló jelenség. (Bár ha belegondolok, talán az ivás abba-nem-hagyása is egyfajta menekülés valami elől. Amikor inni kezd, azt határozottan nem ilyen szándékkal teszi, ez a fentiekből is érezhető. De amikor már benne van, valami miatt nem akar kikerülni ebből az állapotból. Túlpörög, sokáig fent tud⁄na⁄ maradni, nem álmosodik, vagy fárad el.)

    A korábbi kapcsolatára gyanakszom, amit szerintem nem tudott egészen feldolgozni. Talán a csalódás, a másik nembe vetett bizalom és hit – nem eltűnése, de – komoly megrendülése állhat a háttérben, mivel a barátnőjével ilyenkor csúnyán beszél, féltékenysége miatti szorongását gyűlöletként fejezi ki. Lehetséges, hogy még mindig az előző (hűségesnek finoman szólva nem nevezhető) partnerét látja ilyenkor a jelenlegiben?
    Az alkohol felszínre hozhat ilyen tudatalatti, fel nem dolgozott érzéseket?

    A reakciója: Szégyelli a dolgot, nem „akarja“ elhinni – de persze tudja, hogy nem csak kitalációk ezek. Sokszor bocsánatot kér érte, de tehetetlennek érzi magát, hiszen hiába kér bocsánatot, a problémára ez nem jelent megoldást.
    Utóbbi időben említettem neki, hogy egy pszichológus talán segíthetne és úgy érzem, be is fogadta a dolgot, persze ő maga már nem fűz hozzá semmit – nyilván ilyen kínos témáról nem szívesen cseveg az ember…
    De határozottan állítja, hogy tenni akar a dolog ellen, fontos neki, hogy ne bántsa meg azokat, akik a legközelebb állnak hozzá. (A jelenlegi munkahelye nagyon stresszes, ráadásul jóformán nincs is szabadideje, így talán nem is lenne kivitelezhető egy terápia…)

    És igaza van, nem szabad mindig megóvni a negatív következményektől. Csak sajnos ilyenkor az ember nem tudja, melyik ujját harapja, hiszen a nem megóvás bizonyos esetben csak tetézi a problémákat…

    Hát ez elég hosszú lett. Mindenesetre a véleményére vagyok kíváncsi, mit gondol erről? Jó nyomon járhatok, vagy egészen rossz irányból látom a problémát? Én lelki dolgokra tippeltem, így bízom benne, hogy pszichológus segíthetne. (?)

    Köszönöm a segítségét!

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves Kérdező,

    Nem tudok olyan árnyalt választ adni, mint amilyennek örülne. Nem csak a valódi hozzáértésem hiánya miatt nem, hanem azért sem, mert nagyon kétes értékű és kétes megbízhatóságú volna találgatni az ismerőse lelkében lejátszódó folyamatokat az Ön levele alapján.

    Elképzelhető, hogy ahogy Ön látja, az megállja a helyét, de sok más is elképzelhető, amire információ hiányában én sem, de Ön sem gondol most.

    Alkoholprobléma az is, ha valaki ismétlődően gyakorlatilag öntudattalanra issza magát, mint az ismerőse teszi. (Értem, hogy nem eszméletlenre, de mégis öntudattalanra, hiszen nem tudja mit csinál, túlpörög, aztán nem emlékszik az egészre.) Nem nagyon jó, hogy - ahogy írja - tehetetlennek érzi magát, mert ez is az alkohollal való viszonyának problematikusságára utalHAT: csak akkor tehetetlen, ha úgy véli, hogy nem tudja (vagy nem akarja igazán) a probléma ismétlődését meggátolni.

    Ha az ismerőse hajlana a pszichológushoz menetelre, akkor lehet úgy is kezdeni, hozzáértő pszichológus, ráadásul személyes vizsgálat alapján jobban el tudja dönteni, mint én, hogy kell-e más szakember bevonása. Én úgy hiszem, hogy valószínűleg igen (attól, hogy van pszichológiai ok, nem biztos, hogy nem kell a testi következményt, azaz a rendszeres nagyivást orvosi oldalról is kezelni), de valójában nem ez a lényeg, hogy kell-e orvos vagy sem. Hanem az a lényeg, hogy az ismerőse rávehető-e, hogy tegyen saját magáért, és ne nyugodjon bele abba, hogy ezen a módon "orvosolja" a feszültségeit.

