A betegek kérdései (4584)

  • Tisztelt,Főorvos Úr!52 éves vagyok,mindkét térdembe protézis kellene 8 éve szenvedek a lábaimmal,voltam…

    Tisztelt,Főorvos Úr!52 éves vagyok,mindkét térdembe protézis kellene 8 éve szenvedek a lábaimmal,voltam 3 éve CT-én az első mondat akkor úgy kezdődött,brutális elváltozás.Olyan fájdalmaim vannak hogy elmondani sem tudom,ha le ülök,nem tudom ki egyenesíteni,állni egyáltalán nem tudok,kerékpározni,autót vezetni sem,az lenne az első kérdésem tudna valamilyen fájdalom csillapítót ajánlani,vagy valami mást.Második kérdésem,nyaki csigolyám,elkezdett ropogni,mit tudna ajánlani,mivel a háziorvosom azt mondta,ez a korral jár.Köszönöm válaszát.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Sajnos vizsgálat nélkül sokat nem tehetek.

  • Tisztelt doktor úr.
    15 hónapos kislányom el-el esik még időnként és beüti a fejét,néha púpok is lesznek az ütés helyén.Szerencsére soha nem hányt, nem volt eszméletvesztés semmi tünet,hogy baj lenne.De viszont valahol itt a neten olvastam,hogy koponyacsonttörés lehet tünet nélkül is,azóta… Még több

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Törhet a csont következmény nélkül is, bár ebben a korban nem szokott törni. Ne aggódjon.

  • Jó napot! A nagypapám 87 éves. 71 évesen szívinfarktus miatt műtötték a lábából vettek ki…

    Jó napot!

    A nagypapám 87 éves. 71 évesen szívinfarktus miatt műtötték a lábából vettek ki eret amit a szívéhez raktak, sajnos pontosabban nem tudom, de tudom, hogy lábából vettek ki eret. Azután teljesen felépült, úgy él mint bárki más az orvosok szerint a szíve rendben lett ezzel, egy ér okozta a bajt, de a szívének semmi baja se volt.
    Ennek ugye bőven 15 éve azóta baja nem volt.
    Idén nyáron júniusban kezdődve, szédülni kezdett járás közben, de a járásán kicsit látszik, néha úgy megy mint a részeg ember azt mondják, talán iszik? Június végén a házból kimenet elájult hirtelen 38 fok volt azon a napon, a hűvös szobából ment ki és az orvos szerint lehet ez okozta, a vérnyomása mindig 130⁄70 többnyire. A fejét csúnyán beverte, a halántéka mellett vágta be a fejét ahogy leesett a lépcsőn, de meg tudott kapaszkodni a korlátba. Cukra normális 5-ös körüli, és nem cukorbeteg. A nyár így telt neki szédült mindig volt háziorvosánál, vérvétel is volt, az is jó neki, a vérnyomása tökéletes.
    Viszont 2 hete a saját háza előtt ájult el megint akkor volt kb. 40 fok ismét. Gondolták megint, hogy a meleg. A fejét ezúttal a homlokánál vágta be, és sebes lett a bőre. Ha hűvösebb az idő akkor nem szédül annyira azt mondja. Fiatalon tájboxolt is így elég erős alkatú ember, a csontja kemény nagyon szerencsére nem tört be a feje. Viszont ez már nekem gyanús, hogy idén nyáron másodszor ájul el?! Nem lehet esetleg, hogy az agyban van most valami gubanc nála és agyvérzést fog kapni a végén? A háziorvosa el se küldi egy neurológushoz se, bár papám se olyan aki nagyon akar menni orvoshoz én is küldöm, hogy utaltassa be magát de nem akarja, viszont félünk, hogy nem-e egy stroke előjelei ezek. Hiszen már volt szívinfarktusa azt is egy ér okozta és most mi van ha az agyában van egy ér összeszűkülve? Félünk és ez nem jó jel.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Bármi lehet, vizsgálat nélkül sokat nem lehet mondani.

  • Kedves Doktor Úr! Ismét Gabriella vagyok a mellkasi fájdalom című levél írója. Úgy érzem…

    Kedves Doktor Úr!

