A betegek kérdései (17631)

  • Kedves Doktornő Pénteken, azaz 4.napja hogy lecserélték a vérnyomáscsökkentő gyógyszereimet.…

    Kedves Doktornő

    Pénteken, azaz 4.napja hogy lecserélték a vérnyomáscsökkentő gyógyszereimet. Perindocombi4mg és Vasocardin az új gyógyszerek neve. Ezek közül melyik okozhatja a fülzúgásomat? Nagyon zavaró. Főleg este nem tudok elaludni tőle. Kérem segitsen.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Tisztelt Kérdező!

    Sajnos fogalmam sincs, de miután úgyis nyilván terápia-módosítás jön szóba, legjobb lenne, ha kezelőorvosával beszélné meg.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Tisztelt Doktornő! 21 éves férfi vagyok, a mai nap folyamán elmentem tüdőszűrő vizsgálatra,…

    Tisztelt Doktornő!
    21 éves férfi vagyok, a mai nap folyamán elmentem tüdőszűrő vizsgálatra, amely során mellkas rtg alapján a vizsgálatot végző orvos azt mondta, hogy a szívem kisebb az átlagnál, elmondása szerint akkora ,,mint egy 8 éves kislányé\\", bár szerintem ezt ő sem gondolta komolyan. Elmondta továbbá, hogy egészséges vagyok ezen a téren, csak a szívem kisebb az átlagosnál, amit erősítenem kéne rendszeres testmozgással és abba kéne hagynom a dohányzást. Fizikai terhelésre könnyen elfáradok, esetenként előfordul szapora szívverés is, bár ez elég ritka.
    Ön mit gondol erről? Gyakori dolog ez? Vagy ez ilyen születési rendellenesség? Őszintén szólva nekem nem tűnt fel, hogy bármilyen komolyabb problémám a szívemmel, viszont a családomban elég sok a szívbeteg. Erről a dologról nem tudtam, ezért orvoshoz sem fordultam vele, nem igazán tünt fel, hogy a szívem kisebb lenne...
    Előre is köszönöm a válaszát.
    Kiss Lajos.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Tisztelt Kérdező!

    Ez így elég szubjektívnek tűnik, konzultáljon kezelőorvosával, első olvasásra nem tűnik reális állapotnak.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Jó napot! Amatőr sportolónak, aki nem élsportoló vagy versenyző de mégis napi szinten eddz,…

    Jó napot!

    Amatőr sportolónak, aki nem élsportoló vagy versenyző de mégis napi szinten eddz, érdemes-e illetve van-e lehetősége kardiológiai vizsgálatot kérni? Gondolok itt szív ultrahangra, terheléses EKG-ra.
    Mostanában sokat hallani sportolóknál a hirtelen szívmegállásról, aminek előjelei állítólag egy ilyen vizsgálattal felfedezhetőek.
    Támogatja ezt a TB vagy saját költségre végeztethetem el?

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Tisztelt Kérdező!

    Azt hiszem, hogy a TB csak akkor támogatja, ha panasza van, de ez nyilván háziorvosától is függ. Magánrendelésen természetesen elvégeztetheti a vizsgálatokat.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Tisztelt Doktornő! 31 éves nő vagyok. Pár napja nehezebben kapok levegőt (nagyot kell sóhajtanom…

    Tisztelt Doktornő!

    31 éves nő vagyok. Pár napja nehezebben kapok levegőt (nagyot kell sóhajtanom és akkor jobb, napjában sokszor előfordul, nyugalomban is), volt hányingerem is,gyomorszájam felett is érzek kisebb fájdalmat néha és a hátam is sokszor fáj (bár az gyakran, nem csak mostanra jellemző). Nagyon félek, hogy valami szív eredetű a problémám, mert az elmúlt időszakban többször is éreztem szívdobogást is, gyakran szapora a pulzusom (3 éve vizsgált kardiológus szapora pulzus miatt, de semmit sem talált). Voltam háziorvosnál, de nem mondott semmit, igaz a szívdobogást elfelejtettem említeni, mert az csak utólag jutott eszembe. Annyit mondott, hogy szerinte vírusfertőzésem van, a torkom piros, Bioparoxot javasolt. Önnek mi a véleménye? Keressek fel esetleg kardiológust? EKG esetleg szükséges? Vagy ez tényleg csak egy ártatlan vírus és én képzelődök?

