2013-ban végeztem az ELTE-n pszichológusként, klinikai – és egészségpszichológia szakirányon. Már egyetemi tanulmányaim alatt bekapcsolódtam a váci Jávorszky Ödön Kórház pszichiátriai… még több

Időpontfoglalás

A foglaláshoz kattints egy megfelelő időpontra a naptárban!
0

Általános Eredmény
0 vélemény

  • Pontosság
  • Figyelem
  • Lehetőségek

Információk a szakemberről

Bemutatkozás

  • 2013-ban végeztem az ELTE-n pszichológusként, klinikai – és egészségpszichológia szakirányon. Már egyetemi tanulmányaim alatt bekapcsolódtam a váci Jávorszky Ödön Kórház pszichiátriai osztályának működésébe, tapasztalatokat szerezve pszichodiagnosztikában, csoportterápiában, egyéni szupportív terápiában egyaránt. Ugyanebben az időszakban, 2013-tól 2015-ig a váci gyermekjóléti szolgálat önkéntes pszichológusaként is dolgoztam, a munka sokszínűsége, - pszichológiai tanácsadás gyermekekkel, serdülőkkel és felnőttekkel, családi konzultációkon való részvétel, csoportterápia hajléktalanokkal, prevenciós foglalkozások középiskolásoknak, - a szakma számos oldalának megismerésére lehetőséget adott. Az itt szerzett egyik legfőbb tapasztalatom az volt, hogy sokkal hatékonyabban lehet változást elősegíteni az egyének életében a tágabb környezet, elsősorban a családtagok bevonásával. Jelenleg Pár - és családterápia képzésben veszek részt szupervíziós fázisban, és nagyon kedvelem a párokkal és családokkal való munkát.

    Ha lehet azt mondani a tudományos igényesség mellett elsősorban „bölcsész” pszichológusnak tartom magam. Gyerekkorom óta vonz az irodalom, a színészet, mostanra ez összekapcsolódott pszichológiai tudásommal. Antalfai Márta nevéhez köthető művészetterápia képzést elvégezve, folyamatos jungi analitikus sajátélményű önismereti képződésem, és személyes tapasztalataim alapján is úgy gondolom, hogy a különböző művészeti tevékenységek kitűnő lehetőséget teremtenek az önismeret fejlesztésére, képességeink, erőforrásaink tudatosítására, saját, egyéni utjaink megtalálására és felvállalására. Érdeklődésem középpontjában jelenleg a művészeti tevékenységek önismereti és gyógyító alkalmazása áll.

Szakterületek

  • felnőtt pszichológiai tanácsadás

Oktatási intézmények

  • Pár – és családterapeuta képzés szupervíziós fázis (Magyar Családterápiás Egyesület)
  • Sajátélményű önismereti terápia jungi analitikus kiképző terapeutánál (Magyar C. G. Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület)
  • Okleveles pszichológus klinikai és egészségpszichológia szakirányon (ELTE-PPK )
  • Pszichológia alapképzési szak (ELTE-PPK)
még több

Nyelvismeret

  • Angol
  • Olasz

Kezelt betegségek

  • Életvezetési nehézségek, elakadások
  • Serdülőkori identitáskeresés
  • Leválás, függetlenedés
  • Kapcsolati problémák
  • Alacsony önbizalom
  • Szorongás, lehangoltság
  • Krízishelyzetek pl. szomatikus betegség, munkahely elvesztése
  • Szeretett személy elvesztése, gyászfeldolgozás
  • Konfliktusokkal terhelt családi kapcsolatok
  • kommunikációs nehézségek
  • válás
  • Féltékenység, hűtlenség, bizalomvesztés a párkapcsolatban
  • Érzelmi és fizikai eltávolodás, a szexuális élet zavarai
  • Családi életciklus váltások pl. gyermekek születése, kirepülése
  • Pszichoszomatikus megbetegedések a család egy - vagy több tagján
még több

Fényképek