    Ismét Gabriella vagyok a mellkasi fájdalom című levél írója.
    Úgy érzem kissé hiányos lett az előző levél.
    A csigolya fájdalmak egészen a gyomorszájammal párhuzamos csigolyáig tart onnantól kezdve, hogy a nyak alatti, első, jobban kiálló csigolya van.
    Testnevelés szakon voltam és volt egy talajtorna órám, amikor úgy érkeztem le, hogy iszonyatosan megfájdult a gerincem, és bent a fülemben is furcsa pukkanó, porló (mintha követ porrá őrölnének) hangot hallottam.
    Először meg se bírtam vele moccanni, majd iszonyúan égni kezdett a gerincem az említett szakaszon, nap végére pedig mikor már nagyon forró volt, olyan lett hirtelen, mintha jéghideg vízzel öntötték volna le.
    Akkor én elmentem a körzeti orvosomhoz, de azon kívül, hogy valami fájdalom elleni krémet kiírt nem tett tovább semmit.
    Azóta se.
    Van, hogy nem ezt a mellkasi fájdalmat érzem elöl fent a torok alatti közép és bal oldalon, hanem hátul olyan mintha ketté akarnék törni, vagy pedig szorít az egész mellkasom öv szerűen, de akkor érzem, hogy a gerincemtől ered a fájdalom és a szorítás.

    De ez a mellkasi fájdalom elől, nagyon durva, és ami még megdöbbentőbb, mint mondtam ha egy kicsit megmaszírozzák szűnik a fájdalom, vagy el is múlik.

    Nagyon várom válaszát.

    Gabriella

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Vizsgálat nélkül nem lehet tovább lépni.

  • Kedves Doktor Úr! Gabriella vagyok és azzal a kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy okozhat-e mellkasi…

    Kedves Doktor Úr!

    Gabriella vagyok és azzal a kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy okozhat-e mellkasi fájdalmat (nyomó,szorító, erős fájdalom, olyan mintha nem tudnék tőle levegőt venni érzetre) elöl, középen a torok alatti területen, ha oda teszi a kezét és széttárja az ujjait.
    Cardiológián minden vizsgálatot megcsináltak, negatív lett.
    Tüdőgyógyászat negatív, asthma is kizárva.
    Gyomortükrözésen is voltam,2x. Először a nyombelemben találtak gyulladást, kicsit.
    2. alkalommal teljesen negatív lett.

    Ez a fájdalom mégis van és kiterjed a kulccsontjaim alá is, főleg a jobb oldalra.

    1 dolog van még amit anyukám vett észre a gerincem nyaktól lefele vagy 5 csigolya fáj, ki van hegyesedve és ahol a fájdalom van elől, hátul ott az a csigolyám még egy kissé jobbra ki van mozdulva.Érintésre is fájnak ezek a csigolyák.
    Illetve azt mondta anyukám, hogy az említett területen a jobb oldalon kötegezett, kemény az izomzat és néha van benne egy hatalmas izomgörcs is.

    Ez okozhat ilyen tüneteket?
    Ugyanis ha anyukám kicsit megmaszírozza egy időre enyhül a mellkas fájás, sőt néha el is múlik.

    Gabriella

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Neurológushoz kellene fordulnia, akár porckorogsérve is lehet.

  • Kedves Dr.Úr! Szeretném megkérdezni,hogy mitől lehet az,hogy hajnalban hirtelen szédülésre ébredek…

    Kedves Dr.Úr!
    Szeretném megkérdezni,hogy mitől lehet az,hogy hajnalban hirtelen szédülésre ébredek fel (hanyatt fekvésből)? Eddig ez kétszer fordult elő velem és ma hajnalban ismét. Egy kicsit magasabban volt a fejem mint szokott lenni és igazából nem is nagyon szoktam hanyatt aludni. A párom próbált meg lassan felültetni,de még akkor is nagyon szédültem. A víz levert csak úgy ömlött rólam. Lassan felálltam (segítséggel),de nagyon rossz volt.Sajnos pánik beteg vagyok erre rendszeresen szedek gyógyszert így most bevettem utána egy xanaxot és kb.20 perc után nehezen,de vissza tudtam aludni. Lehetséges,hogy a hanyatt fekvésnél nem kap elég vért az agyam? Kell ilyen problémával orvoshoz fordulni?
    (erős fizika munkát végzek és a nyaki csigolyáimnál sokszor szokott fájni,feszíteni)

    Válaszát előre is köszönöm!
    Üdvözlettel: Rita

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Neurológushoz kellene fordulni.

