A betegek kérdései (5626)

  • Jó napot!Egy hónapja kerültem kórházba erős szédüléssel és fejfájással,valamint kiderült,hogy enyhe vérszegénységem…

    Jó napot!Egy hónapja kerültem kórházba erős szédüléssel és fejfájással,valamint kiderült,hogy enyhe vérszegénységem volt,amit stabilizáltak bizonyos értágító gyógyszerekkel.Egy hallás és egy egyensúlyvizsgálaton vettem részt,ezen kívül röngeneztek és CT re is vittek azonban minegyik orvosi vizsgálat negatív lett,vérben és vizeletmintában semmi különlegeset nem találtak.Ez után jött egy papír a kórházból az egyensúlyvizsgálat eredményéről.Ez a bizonyos computeres electronystagmographia vizsgálatával enyhe jobb oldali perifériás vestibuláris hypaesthesia,enyhe agytörzsi vezetési zavart diagnosztizáltak.Erre írtak fel 2x24mg betahistin-t,(keringesjavitó készítmény) amit holnap fogok kiváltani zonban lenne pár kérdésem ezzel kapcsolstban.yelsősorban,hogy ezt 16 évesen szedhetem -e és meddig,valamint,hogy ha egy hónapja tart ez a dolog nálam mekkora az esélye,hogy különösebb orvosi beavatkozások nélkül ez s gyógyszer helyrerakja az állapotom?Nagyon félek,minden napom egy újabb hsr,pánikrohamom is volt tőlle.Ezen kívül néha tetézik nehéz lefolyású halálfleek is.Ez a gyógyszer az utolsó reményem.Csak sajnos pontos felviláosításra a közeli orvosok képtelenek voltak ezért kerestem meg önt.A másik probléma,hogy 2 hét múlva kezdődik az iskola mekkora az esélye annak m hogy sddigra elmúlik ? És mi válthatta ki ezt benem ? Legnagyobb félelmem,hogy örökre így maradok :’( A mostani tuneteim:szedulekenyseg de nem tudnam megmondani milyen iranyban,neha fulzugas pl.hirtelen felallasnal,hanyinger kiserte szedules hanyinger nelkul,reggeli rendszeres rosszulletek,olyan,minths nem is en lenek,es hianyzik a valosagerzet,minths belennek lassulva.Válaszát nagyon várom aggódó szívvel és köszönöm!

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    Sajnos nem tudtam időben válaszolni.
    Üdv.
    TT

  • Tisztelt Doktor Úr! Azt szeretném kérdezni hogy az orrpoliptól hogyan tudnék megszabadulni műtét nélkül?…

    Tisztelt Doktor Úr!
    Azt szeretném kérdezni hogy az orrpoliptól hogyan tudnék megszabadulni műtét nélkül? Már kettő korábban kijött orrfújás közben. Ezt még eddig nem sikerült kifújni.
    Köszönettel: Molnár-Farkas Edina

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    Általában nem lehet kifújni, de vannak olyan sprayk, amelyek elvileg megszüntethetik.

    Üdv.
    TT

  • Tisztelt Doktorúr!Fél éve volt egy influenzám(december)ami felső légúti hurutott hagyott maga után!Sajnos…

    Tisztelt Doktorúr!Fél éve volt egy influenzám(december)ami felső légúti hurutott hagyott maga után!Sajnos több gyógyszerel,csoda szerel próbálkoztam,nem vált be!Nagyon unom hogy krákognom kell,folyamatosan váladék jönn fel a torkomból,főleg reggel,majd meg fulladok benne,sárgás a váladékAllergiás vagyok pollenre,gyógyszert szedek!Valamint megvastagodott orrnyalkahartya
    Mit javasol mit lehetne e meg tenni?

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    Gőzölni kell, napi 3x.