    És igaza van, a hozzátartozóinkat nagyon nehéz nem megvédeni akár önmaguktól is (mármint úgy értem, hogy a szeretet miatt úgy érzi az ember, hogy muszáj mindent megpróbálni). De azért azt ne felejtse el, hogy attól, hogy van valamire jó pszichológiai magyarázat, azaz meg lehet ÉRTENI, az nem kell hogy egyben azt is jelentse, hogy EL kell FOGADNI.

    Nem kell elfogadni, ha egy hozzánk tartozó ember rendszeresen öntudatlanra issza magát, sőt, minél kevésbé fogadja el ezt az ő környezete, annál valószínűbb, hogy ő rávehető lesz arra, hogy cselekedjen.

    Üdvözlettel:

    Biró Eszter

  • T. Eszter! Nem szívesen fejteném ki egy nyilvános fórumon a problémát, de mivel Önt az olvasottakból…

    T. Eszter!
    Nem szívesen fejteném ki egy nyilvános fórumon a problémát, de mivel Önt az olvasottakból igen hozzáértőnek és segítőkésznek találtam, egy kisebb kérdést megkockáztatok.
    Egy hozzám közel álló személy néha - főleg alkoholos befolyásoltság alatt - teljesen kifordul magából, kb. 180 fokos ellentéte a "józan" önmagának. Állítása szerint nem emlékszik ezekre az incidensekre, és utólag sem tud magyarázatot adni a viselkedésére.
    Sok mindenre gondoltam már, de nyilván nem fogok interneten összeolvasott diagnózisokat ráragasztani az illetőre. Viszont határozottan úgy érzem, a problémája lelki eredetű.
    Gondolja, hogy egy pszichológus tudna segíteni rajta?
    U.i.: Amennyiben lehetőség van rá, jobban örülnék egy "privát" kommunikációs lehetőségnek, ahol bővebben elmagyarázhatnám a dolgot.

    Válaszát előre is köszönöm!
    egy-reménykedő-hozzátartozó

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Dr. Biró Eszter Phd

    Kedves Kérdező, sajnos most olyan kérdést tett fel, amiben nincs hozzáértésem, legfeljebb némi elméleti tudásom.

    Úgy gondolom, hogy a problémát, amiről ír, kétfelé kell bontani: egyfelől van vagy lehet egy alkoholprobléma, aminek megoldása orvos (elsősorban pszichiáter) segítségét teheti szükségessé. Az alkoholfogyasztás abbahagyása ugyanannyira orvosi támogatást igényelhet (ez függ a szokásosan elfogyasztott mennyiségtől, és a függőség mértékétől egyaránt), mint bármely egyéb szerről való leállás. Minthogy a szervezet hozzászokik egy bizonyos alkoholmennyiséghez, annak elvonása is csak hozzáértéssel történhet, akkor van az illető biztonságban.

    Másfelől pedig könnyen meglehet - az alkoholproblémák többségénél ez igaz is -, hogy egyéb (pszichológiai, személyiségbeli, stb.) probléma állhat, aminek megoldása az alkoholprobléma fizikai megoldásával párhuzamosan, vagy az után történhet. A pszichológiai problémák megoldása valóban kell ahhoz, hogy az alkoholra már ne legyen szükség az "öngyógyításhoz".

    Egy nehéz kiindulópont ebben az, hogy magának a probléma "gazdájának" kell akarni a változást, mert ez a folyamat sok erőt és kitartást kíván tőle, amit csak akkor lehet mozgósítani, ha ő maga akarja. Levele arról nem szólt, hogy vajon mikor elmondják neki, hogy mit tapasztalnak, amikor iszik, ő hogy reagál, elhiszi-e, amit mondanak neki.

    Az első, hogy rábeszéljék, hogy ezzel foglalkozni kell, ez lehet a családtagok, barátok, hozzátartozók feladata: motiválni a terápiára. És nem segíteni túl sokat abban, hogy megóvják az alkoholfogyasztás minden negatív következményétől. Ugyanis ha csak a környezet szenved, de nem ő, akkor honnan is lenne a motivációja a változásra??

    Kérem, a válaszomból annyit vegyen magukra, amennyi megállja a helyét, rövid levele alapján lehet, hogy nem jól ragadtam meg a probléma lényegét.

    Üdvözlettel: Biró Eszter