  • Tisztelt Dokktor Úr! 31 éves vagyok, sportolás közben szerencsétlenül ráestek a nyakamra,…

    Tisztelt Dokktor Úr!

    31 éves vagyok, sportolás közben szerencsétlenül ráestek a nyakamra, az MRI diagnózis az alábbi:

    A nyaki lordosis kyphosisra változott, jobbra konvex kényszertartás látszik. A csigolyák szabályos alakúak és szerkezetűek. A C. VI-VII. résben bal oldali medio- lateralis, a foramen kezdetének is bedomborodó porckorongsérv làtszik, aminek maximális lateralis kiterjedése 11 mm, antero-posterior irányban 5 mm, míg cranio-caudálisan 8 mm- nyi. Az elváltozás a foramen kezdetét kitöltve a gyököt nyomja és dislocalja. A többi porckorongsérv mormális jelintenzitásuak, kóros kiboltusolást nem mutatnak. A gerinccsatorna és a foramenek tágassága egyebütt a normális tartományban van. Gyöki vagy durazsák compressiót okozó további elváltozás nem mutatható ki. A nyaki gerincvelő normális vastagságú és jelintenzitású.
    Vélemény:
    Bal oldali kiszakadt medio-lateralis, és a forament is szűkítő, C VI-VII közti porckorongsérv, amely lehet a trauma következménye. Posztraumás csigolya elváltozás nem látszik.

    A kérdésem, hogy a műtét nélküli konzervatív kezeléssel helyrehozható-e?

    Mckenzie tornát traumás gerincsérvre szabad e alkalmazni?

    Valamint milyen kezeléseket vegyek igénybe?

    3 hete történt, zsibbadási tüneteim nincsenek, de karba sugárzó igen.

    Köszönettel,

    Tibor

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Várnék a műtéttel, inkább a gyógytorna és a gyógyszeres kezelés javasolt.

  • Köszönöm válaszát, további kérdésem van. Fekve nyomás megengedett azaz, hány kilóval nyomhatok…

    Köszönöm válaszát, további kérdésem van. Fekve nyomás megengedett azaz, hány kilóval nyomhatok fekve? Pár éve 20-25kilóval nyomtam fekve, az nem volt nehéz, de nagyobb súlyt 50 kiló fölött még nem próbáltam. Csúcsom az 40 kiló amit kibírtam nyomni. Karokra 15 kilóval csinálom, járok kardiózni, kocogok is időnként. Jelenleg 193 cm és 91 kiló vagyok. Felülés fekvőtámasz mehet? Mi történetne velem ha megemelnék 15 kilónál többet?
    Volt olyan, hogy 30 kilót emeltem, de semmi bajom se lett. Amíg a söntöm volt addig nem kondiztam, utána kezdtem el mikor kivették, a vezeték miatt nem mertem, mert azt mondták elszakadhat. Utána a leletemet nézve szakszóval írja- ventryculostoma történt, ezzel megnyitva a basalis ciszternék felé a liquor útját- Azóta jól vagyok az időnkénti epilepsziás rohamokat leszámítva ami többnyire látási szenzácókkal jár nálam és érzékelésbeli változásokkal. A tudatom tiszta ilyenkor is érzem ami velem történik, de mióta a kepprát szedem sokat javultam. Az sönt műtét után jött először az epilepsziám elő, addig minimális volt havi 1 roham a sönt után heti napi szintű lett. De a keppra óta ismét heti havi szintre csökkent, kialvatlanság okozott rohamot legutóbb és diszkóban a villogó fény de az se mindig csak néha, ha elkerül akkor nincs rohamom.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Nem javaslom a nagy súlyok emelését.

  • Tisztelt Doktor Úr! 31 éves nő vagyok, van egy 20 hónapos fiam. Szülés óta sokszor fáj a derekam,…

    Tisztelt Doktor Úr!