  • A honaljaban mertem, ugyesen engedi(fenekeben nem nagyon dijazza).Most mertem mar 37.4-et.|Az augmentin…

    A honaljaban mertem, ugyesen engedi(fenekeben nem nagyon dijazza).Most mertem mar 37.4-et.|Az augmentin megkezdese utan negyedik adag utan ke zdett kevesebb lenni a testhomerseklete, metr addig 40 fokos volt utanna kezdett 38.5 lenni ket reggel is,pentektol hoemelkedese volt,szombaton reggel 37.4 es azota nem adtam nurofent,csak a homlokan mero digitalissal mertem,vasarnap delelott es delutan is kimentunjk a strandra, persze o nem furdott,inkabb az arnyekban volt,de egy picitt huvosebb volt a talaj, mert elotte locsolhattak.Mikor megereztem, a meleg jardara koltoztunk,az ha nem okozott problemat.Mja is delutan a nagylanyunk szeretett volna strandra menni es gpndoltam megmerem , biztos ami biztos, es megilyedtem, hogy ennyi nap utan ennyi a homerseklete.A gyerekorvost felhivtam es szerinte rendben van, mehetunk a strandra delutan,mert babaknak belefer meg a 37.8 is a normal homersekletbe.Nem mertem menni, mert en ugy tanultam(meg magyarorszagon), hogy 37 feldett mar hoemelkedes, de olvastam olyant is a neten, hogy 37.3-ig nem hoemelkedes csak 37.4 tol.Egyebkent nem nagyon nyugos,picitt odabujosabbKoszonom a segitseget

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    Azt hiszem, nem kellene többet mérni.

    Üdv.
    TT

  • Tisztelt DR.Ur! Egy 10 honapos babanak mi szamit normal es mi szamit mar hoemelkedesnek? Torokgyulladas…

    Tisztelt DR.Ur!
    Egy 10 honapos babanak mi szamit normal es mi szamit mar hoemelkedesnek?
    Torokgyulladas utan,het nap augmentin es magas laz utan meg kel harom napot adjak augmentint es neha a homerseklete 37.2(nurofent mar nem kap ket napja).Ez a teshomerseklet normalis vagy meg jelzi, hogy a szervezete dolgozik a bacik ellen?Tisztelettel egy anyuka!

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    Hol méri?

  • Kedves doktor Úr! Két fiúgyermekem van, 11 és 9 évesek. Laboreredményeik eltéréseket mutatnak. Bár szinte…

    Kedves doktor Úr!
    Két fiúgyermekem van, 11 és 9 évesek. Laboreredményeik eltéréseket mutatnak. Bár szinte ugyanolyanok, a kisebbemnél a "súlyosabbak". Ezek: Hematokrit 0,35; MCV 72,5; MCH 25,2; neutrofil (absz.) 1,79; eozinofil (absz.) 1,09; Neutofil 26%; Eotinofil 16%; Limfocita 52%; Szérum Fe 9,0; teljes vaskörő kapacitás 12,0. A nagyobbnál a Szérum Fe 13,8 és a teljes vaskörő kap. 20,0.
    A helyettes orvos szerint vashiányosak, Aktiferrin kapszulát és folsavat írt fel nekik. A kérdésem az lenne a doktor Úrhoz, hogy további vizsgálatra nincs szükség? Azt olvastam orvosi fórumokon, hogy vashiány esetén a teljes vaskörő kapacitás magas, ha alacsony, akkor más is lehet a háttérben. Persze lehet, hogy túlaggódom. Válaszát előre is megköszönve, tisztelettel:
    Katalin

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    Laboreredményeket csak a páciens ismeretében lehet megbízhatóan értékelni.
    Üdv.
    TT

  • Tisztelt Dr Úr. Azt szeretnèm kèrdezni hogy egy 7-8hónapos gyermeknèl magas a 75-ös limfocita èrtèk? Meg…

    Tisztelt Dr Úr.
    Azt szeretnèm kèrdezni hogy egy 7-8hónapos gyermeknèl magas a 75-ös limfocita èrtèk?
    Meg egy picit alacsony a segment.
    Ez mit jelenthet?Vagy ebben a korban ez normális?
    Köszönöm előre is a választ.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    Ne haragudjon, de ez nem így megy. Két szám magában nem jelent semmit.
    Üdv.
    TT

  • Kedves Doktor Úr, Körülbelül egy hete a mandulán mögött előtűnt egy fehéres-sárgás valami, amit akkor…

