A betegek kérdései (4572)

  • Kedves Doktor Úr! Panaszaim mintegy másfél hónapja végtagzsibbadással kezdődtek, illetve időnként…

    Kedves Doktor Úr!
    Panaszaim mintegy másfél hónapja végtagzsibbadással kezdődtek, illetve időnként a bal arcom is elzsibbadt. Időközben a zsibbadáshoz fájdalom is társult - ez már csak a végtagokban, mindkét oldalon, alsó és felső végtagokban is. Az érzet konkrét helye változó, de a lábujjaimtól a combomig és a kézujjaimtól a vállamig megjelenik, néha pontszerűen, de többnyire nagyobb területre kiterjedten. Előfordul, hogy szinte a bőr felszínén érzem, egyfajta égő érzésként, máskor mintha mélyebbről jönne. Mozgáshoz, tevékenységhez, napszakhoz nem igazán köthető. Van, hogy hajnalban-reggel jellemző a zsibbadás-érzet, de tegnap este pl. az elalvást akadályozta a lábfejeim-lábszáraim zsibbadó fájdalma. Előfordul még, hogy a szemem mögötti területen érzek nyomó jellegű fájdalmat. A tünetek kb két hétig szüneteltek közben, de most már egy ideje megint fennállnak (az arczsibbadás kivételével), nem csitulnak.
    Kontrasztos koponya MR eredménye negatív, teljes laborvizsgálaté szintén. Gerincröntgen eredménye a következő:
    "A nyaki lordosis kiegyenesedett. A C.VII.-D-I. közti rés hátrafelé kissé szűkebb. A ventralis és dorsalis csigolyaperemek kissé kihegyezettek. NYaki borda nincs.
    A háti kyphosis íve kissé csökkent. A középső-felső szakaszon a porcrések kissé szűkebbek. Ventralisan kisfokú spondylosis van. Scoliosis nem látszik.
    A lumb. lordosis íve kissé csökkent. Az L.-S. rés hátrafelé kissé szűkebb. A sacroiliacalis rések megtartottak."
    Lyme-kór teszt folyamatban, reumatológushoz május 3-ra van időpontom, immunológushoz május 22-re.
    Kérdésem, hogy a tünetek alapján Doktor Úr szükségesnek tart-e egyéb vizsgálatot, vagy elégségesnek látja a megjelölteket? Kérdés az is, hogy lehet-e jelentősége gyorsabb továbblépésnek esetleg magánúton, vagy ráérek kivárni a távolinak tűnő időpontokat? Milyen magyarázatok képzelhetők el ezekre a tünetekre?
    Válaszát előre is köszönöm! Zsuzsa

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    A leírtak alapján újabb ötletem nincs.

  • Tisztelt Doktor úr! 2008.júliusában elkezdett zsibbadni a jobb lábfejem és kb.egy év múlva a…