    31 éves nő vagyok, van egy 20 hónapos fiam. Szülés óta sokszor fáj a derekam, mely néha kisugárzik a bal lábbamba. Bal vádliban néha enyhe zsibbadás.
    MR vizsgálat eredmény:
    A gerinc íve diszharmonikus. A csigolyatestek magassága megtartott, a peremszélek helyenként megnyúltak. Csontos canalis szűkület nincs. Az L.V. csigolya kissé hátra helyezett. A sacrum ép. A discusok víztartalma csökkent. Az L.I.-II. discus körkörösen laposabb, érdemi compressiót nem okoz. A határoló zárólemezeken schmorl herniák vannak. Az L.V.-S.I. discuson bal oldalon széles alapú, kiszakadt hernia látható, mely a durát és a baloldali gyököt komprinálja, a bal forament lezárja.

    Orvosom szerint műteni egyáltalán nem kell. Szerinte idővel sorvadni fog a sérv, panaszaim enyhülnek. Gyógytornát javasolt. Önnek mi a véleménye? Milyen tornát végezzek a gyógytornán kívül (pilates, jóga)?

    Köszönettel:Zsófia

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Nem látok okot műtétre.

  • Tisztelt Doktor Úr!

    Ismételten kérdésem lenne Önhöz tisztelt főorvos úr,ezúttal kettő,melyekre Ön biztosan tudja a választ.Úgy tudom,hogy ez a spasticus paraplegia öröklődő betegség és arra lennék kíváncsi,hogy ha nekem és a páromnak gyerekünk lesz,akkor mekkora az esélye annak,hogy… Még több

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Ön a herediter spasztikus paraplegia nevű betegségről kérdez? Az öröklődik. A BNO-ban vannak tüneti diagnózisok is (összefoglaló jelleggel, a nyilvántartást könnyíti meg).

  • Jó napot kívánok! Tísztelt doktor úr! Két napja hátizom erősitő gyakorlatokkat végeztem,…

    Jó napot kívánok!

    Tísztelt doktor úr!

    Két napja hátizom erősitő gyakorlatokkat végeztem, pár óra múlva középerős tompa fájdalmat éreztem a háttam baloldalán a lapockám mellet( nem folyamatos fájdalom, a kar mozgatásával nem függ össze)
    a bal kezemen az ujjaim felső részén néha ennye bizsergő érzést érzek, bal könyök felső részén nyomásra egy éles fájdalom nyílal a vállba.
    26 éves vagyok, 22 évesen volt már egy deréktáji gerincsérv műtétem.
    Ön szerint a panaszaim hátterében ismét egy sérv állhat?
    Válaszát előre is köszönöm!

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Várjon vele pár napot, pihentesse a fájós izmat, elmúlmat.

  • Tisztelt Doktor Úr! Évekig jártam prolaktin szint mérésre. Ami idővel helyre áll, és a hipofízis…

    Tisztelt Doktor Úr!

    Évekig jártam prolaktin szint mérésre. Ami idővel helyre áll, és a hipofízis adenoma(microadenoma) is felszívódott, bromocriptin szedésével. Már nem járok endokrinológushoz, azt mondták hogy nem szükséges, csak majd ha gyereket szeretnék. Szeretném megkérdezni Öntől, hogy az adenóma visszanőhet? Utoljára kb 8 éve voltam MRI-n. Időnként meg kellene nézetni? Amíg a prolaktin szint normális, az azt jelenti h adenóma sincsen??

    Üdvözlettel:
    Dóra

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Az adenoma ott van, csak inaktív. A normális prolaktin szint is ezt jelenti.

  • Tisztelt Doktor Úr! A barátnőm 20 éves és pajzsmirigy-alulműködésben szenved. Fáradékonyabb…

    Tisztelt Doktor Úr!

