Interjú Dr. Szemerédi Péter - belgyógyász, kardiológus szakorvossal

Én hiszek abban, hogy ha az ember minden manír nélkül, őszintén, önmagát adja, akkor a másik fél részéről ugyanez a reakció várható!

 

Mi ösztönözte Önt annak idején, hogy orvos legyen?

Gyermekkoromban még nem gondoltam rá, hogy orvosnak tanuljak. A későbbiekben szüleim ösztönöztek arra, hogy jelentkezzek az orvosegyetemre, ahová sikerült is bejutnom. Az első két évet nem szerettem. Nem szerettem, de ennek ellenére komolyan vettem! Harmadik évben jött be a belgyógyászat, mint tananyag. Olyan polihisztorok, mint Magyar Imre és Petrányi Gyula voltak a tanáraim, ők szerettették meg velem a szakmát. Eleinte megismerkedtem a belgyógyászattal, ezután következett a kardiológia, majd az angiológia. A területek összefüggései teljes képet alkottak, ezáltal még nagyobb kihívást találtam a munkámban.

Gondolta volna 2007-ben, amikor regisztrált az Orvostudakozó honlapjára, hogy ekkora népszerűséget ér el, hogy ennyi érdeklődő kikéri véleményét?

Az emberek, betegek kérdéseit nem népszerűségként fogom fel. Sokkal inkább a kevésbé informáltság okának tekintem a kérdések özönét. Az emberekben sok kérdés merül fel. A szakrendeléseken 3-4 perc áll rendelkezésre egy-egy beteg problémájának megismerésére és kezelésére. Ezen kevés idő alatt a beteg teljes informálása, és tanáccsal való ellátása lehetetlen. Némely esetben a páciensek kételyekkel távoznak a rendelőből, majd, mikor kérdeznének orvosuktól, az már nem elérhető. Ezért gondolom azt, hogy az oldalról érkező kérdések megválaszolása lényeges, kötelességemnek tartom informálni a nehéz helyzetben lévőket.

Ezek szerint akkor nem is tud megfelelő módon kialakulni az orvos- beteg bizalmi viszony?

Véleményem szerint a kapcsolati rendszer el van rontva, nem működik megfelelő módon. Nagyon kevés az idő a bizalom kiépítésére.

Ön hogyan oldja meg a kapcsolati rendszer ezen jellegű problémáját?

Én hiszek abban, hogy ha az ember minden manír nélkül, őszintén önmagát adja, akkor a másik fél részéről ugyanez a reakció várható. Én ezen elvem alapján építem kapcsolataim a betegekkel, érdeklődőkkel. Ennek köszönhetően a betegek sokkal jobban megnyílnak. Én elmondom nekik -érthetően, nem latin kifejezésekkel teletűzdelve - mi miért van, és azt is, hogy mit lehet tenni az adott helyzetben. Az emberek szorongása ezáltal feloldható, a lelki eredetű bajok megszüntethetők.

Mit gondol, mennyire hasznosak az ilyen oldalak, mint az Orvostudakozó?

Úgy gondolom, hogy az információszolgáltatás Orvostudakozó által gyakorolt formája nagyon hasznos. Az emberek a legtöbb esetben még azt sem tudják eldönteni, hogy az adott problémájukkal kihez forduljanak, hogy belgyógyász, reumatológus vagy esetleg idegorvos az, aki segíteni tud a bajukon. Ez mind, a már említett információk hiányából ered.

Kérem mondja el, mit gondol Ön a prevencióról és annak fontosságáról?

Véleményem szerint a prevenció egyenlő az egészséges életmóddal. Az igazság azonban az, hogy ez csak nagyon keveseknek adatik meg, ugyanis az egészséges életmód folytatása mára már luxuscikké változott. Gondoljunk csak egy uszodai bérlet árára, vagy egy fittness terem, egy sportklub áraira. A másik fő probléma, hogy az embereknek nincsen idejük sport tevékenységek végzésére. A mai világban a megélhetéshez szükség van a több lábon állásra, ami óhatatlanul is a szabadidő rovására megy. A maradék kevés szabadidejüket pedig más, hasznos, pihentető tevékenységgel töltik el, ami érthető is. Ha az embereknek már panaszaik vannak, akkor kicsit elkéstek. Azok, akik hajlamosak a betegségekre, illetve örökletes betegségeknek vannak kitéve, célszerű rendszeres ellenőrzésekre járniuk. Ha bármilyen nyavalyája is van az embernek, a kezdeti időszakban még többet lehet tenni a folyamatok megállítása érdekében. Az eredeti, betegség előtti állapotot csak bizonyos esetekben lehet visszaállítani. A betegség megjelenése károsodással jár, a károsodások pedig maguk után vonják a többi problémát. Sokszor az emberek ülnek a TV előtt, nézik a híreket és azt gondolják magukban "velem ez úgy sem fordulhat elő". Ez a nézőpont helytelen, ez az amin sürgősen változtatni kell!

Mit gondol, hol van a határ a levélben való tanácsadás és az orvossal való személyes találkozás indokai között?

Ha valakinek több napon keresztül, bizonytalan eredetű panasza van, amik inkább előrehaladnak, mint megszűnnek, akkor nem levelet kell írni, azonnal orvoshoz kell fordulni! Ha rossz közérzet, és ijesztő tünetek jelentkeznek, irány az orvos, akár az ügyelet. Úgy vélekedek erről, hogy egy beteg inkább legyen százszor megvizsgálva és százszor hazaküldve, mint egyszer ne legyen megvizsgálva és baj származzon belőle. Ha a fájdalom csak ritkán jelentkezik, egy-egy alkalommal, majd elmúlik, elég a levélben való tájékozódás. Ha olyan esetről van szó, úgy is azt javasoljuk az illetőnek, hogy keresse fel orvosát.

Mi a véleménye, az Orvostudakozóra regisztrált orvosok a betegeket, érdeklődőket illetően mire figyeljenek a legjobban?

Az én véleményem az, hogy az orvosoknak komolyabban kellene venniük a szorongó embereket, és azok panaszait, még akkor is, ha kicsit nehézkesen is vannak megfogalmazva leveleik. A jópofának tűnő, humoros megjegyzéseket, válaszokat a szorongó emberek máshogy élik meg. Esetenként inkább a szorongás mértékét fokozzák, a végeredmény pedig az lesz, hogy nem segítünk a betegen, hanem rontjuk a fennálló helyzetet. Mindenképpen ügyelni kell a megfelelő hangsúlyra!

Mit tanácsol az oldal olvasóinak?

A fő tanácsom az lenne, hogy merjenek kérdezni! Nem szabad álszentnek és prűdnek lenni! Egyszerűen, helyesen megfogalmazva tessék kérdezni! Nem az a lényeges, hogy más mit gondol, a lényeg az, hogy az adott problémára megoldás szülessen. Aki nyilvánosan nem mer, vagy nem akar kérdezni, az nyugodtan küldjön privát levelet a megfelelő szakorvosnak, szakembernek, a válasz biztos vagyok benne, hogy nem marad el!

Köszönöm, hogy válaszolt kérdéseimre!

 

Készítette: Szatmári Eszter

Szakértő

Hozzászólások: (0)