    Köszönettel!

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Tisztelt Kérdező!

    Panaszai nem tűnnek szervi szíveredetűnek, lehet vírusfertőzés, lehet gyomorbántalom, de személyes vizsgálat nélkül nem lehet eldönteni.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Kedves Doktornő! Köszönöm szépen a gyors választ! Üdvözlettel, Szilvia

    Kedves Doktornő!


    Köszönöm szépen a gyors választ!

    Üdvözlettel,

    Szilvia

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Nagyon szívesen.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Kedves Doktornő! Mitől lehet az, hogy ha éjjel felébredek néhány óra alvás után, akkor elkezd…

    Kedves Doktornő!

    Mitől lehet az, hogy ha éjjel felébredek néhány óra alvás után, akkor elkezd fájni a mellkasom, meg kicsit nehezebben lélegzem ilyenkor, és a pulzusom nagyon gyengének tűnik? Ugyanez a tünet, ha mondjuk nem tudok lefeküdni időben, valamiért fent kell maradnom. És amikor már így elkezd nyomni-fájni, akkor nem is nagyon tudok elaludni.
    Van egy enyhe mitrális prolapsusom, végeztek már terheléses ekg-t és ultrahangot, legutóbb tavasszal, de ott nem jutott eszembe megkérdezni ezt a dolgot, mert szerencsére nem gyakori, hogy nem tudok rendesen lefeküdni aludni.
    Másik kérdésem, hogy ha rendszeresen nézik a szívem, akkor észrevennék, ha szívrohamra hajlamom lenne? Vagy a szívroham az egyszer csak jön, előjel nélül?

    Válaszát előre is köszönöm!

    Üdvözlettel,

    Szilvia

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Kedves Kérdező!

    Ezek a tünetek nem tűnnek szervi szíveredetűnek, főleg, hogy a kivizsgálásai normális eredményt mutatnak, beleértve az ultrahangot és a terhelést is. Személyes vizsgálat többet mondhat, javasolom, forduljon kezelőorvosához.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Tisztelt Doktornő! Kb.3 napja azt vettem észre,hogy olyan mintha megremegne a szívem.Máskor…

    Tisztelt Doktornő!
    Kb.3 napja azt vettem észre,hogy olyan mintha megremegne a szívem.Máskor is volt már igy de maximum 2 alkalom volt pár mp alatt,és utána hetekig nem jött elő.Most viszont 3.napja érzem naponta elég sokszor.Olyan mintha megremegne,vagy pluszban ugrana egy nagyot.Ön szerint mi lehet ez?Kell ezzel valahová fordulnom?
    Köszönöm a válaszát!
    Anita

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Tisztelt Kérdező!

    Ezek valószínűleg extrasystolék, ami gyakori jelenség, lehet meglehetősen kellemetlen, de szervi szívbetegség nélkül nincs kóros jelentősége. Lényege, hogy a normálisnál hamarabb jelentkezik egy szívdobbanás, majd viszonylag hosszabb szünet után jön a következő normális ütés. Tünetileg Magnézium pezsgőtabletta vagy Panangin szedése enyhíti a panaszokat.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Kedves Doktornő! Feleségemnek kb. egy hét óta, változó gyakorisággal, olyan mellkasi szúrása…

    Kedves Doktornő!