    A barátnőm 20 éves és pajzsmirigy-alulműködésben szenved. Fáradékonyabb kissé, és ingerlékenyebb is időszakosan. De alapjában sok észrevehető tünete nincs, a feje hol ritkán, hol gyakrabban fáj.
    Én csináltam neki ilyen neurológiai vizsgálatot, hogy nézze az ujjam és kövesse a szemével, aztán álljon becsukott szemmel nyújtsa ki a kezét és érintse meg az orra hegyét a mutató ujjával... szóval nekem is volt már ilyen voltam neurológusnál, és érdekelnek ezek a dolgok... lényegében annyit találtam nála mint laikus, de hozzáértő, hogy a vakjárása nem egyenletes, mintha orra akarna esni ilyenkor vagy eldőlni és nem egyenes megy. Az egyebek jók nála, egyensúlya kicsit instabil egy lábon nem tud normálisan megállni. A kérdés az lenne, hogy mi okozhatja? Elvigyem igazi neurológushoz is, mert eddig oda nem utalta a háziorvos egyelőre a pajzsmirigyre kezelik, de volt már egyszer látászavara és ájulása is. Esetleg agyi folyamat is lehet a pajzsmirigye mellett? Nagyon aggódom miatta, szeretném ha jobban lenne, újabban elég sok a baja, és sok tervünk van, de krónikus az állapota, évek óta panaszkodik ezekre, csak engem még 1 éve ismer azóta járunk.

    Jani

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Endocrinológus rendszeresen vizsgálata szükséges. Ő majd eldönti, hogy szükség van-e neurológusra.

  • Kényszergondolataim vannak,20 éve.Az agyam éber állapotban egy pillanatra sem kapcsol ki,gondolataim…

    Kényszergondolataim vannak,20 éve.Az agyam éber állapotban egy pillanatra sem kapcsol ki,gondolataim fel vannak hangosodva,amelyek között van nagyon kínzó is.Tudatom tiszta,így nagyon nehezen élem meg a mindennapokat.Gyógyszeres kezelések nem voltak eredményesek,emellett rengeteg mellékhatásai vannak.Egyetlen célom van az ÉLETEMBEN,Meggyógyulni!!!!!!!!!!!!!!!Várom válaszát,előre is köszönöm.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Sajnos nem az én szakterületem.

  • Tisztelt Doktor Úr! 37 éves vagyok , hónapok óta küszködök derék fájással ,és láb zsibbadással…

    Tisztelt Doktor Úr!

    37 éves vagyok , hónapok óta küszködök derék fájással ,és láb zsibbadással
    Most voltam MR vizsgálaton de orvoshoz csak 2 hét múlva tudok vissza menni. Ezért szeretném ha lefordítaná nekem ,hogy mit is jelent a leletem ,és muszáj-e műteni. Fizikai munkát végzek, emelek és raklapokat húzgálok. Egyedül nevelem a fiaimat így szeretném tudni maradhatok -e ebben a munka körben.

    Lelet: Lumbalis gerinc MR vizsgálata: natív

    Lordosis íve fokozott, fokozott háti kyphosis látható. A záróelemek finoman egyenletlenek. Az V.-ös csigolya néhány milliméteres Retrolisthesise látható, az alatta lévő résben a discus jelszegény, dorsalisan elkeskenyedett. Bal oldalon 19 mm-es szélességű a középvonalban is megfigyelhető 7,5 mm AP átmérőjű descendáló típusú hernia látható, mely a bal oldali S.1. gyök eredését comprimálja, dislocálja.
    A IV.-es résben a discus jelszegény, mérsékelt körkörös előboltosulása látható.
    A conus az L. I. rés magasságában látható.

    Vélemény: Kiszakadt sérv az L. V. résben bal oldalon
    Protrusio disci L. IV.

    Válaszát előre is köszönöm!

    Tisztelettel: Szekeres Krisztina

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Ennyi információból nem látok okot műtétre.

  • Nemes Piroska vagyok,és 2012 március 17-én súlyosan bántalmaztak, a fejemet ököllel többször…

    Nemes Piroska vagyok,és 2012 március 17-én súlyosan bántalmaztak, a fejemet ököllel többször ütötték,és azóta szédülök,és vannak időszakok,mikor nem tudok koncentrálni,hogy merre menjek haza,elfelejtem.MRI-és CT vizsgálat volt,kérem a Dr Székely György Főorvos urat,hogy sűrgősen a 06⁄30 338 51 82 számon hívjon fel,mikor is tudna fogadni.Ezen e.mailt a párom Dr Virág József küldte el Önnek Tisztelettel

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Szívesen fogadom, jelentkezzen be a 30-349-9208 telefonon munkanapon, 8-14 h között.