    Tisztelt Doktor úr! 2008.júliusában elkezdett zsibbadni a jobb lábfejem és kb.egy év múlva a bal is.Mindkettő zokniszerűen és állandóan.Neurológushoz fordultam,polyneuropathiát diagnoztizált,de az okot eddig még nem találták.Vérképem⁄terh.cukor,pajzsmirigy is⁄,doppler negativ.Orsz.Gerincgy.
    Közp.véleménye 2008.okt.Az elektrofiz.leletben észlelhető min.eltérések prox.pathológiára⁄vs.enyhe radiculopathiára utalnak.Vastag rostokat érintő polyneuropathiának jelenleg nincs ENG-EMG jele.2011.SOTE Neu.Klinika Elekrofiz.véleménye:a klinikai vizsg.AV-i distalis sensoros polyneuropathia szindrómára utal.ENG vizsg.AV-isensom.axonalis PNP,a motoros válaszok amplitúdója jelentős mértékban csökkent,a sensoros már nem mérhető.Immunlabor RF normális laboreltérés nem igazolódott.2010.febr.Lumbális gerinc MR:megtartott lumbális lordosis,balra konvex scolisis.LI-SI seg.közepes deg.eltérések.LII-SI mag.porcrések beszükültek ThXI-es csigolyatest vent.felé keskenyebb,path.jelm.nem mutat.LI-II.mag.széles alapu cent.protruzió,mely a durazsákot komprimálja,sign.gyökkomp.nem okoz.LII-III.mag.enyhe deg.retrolysthesis és körk.protruzió,szig.gyökkomp.nem okoz.LIII-IV mag.körk.protruzió gyökkomp.nélkül.LIV-Vmag.körk.protruzió modellálja a durazsákot,gyökkopmp.nem figy.meg.LV-SI mag.centrális jobb paracentrális protruzió észlelhető,mely a jobb gyökeresedést érintiA conus medulláris LI mag.végződik,kieterj.jelviszonyai normálisak.Vélemény:közepes fok.deg.eltérések multisegmen.protruzió,szign.gyökkomp.nem láthatóKérem szives válaszáz,hogy az MRI nem igazol-e olyan megállapitást,amely a zsibbadást kiválthatja.Ez a zsibbadás a mindennapokban jelentősen visszafog a tevékenységeimben és fárasztó is.Jelenleg Neuromultivitet szedek ,de nem sok eredménnyel.Köszönettel várom válaszát:Éva

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Nem tudom, hogy az MR mit mutat, mert nem láttam.Sok, jónevű helyen járt már, fogadja el, amit ott mondtak.

  • Tisztelt Doktor úr!2OO2-óta vannak gerinc problémáim.2oo2-be műtöttek :microdiscectomia L5 1.s.2oo3-ban…

    Tisztelt Doktor úr!2OO2-óta vannak gerinc problémáim.2oo2-be műtöttek :microdiscectomia L5 1.s.2oo3-ban j.o.L5-ös microdiscectomia.2oo5-ben C4-5-6 ventralis stabilizálás végeztek.1éve ismét jelentkeztek panaszaim,voltam MR vizsgálaton eredménye:nyaki MR:C.III.discuson kifejezett diffúz protrusio mellett jobb oldalon egy3,7mm-es,bal oldalon egy 4,7mm-es focalis előboltosulás látszik,az eltérés a lateralis recessusokat kissé szűkíti.CIII discuson diffúz előboltosulás látható.Lumbalis gerinc Mr:Az L.III. discuson kp .fokú diffúz protrusio mellett a jobb oldalon 4mm-es focalis előbotosulás van,mely a foramen alsó részét kitölti,de gyöki compressiot nem okoz.Az L.IV discuson jelentős mértékű dizzúz portrusisio látszik,mely centrakisan és bal oldalon domináló.Az L.V. dicus kifejezetten ellapult,rajta diffúz protrusio mellett jobb oldalon paramedialisan 5-6 mm-es legnagyobb vastagságú focalis elöboltosulás van mely a jobb oldali S.1.gyököt eléri. A L.III.és L.V.discusok magasságában kifejezett ,az L.IV.-nél minimális benyomat látszik a daruzsákon.2O12 jan.-ban műtöttek:jobb L5-ös gyöki decompressio történt. A műtét után a jobb lábam lezsibbat,járáson labilis,utó kezeléseken jártam ,gyógytornászhoz egyénileg jártam,de javulást nem eredményezet.Kérdésem az lenne,hogy okozhatja-e a meglévö sérvek,vagy a műtétem nem igazán volt sikeres.Válaszát előre is köszönöm.Tisztelettel Katalin

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Legjobb lenne, ha az operáló orvosához fordulna.