    Feleségemnek kb. egy hét óta, változó gyakorisággal, olyan mellkasi szúrása van, ami a szívnél kezdődik, majd folyamatosan a bal lapocka alá helyeződik át. Ez a kellemetlenség nem függ attól, hogy megerúlteti-e magát vagy sem. Olvasom, hogy a szívszúrás nem szíveredetű, de ez a kisugárzódás nem jelenthet valami ilyen problémát?

    Köszönettel

    István

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Kedves Kérdező!

    Ez inkább mozgásszervi (gerinc, csigolya, izom) eredetűnek tűnik, javasolom, forduljanak reumatológushoz.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Tisztelt doktornő Két napja este elfogott a remegés fázás és izületi illetve izomfájdalom.másnapra…

    Tisztelt doktornő
    Két napja este elfogott a remegés fázás és izületi illetve izomfájdalom.másnapra 37.8fokos. lett a lázam ami délutánra elmult.azóta erös fejfájás és erös alhasi görcseim vannak.mivel nyaralok igy nem tudok elmenni háziorvoshoz de érdekel hogy mi lehet ez.válaszát köszönöm
    Csilla

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Tisztelt Kérdező!

    Látatlanban nehéz lenne megmondani, de valószínűleg valamilyen fertőzéses gyomor-bélhurut.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Tisztelt dr nő Egész nap kellemetlen érzést éreztem a mellkasomban ezért ügyeletre mentem.Csináltak…

    Tisztelt dr nő


    Egész nap kellemetlen érzést éreztem a mellkasomban ezért ügyeletre mentem.Csináltak ekgt és azt mondták vezetési zavar meg ne ijedjek meg viszont elég intenzìven érzem ellégé nyugtalanìt a dolog.mit tegyek?
    Előre is köszönöm

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Tisztelt Kérdező!

    A vezetési zavar meglehetősen tág fogalom. Ha azt mondták, hogy ne ijedjen meg, akkor feltehetően panasza nem szíveredetű, de látatlanban nem tudom megítélni. Ha továbbra is van tünete, forduljon ismét orvoshoz.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Üdvözlöm!Olyan problémám van,hogy pár hete többször fáj a hasam bal oldalon,de nem csak felül,hanem…

    Üdvözlöm!Olyan problémám van,hogy pár hete többször fáj a hasam bal oldalon,de nem csak felül,hanem alul a húgyúti résznél is..többször felpuffad a hasam is.Egy nap többször van székletem,normális állagú,de többször úgy kell ingerelnem ,hogy kijöjjön.Mitől lehet ez?

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Tisztelt Kérdező!

    Sajnos, látatlanban nem tudom megítélni, javasolom, forduljon gasztroenterológushoz.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Tisztelt Doktornő! 25 éves férfi vagyok. Olykor némi szabálytalanságot érzek szívdobogásomban,…

    Tisztelt Doktornő!

    25 éves férfi vagyok. Olykor némi szabálytalanságot érzek szívdobogásomban, ami elég kellemetlen. Egy normális dobbanást hirtelen egy erősebb váltja, pár szabályos, majd ismét erősebb. Kb 1 éve nem éreztem ilyet, vagy legalábbis ritkán, viszont 6 hónapja visszaszoktam a dohányzásra. Gondolom ez is közrejátszhat e tünetek kialakulásában, ezért is hagyom abba. 1 éve voltam EKG-n, semmi rendellenességet nem mutatott. Kell ettől félnem, veszélyes lehet?

    Üdvözlettel
    Bükkhegyi Gergő

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Tisztelt Kérdező!