  • Tisztelt Doktor Úr!

    Kérdésem lenne Önhöz,melyre reményeim szerint Ön tudja a választ.A problémám a következő, tavalyi évben megállapítottak nálam egy Splasticus palaplegia(vagy paraplegia,így hirtelen nem tudom,bocsánatot kérek) nevezetű betegséget,amiről nem tudom,hogy pontosan… Még több

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    A spastikus paraplegia nem betegség, hanem tünet. Az a betegség, ami miatt kialakult.

  • Jó napot kívánok! 2 éve normal pressure hydrocephalus miatt operált Szegeden Barzó Pál Professzor.…

    Jó napot kívánok!

    2 éve normal pressure hydrocephalus miatt operált Szegeden Barzó Pál Professzor.
    Egy lukat csinált a 3. agykamrámba.
    A műtét előtt a szemfenekemen egy kis papillaödéma jelent meg, ezért operáltak meg akkor és lassult volt a szellemi teljesítésem, hányinger is jelentkezett.

    Azóta ez az állapot megszűnt a műtét óta lényegesen javult a memóriám és eltűnt a szemfenekemről az az ödéma.

    Tegnap kontroll koponya MR-en voltam, ahova a neurológusom küldött, ahol ezt írták kérem értelmezze nekem a leletet:

    [A középvonal nem discolalt. Az extracerebralis liqortér normál tág és normál helyzetű. A belső liqorterek főként az oldalkamrák mérsékelten, szemmetrikusan tágultak. A kamrák körül liquorátivódás nem látszik. A Corpus Callossum egyenletesen kissé keskenyebb, a jobb oldalon enyhe hippocampus atrophia látszik. Az ereken kóros eltérés nem látható és intracranialis hypertensio nem észlelhető.
    Vélemény: normal pressure hydrocephalus, az előzményi felvételekhez hasonlítva mérséklődött a kamratágulat kissé.]

    Az állapotom teljesen jó, de ritkán ha kevés folyadékot iszok, úgy érzem, hogy túl alacsony a nyomás a fejemben és nehéznek érzem. Olyankor ásítozom is, de ez azóta is fenn áll.

    Elképzelhető, hogy túl alacsony lenne a nyomás a fejemben és azért ásítozom olyankor? Menjek vissza szegedre?

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Szerintem rendben van.

  • Hogy érti, hogy a komoly fizikai teljesítés nem javasolt? Ezek szerint nem emelhetek súlyokat…

    Hogy érti, hogy a komoly fizikai teljesítés nem javasolt? Ezek szerint nem emelhetek súlyokat vagy egy bizonyos határon belül szabad azon kívül már nem javasolt? Kérem ha tud írjon részletesebben mert így nem tudom eldönteni, hogy most miként tegyem ezt. Azóta egy asztalt is félek emelni mióta Ön nem javasolja.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    15 kg-nál nagyobb terhek emelése nem javasolt. Fekvenyomás megengedett.

  • üdvözlöm! márciusban mutatott az mr vizsg. részben kiszakadt nagy porckorongsérvet,a kozervativ…

    üdvözlöm!
    márciusban mutatott az mr vizsg. részben kiszakadt nagy porckorongsérvet,a kozervativ kezelésektől megszüntek a zsibbadások,az idegsebész sem javasolt műtétet,a munkámat jól ellátom igaz fizikai munkát kevésbé végzek, de egy másik munka jobban érdekel ahol fizikai munka is van,javasol e ilyen munkát vagy rosszabodhat e a sérv a fizikai munkátol



    a csontkovácsolás javithat e rajt,mert többfelöl hallani a csontkovácsvács kezelésről ami nagy javulást igér(ezt beteg is mondta)


    köszönettel zsolt

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    A csontkovácsolás csak az izületi bajokat tudja orvosolni a gerinc esetén, a porckorongsérv okozta fájdalmat nem. Általában nem javaslunk fizikai munkát.