  • Tisztelt Doktor Úr! 6 fejsérülésem volt (nov.28,dec.4,dec.11,dec.21,febr.13.,febr.19.) Az elsővel…

    Tisztelt Doktor Úr!
    6 fejsérülésem volt (nov.28,dec.4,dec.11,dec.21,febr.13.,febr.19.) Az elsővel és az utolsó előttivel orvosnál is voltam. Novemberben a lábaim keresztezték egymást aztán megbotolhatam legurultam és a fejem véres lett a baleseti leletem szerint jobb oldalt 7mm seb keletkezett. A röntgen és a CT is negatív volt.Fejem és sérülésem helye sokáig fájt (utóbbi fájdalom többször visszatért.december 4-én hátul ütöttem be a fejem,11-én ugyanott ,mint novemberben csak a bal oldalt és 21-én a fejtetőm sérült.Epilepsziás rosszulléteim az első esések óta gyakrabban vannak (különösen dec.29 óta). Január 13-án szobámban elestem mikor ráakartam ülni a tornalabdára ,de távolabb volt,mint ahogy láttam. Febr.13-án csak röntgen volt és negatív lett. Február 19-én a jobb szemem felett a homlokom sérült.Minden hol ahol sérült a fejem (kivéve a 13-ait mert ott a jobb arcom és a homlokom sérült továbbá a jobb szemem környékén voltak hámsérülések és a 19-eit) mindenhol sebek vannak. Több helyen fáj is.Eddig (dec,,jan) nem foglalkoztam vele,mondván normális.A fejem is fáj még (nem tudom ettől-e illetve több sérülésem helye is időközönként). Végtag fájdalmaim is voltak szintén dec.29-től 2-3 hétig illetve most ápr. 7-től kb.most hétvégéig főleg. Áprilisban csak a 2 karom,tenyerem,csuklóm és a kézfejem fájt,főleg a jobb,néha a bal (de ez 17-ét amikor a villát is fájt megfogni) kevésbé,volt ,hogy mind2. Utóbbi (végtagfájdalmak) inkább a roham miatt lehet?
    Mit gondol ezekről? Összefüggésben lehetnek a sok fejsérüléssel? Ha,igen mit csináljak?
    Válaszait előre is köszönöm!

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Forduljon neurológushoz az összes leletével.

  • Tisztelt Főorvos Úr! Az lenne a kérdésem Önhöz, hogy nagyon meszes a gerincem az MR.vizsgálat…

    Tisztelt Főorvos Úr!
    Az lenne a kérdésem Önhöz, hogy nagyon meszes a gerincem az MR.vizsgálat szerint. Okoz e ez olyan porblémát hogy a bal lábamat húzza valami, és 5 percnél tovább nem birok a lábamon állni annyira sugárzik a fájás bele a far csontomba hogy le kell hogy üljek. Már 2 hónapja nem tudok dolgozni e miatt.Járok kezelésekre, de nem sokat használ. Szeretném kérdezni hogy hova fordulhatnék a problémámmal.Válaszát előre is köszönöm.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    MR kellene, azon lehetne látni az okot.

  • Tisztelt Főorvos úr! 20 éves vagyok és olyan problémám van hogy 2 napja erős fejfájásom…

    Tisztelt Főorvos úr!

    20 éves vagyok és olyan problémám van hogy 2 napja erős fejfájásom van,hidegrázás,és zsibbad a jobb kezem.mitől lehet?kicsit félek!nem agyhártyagyulladásom lesz?

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Ennyiből nem tudom megmondani, forduljon a háziorvosához.

  • Tisztelt Dr úr!Hová küldhetném önnek a képeket?Tisztelettel :Mária

    Tisztelt Dr úr!Hová küldhetném önnek a képeket?Tisztelettel :Mária

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Tömörítve a szekely57@freemail.hu címre, vagy postai úton a János Kórház Idegsebészetére.

  • tisztelt doktor úr!elég bonyolult üggyel fordulok önhöz.legalább is leírva az...tavaly novemberbe…