    Ez a fajta ritmuszavar (extrasystolia) igen gyakori jelenség, lehet meglehetősen kellemetlen, de szervi szívbetegség nélkül nincs kóros jelentősége. Lényege, hogy a normálisnál hamarabb jelentkezik egy szívdobbanás, majd viszonylag hosszabb szünet után jön a következő normális ütés. Tünetileg Magnézium pezsgőtabletta vagy Panangin szedése enyhíti a panaszokat.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Tisztelt doktor nő! 24éves lány vagyok. gyerek korom óra allergiás,asztmás vagyok. A deslorEp…

    Tisztelt doktor nő! 24éves lány vagyok. gyerek korom óra allergiás,asztmás vagyok. A deslorEp allergia gyógyszert szedtem, az Aerius ehhez hasonlókat. De most abba hagytam mivel a tüdőgyógyászom azt javasolta,mert kisbabát szeretnénk. Azt mondta allergia gyógyszert nem szedünk terhesen. Hát én már elöbb abba hagytam. A Budesonid 2x1 maradhat és szükség esetén a ventolin. Nekem hála istennek sose volt komoly panaszom. De most,hogy abba hagytam a gyógyszert, fulladok de nem úgy mint az asztmások hanem nehéz a levegő vétel..mély levegőt,sóhajtanom kell sokszor.Múltkor már úgy megijedtem ettől a "fulladástól", és,hogy nem jött fel a hurut féle,hogy bepánikoltam majdnem mentem az ügyeletre, de elmúlt. Ma hajnalba arra keltem,hogy egyszerűen végem, remegtem szédültem , sokszor már alvás közbe és észleltem,hogy bele szúr a szívembe de jó nagyokat, és mikor felébredtem zsibbadt a bal kezem is, ki kellett kelnem az ágyból,mert megörültem volna, azt hittem szívrohamot kapok. aztán majdnem 30-40 perc múlva tudtam csak nagy nehezen vissza aludni. Sokszor úgy beleszúr a szívembe,hogy meglepődök. Ma reggel megmértem a vérnyomásom is: 115⁄81 és az 3. szám az 83 az nem tudom mit jelent. megmértem mégegyszer az már 111⁄77 utána 115⁄77 ön szerint ez normális vérnyomás? Járok minden évbe tüdőszűrésre is de 4-5 éve mikor voltam vissza hívtak,hogy valamit találtak, na persze megijedtem, és azt mondták,hogy a röntgenen úgy látták,hogy a szívem egyik fele kisebb mint a másik én csak néztem. De nem biztos tették hozzá. Meghallgatta az orvos a szívem, és azt mondja: hm... nem hallatszik semmi. Most ettől is tartok,hogy lehet akkor igazuk volt? vagy lehetséges ez? Előre is nagyon köszönöm a válaszát.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Tisztelt Kérdező!

    Sajnálom, de személyes vizsgálat nélkül ezt nem lehet eldönteni, bár a panaszok leírása nem utal szervi szíveredetre, inkább pszichésnek tűnik. Saját megnyugtatása érdekében forduljon kezelőorvosához!

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Tisztelt Doktornő! Talán jó helyen kérdezek, mint belgyógyász szakorvoshoz intézett kérdésemmel.…

    Tisztelt Doktornő! Talán jó helyen kérdezek, mint belgyógyász szakorvoshoz intézett kérdésemmel. Egyik nap nagyon fájtak a csontjaim, végtagjaim úgy éreztem mintha össze-vissza vertek volna. Estére belázasodtam, 37,8 lett a lázam. Gondolom ez még nem igazán láz, de sajnos nekem mindig efféle szokott lenni, ha néha-néha lázas vagyok. Bevettem egy algópirint, majd miután órák múlva sem múlt, kúpot használtam, ettől reggelre lement, egész jól éreztem magam, a fájásaim is 90 százalékban elmúltak. Minden reggel tornázom, és talpfával megkezelem a lábam, vízivással kezdek, szóval figyelek. Szeretném kérdezni, Doktornőnek a véleményét. ⁄Minden évben 2x megyek vér-vizelet vizsg.ra minden rendben szokott lenni. Az életkorom 58 év. Köszönöm, és üdvözlöm Önt. Tisztelettel judit

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Tisztelt Kérdező!

    Sajnos, nem tudok érdemi választ adni önnek. A panaszok huzamos fennállása vagy rosszabbodása esetén forduljon kezelőorvosához, részletesebb vizsgálat céljából.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Tisztelt Doktornő! Bőrgyógyásznak akartam kérdésem feltenni, de tőle hétvégén nem tudok kérdezni.…

    Tisztelt Doktornő!

    Bőrgyógyásznak akartam kérdésem feltenni, de tőle hétvégén nem tudok kérdezni. Pár napja arra lettem figyelmes, hogy a bal alkaromon bőrfelszín közeli érvonalon kb. 5 cm - es szakaszon halványan, de van amikor tisztán kivehetően zöldes-barnás színűnek látszó elszíneződés van. Ha magas a vérnyomásom szoktam enyhén "fájlalni" érezni az alkarom. Nem emlékszem, illetve nem tudok róla, hogy bármilyen sérülés vagy külső behatás érte volna a karomat.

    Mi okozhat ilyet?

    Válaszát előre is köszönöm.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Tisztelt Kérdező!

    Valami kis bevérzés lehet, ami nem is friss, különös teendőt bizonyára nem igényel. Kétség esetén forduljon kezelőorvosához.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Kedves Doktornő! 37 éves két gyermekes anyuka vagyok. A terhességeimmel nem volt probléma.…

    Kedves Doktornő!
    37 éves két gyermekes anyuka vagyok. A terhességeimmel nem volt probléma. A második gyermekemet 2 és fél évig szoptattam, majd ovi előtt leválasztottam. És úgy gondolom, hogy akkor elalapdt a tejem. majd tavaly, egy évvel a leválasztás után vettem észre, hogy ismét van tej a melleimben. Ekkor elmentem nőgyógyászhoz, aki először elküldött vérvételre (prolaktin szintet és különböző hormonokat nézetett). A prolaktin szintem 6,5 volt, FSH 2,0; Luteinizáló hormon: 1,4; ösztradiol:<11,8; progeszteron: 1,42. Ez idő alatt a Yadine nevezetű fogamzásgátlót szedtem, a mai napig. Az eredményekre azt mondta, hogy jók, de felírta a Bromocritint 2x1-gyel. Illetve tovább küldött az emlősebészetre, ahonnan a mammográfiára és emlő UH-ra küldtek. Eredmény: rendellenesség nincs, emlőváladék: tejszerű folyadék. 8 hónap Bromocriptin szedése alatt, a váladék csökkent, de nem szűnt meg, akkor újabb prolaktinszint mérés, mely 1,5 volt már, ekkor levette a gyógyszert reggel fél szem és este 1 tbl-ra. Most a júliusban újra mentem a nőgyógyászhoz, ekkor vérvétel, prolaktin szint már csak 0,9 és a tej még mindig van. Az orvosom azt javasolta hagyjak abba mindent (fog.gátlót is)
    A gyógyszerek teljes elhagyása után úgy visszajött a tejem ,mintha most szültem volna. Masszírozom, vizes borogatást is használok, egy kicsit csökkent, de teljesen tanácstalan vagyok. Van egy alapbetegségem: hypotireosis, 2003-ban műtöttek, szinte teljesen kivették mindkét oldali pajzsmirigyemet. Illetve a második terhességemmel terhességi cukorbeteg voltam. Azóta nézik a cukor- és inzulin szintet, tavaly egy kicsit emelkdett volt a cukor (8,4), de azóta diétázom és az utóbbi két vérvételnél már nem volt gond, olyannyira, hogy a legutolsó már csak 4,5 lett. Mit csináljak? Válaszát előre is köszönöm.
    Tisztelettel:Tanácstalan

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Kedves Kérdező!

    Ennek meglehetősen sok oka lehet, többek között a pajzsmirigy-betegség is, alapos kivizsgálás javasolt, amit célszerű lenne az endokrinológusnál kezdenie.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Tisztelt Doktornő! A végbélnyílásom felett 1-2 cm-el egy ilyen kisebb csomó található,ami…

    Tisztelt Doktornő!