    tisztelt doktor úr!elég bonyolult üggyel fordulok önhöz.legalább is leírva az...tavaly novemberbe hirtelen jelentkező bal oldali fejfájásom kezdődött...a háziorvosom elküldött röntgenre,neurológiára...a röntgen negatív,neurológia negatív...a neurológus elküldött koponya ct-re melyen januárban voltam.a leleten ez állt:kontrasztanyag adása után a jobb oldali ACM várható helyének megfelelően egy4mm-es telődési többlet sejthető,amely aneurysmára suspect...orvosi vélemény:Aneurysma ACM.1d.suspect.CTa elvégzése javasolt
    márciusban voltam ezen a CTA vizsgálaton melyen a következő állt:jobb odalon cerebri medi területi területén körülírt értágulat látható,melyből tágult véna ered.az elváltozás AVM-nek felel meg..orvosi vélemény:AVM a jobb cerebri media területi területén...
    majd vissza mentem a neurológushoz,aki elmondta hogy mi ez...tovább küldött idegsebészhez...aki a papíron tudta értelmezni,de cd-n nem látta a problémát,ezért kért időt,hogy konzultál...én hívtam vissza a doktor úrat,mert elfelejtett felhívni...ezután még kért egy kis időt...fél óra múlva felhívott ezekkel a szavakkal:nincs önnek semmi agyi problémája...én ezt nem értem...kérem Önt próbáljon meg valamit segíteni,hogy most beteg vagyok,vagy nem...mert valaki félre diagnosztizált ezek szerint...a fejem azóta is ugyanúgy fáj november óta..4féle gyógyszert szedtem de egyik sem használt...kérem mielőbbi válaszát,hisz nagyon tanácstalan vagyok.köszönöm

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Keressen fel a rendelésemen a képekkel.

  • Tisztelt Főorvos Úr! Édesanyám 55 éves, 1 hónapja műtötték a halántéklebeny rosszindulatú…

    Tisztelt Főorvos Úr!

    Édesanyám 55 éves, 1 hónapja műtötték a halántéklebeny rosszindulatú daganátval. A daganatot sikerült eltávolítani. A szövettan a következő:
    Sejtdús, infiltratív, sok területben kissejtes glióma. A szöveti mintázat sok részletben oligodendrogliaer daganat mellett szól. Több necrosis, melyek egy részét pseudopalisad övezi. Endothelproliferatio és MVP.
    IHC vizsgálat folyamatban.
    Vélemény⁄Diagnózis: oligoastrocytoma WHO Gr. III. Felmerül GBM jelentős oligodendroglialis komponenssel. Javasolt az 1 p 19 q vizsgálat.
    A kérdésem a következő. Az idegsebész aki műtötte azt mondta, hogy ez a legrosszabb szövetteni eredmény a glioblastoma. Viszont az onkológus azt mondta, hogy nem egyértelmű a szövettan és oligoastrocytoma WHO Gr. III, de menet közben derül ki, hogy nem e glioblastoma. És, hogy ő nem kaphatja a Temodál nevű gyógyszert, mert az OEP, azt csak a GR.IV. állapotú betegeknek finanszírozza. De elismerte, hogy ez a daganat nem tudni , hogy melyik és, ha a WHO Gr. III-as akkor is javítja a Temodál az esélyeket. Szeretném tudni, hogy az OEP-hez lehet e olyan kérvényt benyújtani , hogy ezzel a diagnózissal is kaphassa Anyu a Temodalt? Az onkológus erre azt válaszolta, hogy majd megbeszéljük. Lehetséges olyan megoldást találni ön szerint, hogy az édesanyám a lehető legjobb kezelést kapja és a lehető legjobbak legyenek az esélyei? Jövő héten kezdi a 30 alkalmomból álló sugárkezelést.
    Válaszát előre is köszönöm! Nagyon szeretnénk, ha lenne lehetőség, hogy ő is hozzájusson a gyógyszerhez!!!

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Ebben sajnos nem tudok segíteni.

  • Tisztelt Doktor úr! A kérdésem a kovetkezo lenne. Egy fiatal lány vagyok. Egy hónapja elestem…

    Tisztelt Doktor úr!

    A kérdésem a kovetkezo lenne. Egy fiatal lány vagyok. Egy hónapja elestem és nagyon bevertem a fejem úgy, hogy vérezni kezdett és kisebb nyílás keletkezett. Ez korulbelul két napra rá "osszefort" és a seb begyógyult. Lehet ennek az esésnek valami kovetkezménye? A fejem nem fáj, viszont egy kisebb púp maradt ott.

    Válaszát elore is nagyon koszonom.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Nem kell aggódnia késői következmények miatt.

  • Tisztelt Doktor Úr! Fiamnak NPH lett a diagnózisa évekkel ezelőtt mérsékelt hydrocephalus…

    Tisztelt Doktor Úr!

    Fiamnak NPH lett a diagnózisa évekkel ezelőtt mérsékelt hydrocephalus internust találtak nála, egyszer ventryculostomiát végeztek rajta. Jelenleg főiskolás és kifejezetten leterheli magát van, hogy éjszakákat tanul, és lesz neki a diploma osztás is, viszont azt mondta nekem, hogy ő ha még egyszer le kell ülnie tanulnia úgy érzi meg fog bolondulni és szét ver mindent. Valamint észre vettem, hogy néha el akar folyni a nyála annyira sok neki!
    Hirtelen haragú lett, ideges és dühkitörései vannak, tegnap is úgy bevágta az ajtót, hogy majdnem leszakadt. Már ha beszélgetek vele mindenért durván és agresszívan válaszol és ha ideges akkor nagyon sok a nyála látom köpköd is minden felé, eléggé elborultnak tűnik.
    Fél éve voltunk kontrollon akkor minden rendben volt EEG is készült neki és az is negatív volt, de akkoriban is mutatott ilyen viselkedést, de nem ennyire sűrűn.
    A kérdésem az, hogy a talált diagnózis között és az észre vett tünetek között, van összefüggés? A sok nyál termelődés illetve a dühkitözései agresszív magatartása összefügg az NPH-val?

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Lehet összefüggés.

  • Tisztelt doktor Úr, -39 éves sovány testalkatú 3 gyermekes anyuka vagyok. Kb. 3 éve kezdődött…

    Tisztelt doktor Úr,
    -39 éves sovány testalkatú 3 gyermekes anyuka vagyok. Kb. 3 éve kezdődött a lapocka magasságában a hátfájásom egyik napról a másikra ami fekvéskor a legkellemetlenebb, évekig nem tudtam rendesen aludni. Voltam vele reumatológusnál ( kétirányú enyhe gerincferdülés, enyhe csontritkulás, sarkantyú)masszázs, torna kevés eredménnyel.
    -November óta egy reggelre elkezdett fájni és zsibbadni mindkét karom a válltól az alkarig, erőteljesebben a jobb kar, főleg, ha felemelem és erőt fejtek ki a karommal . A legegyszerűbb házimunka is fájdalmas zsibbadást okoz, ügyetlen a kezem.
    -Kb. 1,5 hónapja a jobb oldali nyakfájásból kisugárzó fejfájás gyötör . Voltam Neurológusnál: A koponya MRI és a neurológiai status is negatív és reumatológusnál: C gerinc mko lateralflexio kissé kötött, rotatio szabad. Fokozott D kyphosisi, enyhe ivé balra konvex D scoliosis. LS gerinc szabad. Insuffitiens hátizomzat. Vállakban finom crepitatio, jobb váll berotatioja véghelyzetben kissé fájdalmas.Könyök, csuklói izületek rendben, Jobb kéz 2 és 5 -ös ujj extensiojakor az MCP izületekben fájdalmat jelez. Ökölképzés teljes mko. Jobb kéz szorító ereje gyengült. Kp élénk felső végtagi ínreflex.
    -4 napja arra ébredtem, hogy mindkét lábam a keresztcsonttól lefelé zsibbad. Ha állok , gugolok és előrehajolok akkor a legrosszabb, fáj és zsibbad a comb külső részétől a lábszár külső részén át a bokámig. Fokozódik a fájdalom ha a fejemet előre hajtom, illetve nyújtott lábnál. Minden végtagom folyton hideg és fázik.
    Ülő munkát végzem, de sokat biciklizem, gyalogolok és rendszeresen tornázom.
    Gyakran vagyok vérszegény ezért szedek vasat,folsavat és még magnéziumot, calciumot és B komplex vitamint. Gyógyszert nem szedek. Próbálok egészségesen élni.
    Nem értem mi lehet a bajom, nagyon félek úgy érzem fokozatosan leépülök.
    Előre is köszönöm válaszát, Tisztelettel: B-né F. Krisztina

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Sok féle panasza és tünete van, személyes vizsgálat esetén tudnék komolyabb véleményt adni.