    A végbélnyílásom felett 1-2 cm-el egy ilyen kisebb csomó található,ami székelés után a papíron véres csíkot hagy! Korábban is volt már ilyen,valamikor nem is észrevehető és vérzést sem tapasztalok,viszont valamikor újra és újra előjön! 23 éves vagyok,szóval még nem tapasztaltam meg,hogy milyen az aranyér,valószínű,hogy ez az? Most nyáron rengeteget bicikliztem,nem tudom,hogy az hozzájárulhat-e ehhez,illetve ha túl erősen törlöm székelés után a papírral,akkor nem okozhat-e hasonló tüneteket?

    Előre is köszönöm a segítségét!

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Tisztelt Kérdező!

    Lehet nyálkahártya berepedés is, mindenképpen érdemes lenne orvoshoz (proktológus) fordulnia.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Kedves Doktornő! Ma volt egy dührohamom és annyira beidegesítettem magam, hogy azóta hihetetlenül…

    Kedves Doktornő!
    Ma volt egy dührohamom és annyira beidegesítettem magam, hogy azóta hihetetlenül rosszul vagyok. Úgy érzem nem jut levegő a tüdőmbe fuldoklok fáj a mellkasom és nagyon erősen szédülök nem tudok felállni. Vérnyomásom 101 nem magas, viszont thachycardiám van évek óta Nebivolol 5mg-ot szedek reggel 1-et.
    Mi lehet a baj?
    Üdvözlettel:
    Adél

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Kedves Kérdező!

    A panaszok huzamos fennállása vagy rosszabbodása esetén forduljon kezelőorvosához, részletesebb vizsgálat céljából.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Tisztelt Doktornő!A 109-es haemoglobin mennyire számit alacsonynak?Okozhat-e erős féáradtségot,kimerültséget?

    Tisztelt Doktornő!A 109-es haemoglobin mennyire számit alacsonynak?Okozhat-e erős féáradtségot,kimerültséget?

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Tisztelt Kérdező!

    Meglehetősen alacsonynak számít, mindenképpen orvosolni kellene.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa

  • Tisztelt Főorvos Asszony! ár 2x irtam Önnek, szeretném elmondani a fejleményeket és véleményét…

    Tisztelt Főorvos Asszony!

    ár 2x irtam Önnek, szeretném elmondani a fejleményeket és véleményét kérni.

    08.13-án szürés alkalmával emeltek ki, ba alsólebenyi elv. miatt, berendeltek akkor a bal alsólebeny tiszta, viszont a j. hilus felső pólusánál egy ujjbegynyi laza szerkezetü infiltratum volt, azt irtak az infiltratum novum.

    kaptam 7x levofloxacin sandoz 500-at, majd contr.
    contr. 08. 21. a j. hilus felső pólusánál látott infiltratum reredialt. a tüdőgyógyász azt irta contr. csak p. e.

    eddig nem mértem a lázam, de az elmult pár napban mivel néha borzongtam, megmértem ált nem volt semmi, néh-néha 37-37.3 c körül volt, majd visszaállt, ezt nem mondtam, mert ugy megörültem a hirnek el is felejtetem, meg lehet máskor is volt ennyi hőm, de mig az embernek nincs baja nem méregeti a lázát.az irták a leletemre st. p. pneum. l.d.

    ha ez volt, lehet ettől ez a hőemelkedés? ilyen "gyorsan" felszivodhat, szinte egy időben volt labor vizsg. ⁄véletlen egybeesés⁄ ott minden oké volt Tessék már helyrerakni engem, hogy idegbeteg vagyok, vagy van okom az aggodalomra?

    tisztelettel

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Tarján Zsuzsa

    Tisztelt Kérdező!

    Lehetséges, hogy a kezelésre jól reagáló kis kiterjedésű tüdőgyulladás volt, a labor nem minden esetben informatív ilyenkor. A leírtak szerint nincs oka az aggodalomra.

    Üdvözlettel
    dr Tarján Zsuzsa