  • Tisztelt Doktor Úr! 03.23-án szinte kibírhatatlan jobb láb fájdalommal, zsibbadással, görcsökkel…

    Tisztelt Doktor Úr!

    03.23-án szinte kibírhatatlan jobb láb fájdalommal, zsibbadással, görcsökkel idegsebészetre vitt a mentő, ahol rögtön CT-vizsgálatot kértek. A III. korongszintben discus hernia nem látható. A IV. korong magasságában medalis discus hernia ábrázolódott, a durazsák kompressziót mutat.. Az V. korong lelapult, jobb oldali durván meszes discus hernia ábrázolódott, kb.12mm-es fragmentum a durazsákot kifejezetten comprimálja, korongszint alá, fölé terjed, az S1 gyök is comprimált. A gerinccsatorna normálisan tág. A kisízületek enyhén sclerotikusak.
    5 gyöki infuziót, contramal tablettát, miderizone tablettát kaptam.
    Kb 10 nap múlva úgy-ahogy fel tudtam állni, sétálni. Ezután már nem szedtem fájdalomcsillapítót, csak a miderizonet( 150mg, napi 2 szem) és napi 5 szem magne b6-ot.
    A kezdeti panaszok után 3 héttel keveset vezetni is mertem már és szinte egész nap talpon tudok lenni, bár nem sok mindent tudok csinálni, vigyázok minden mozdulattal. De még mindig enyhe zsibbadást, néha intenzív görcsöket, és naponta derékfájást érzek, ami a jobb combba is kisugároz.
    Kérdésem lenne, hogy lehet-e ez még jobb konzervatív kezeléssel, vagy ajánlott volna esetleg a műtéttel próbálkozni( nem zárkózom el előle). Gyógytorna, fizikoterápia, akupunktúra, esetleg csontkovács? Lehetek még teljes ember? Nagyon köszönöm az idejét és a szakértelmét! Timea

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Sajnos a műtéti indikációhoz a személyes találkozás szükséges. Ha javul, és ha nincsenek neurológiai tünetei, akkor várhat.

  • Tisztelt DR úr!A kérdésem a következő lenne.Legyen szives véleményt mondani nekem a nyaki gerinc…

    Tisztelt DR úr!A kérdésem a következő lenne.Legyen szives véleményt mondani nekem a nyaki gerinc mr leletemről.A C.III-IV.discuson széles alapú bal oldali túlsúlyt mutató körülirt protusio látható mely a durazsákon bal oldalon kis benyomatot okoz és szűkiti a baloldali foramen eredését.Ehhez társul karfájdalom zsibbadás fejfájás.Köszönöm válazát.tisztelettel:Mária

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    látnom kellene a képeket.

  • tisztelt főorvos úr. nekem 3 éve volt egy gerincsérv műtétem nagyon fájt a derekam és a lábam…

    tisztelt főorvos úr. nekem 3 éve volt egy gerincsérv műtétem nagyon fájt a derekam és a lábam most januárba megint nagyon meg fájdult a jobb lábam és a derekam el küldtek egy ct re és az eredmény a következő------ l ll korong mérs l lll korong jelentősen körkörös protrusio látható l lv korongon a durazsákot deformáló medialis sérv látható a gerinccsatorna szűkebb--- lv korong dorsalisan lelapult rajta medialis sérv látható a forameneket meszes felrakódások szűkitik ez lett a mostani ct leletem a jobb lábam annyira fáj le sugárzik a lábujjamig azt szeretném kérdezni hogy mi a véleménye a főorvos úrnak.a derekam is nagyon fáj. gyógyszerek enyhitik a fájdalmat de mikor kimegy a hatása akkor kezdődik elöröl előre is köszönöm a válaszát tisztelettel kati

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Látnom kellene a képeket.

  • Üdvözlöm Doktor Úr! 3 hete, az orvosom a következőt állapította meg: "Nyaki porckorong rendellenesség…

    Üdvözlöm Doktor Úr!

    3 hete, az orvosom a következőt állapította meg: "Nyaki porckorong rendellenesség myelophatiával". Nagyon feszes a nyakam, kemény, mikor az izmot megtapintom. Egészen a vállig kihat a fájdalom, és a fejem is elég sűrűn fáj. Masszőröm a lapockáknál több helyen is csomókat talált. Kérdésem, hogy ez okozhat-e magas vérnyomást? Azóta észlelem a magas vérnyomást mióta elkezdődött a nyakamnál a fájdalom. Bár nem mindig jelentkezik, de ha előjön akkor elég komolyan lüktet a fejem is és a tarkóm. A fejbiccentő izom is meg van vastagodva, sokszor nyelés is nehezebb, bár nem életveszélyes.

    Köszönöm a válaszát!

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    A fájdalom okozhat magasvérnyomást. Ha myelopathiaja is van, akkor a műtét szóba jön.

  • Kedves Doktor úr! Elnézést a buta kérdésért, de Bromocriptint idegsebész is írhat fel vagy csak…

    Kedves Doktor úr!
    Elnézést a buta kérdésért, de Bromocriptint idegsebész is írhat fel vagy csak endokrinológus és nőgyógyász?
    Köszönöm a válaszát! K.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Én nem szoktam, mert az endocrinológiai gondozás nem az idegsebész feladata.

  • Kedves Doktor Úr! Mostanában sajnos nagyon sokszor remeg a fejem-bologatok. Nagyon kellemetlen.…

    Kedves Doktor Úr! Mostanában sajnos nagyon sokszor remeg a fejem-bologatok. Nagyon kellemetlen. Mi lehet az oka? Lehet-e gyógyitani? 56 éves vagyok. Válaszát nagyon szépen köszönöm Üdvözlettel: Katalin

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Neurológiai vizsgálatra lenne szükség. Lehet kezdődő parkinsonismus.

  • Tisztelt doktor úr! 15 éves fíú vagyok, kicsit hipohander. Az elmúlt 2 hétben esténként előfordult…

    Tisztelt doktor úr!
    15 éves fíú vagyok, kicsit hipohander. Az elmúlt 2 hétben esténként előfordult hogy erős fejfájás(tarkó környéki) tört rám és fáradtság. Vérnyomásom rendbe van. Lehet ez agydaganat..félek...Köszönöm:

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    Nem gondolnám.

  • A nevem Nagy Luca (24éves)! A kérdésem pedig az lenne, vagy is inkább véleményét szeretném…

    A nevem Nagy Luca (24éves)!

    A kérdésem pedig az lenne, vagy is inkább véleményét szeretném tudni egy koponya MR-i vizsgálatról!

    -A középvonal megtartott! A IV. kamra és a supratentorialis kamrarendszer jelzetten tágabb, főként az oldalkamrák occipitalis szarvak. A külső liquor-terek nem tágabbak. Periventrisularisan a FLAIR - en diszkrét hypodens terület látszik. Bal oldalon temporalisan és parietalisan, subcorticalisan 1-1 magas jeadású góc látható a T2 jellegű méréseken. Mindkét oldalon a sinus maxilarisban, az ethmoidealis rendszerben és a sinus sphenoidalis jobb oldalai recessusaban gyulladásra utaló jelek láthatók. A nervus opticusok szimetrikusak, bennük egyértelmű kóros jeladásbeli eltérés nem látható.

    Orvosi vélemény:
    A periventricularis eltérések lehetnek korábbi sérülés nyomai.
    Subcorticalis gócok (ezek az SM kritériumait nem merítik ki) Kiterjedt pansinusitis, mely a sinus sphenuidalist is érinti!

    Várom véleményét és válaszát! Köszönöm!

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Székely György

    A képeket látni kellene.