    Kedves Doktor Úr,

    Körülbelül egy hete a mandulán mögött előtűnt egy fehéres-sárgás valami, amit akkor valamennyire le tudtam szedni, de egy része megmaradt, most pedig talán több is van. Garatgyulladásom volt korábban, viszont az elmúlt, azt gondoltam talán újra előjött, a manduláim nem nagyobbodtak meg, nem mondanám hogy fájnának, de a torkom sem fáj, csak érzem, hogy van. Viszont ami aggasztóbb, hogy a szájpadlásomon piros bevérzéses foltok vannak (mintha festéket szórtak volna rá) és nagy lila-piros eres a garatom is, a szájpadlásom és a garat enyhén sárgás, a nyelvemen is volt, már kevésbé, sárgás lepedék. A tüdőmből, mélyről köhögök, természetesen száraz köhögésem van, az orrom is fújom, de szintén semmi, csak vizes. Tegnap és ma néha bedugul a fülem. Szedek C vitamint és izlandi zuzmó szirupot is, a gyógyszerész javaslatára kipróbáltam a bioparox sprayt is, de nem érzem, hogy jobb lenne. Kedden mennék fogásztra, de gondolom azt le kell mondanom. Fogászatra semmiképp sem mehetek így? Sajnos a múlt héten a munkám miatt nem tudtam orvoshoz menni. Ön mit javasol, illetve mi lehet a baj a torkommal?
    Köszönettel,
    Kata

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    Meg kellene mutatni egy orvosnak.

    Üdv.
    TT

  • Kedves Doktor Ur. Bocsanathogy ismet zavarom de elfelejtettem meg valamit megkerdezni. Kb. 2-3 honapja nemtudom mitortent velem de eszmeletlenul kivanon az edesseget. Mindennap eszem is es nem is keveset. Ha nemeszem szinte rosszul vagyok. Egyaltalan nem hizom tole sot olykor olykor meg csokken a sulyom… Még több

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    Nem tudom.

  • T. Dr. Ur. Kb.3-4 honapja baloldalt fajdalmat erzek a torkomban. Erdekes nyelesnel nem faj. Ez a fajdalom egesznapos kisebb szunetekkel jon. Olyankor eg a nyelvem csip a szajpadlasom neha faj a fulem es az arcam bal oldala. Ahogy jon ugy el is mulik. Van ugy hogy napokig nem jelentkezik. Voltam gegeszeten… Még több

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    Kedves Kérdező!
    Aggodalma indokolatlan.
    Meg kellene vizsgálni valaki olyannak, akinek a véleményében meg is bízik.
    Üdv.
    TT

  • Tisztelt Doktor Úr! 4 éves kislányomnak vírusos mandula gyulladást állapítottak meg pénteken. Láztalan…

    Tisztelt Doktor Úr!
    4 éves kislányomnak vírusos mandula gyulladást állapítottak meg pénteken. Láztalan volt,csak a kissé mélyebb hang alapján néztem a torkába és a penész szerű lepedék miatt vittem orvoshoz.Nem kaptunk mást csak Tantum verde spayt. Az orvos azt mondta,csak akkor vigyem vissza ha rosszabb lesz az állapota,esetleg lázas lesz.Szerencsére jókedvű,láztalan,eszik-iszik,de amikor fújom a spray-el látom,hogy még mindig tiszta lepedék a mandulája.Nem tudom eldönteni,hogy vissza kell-e vinnem mivel nincs rosszul,vagy nem baj ha még ilyen a mandula?
    Alapban asztmás,flixotide-t kap 2x napjába.2x1 puff-ot.
    Ön szerint vigyem vissza holnap ha továbbra is jól lesz,vagy nem kell?
    Köszönöm a válaszát!
    Tisztelettel:Katalin!

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    Ne vigye vissza,
    üdv.
    TT

  • Kedves doktorúr! Szeretném megkérdezni lehetséges e, hogy a fülbe bemászik a bogár? Ha bemászik mi…

    Kedves doktorúr!
    Szeretném megkérdezni lehetséges e, hogy a fülbe bemászik a bogár?
    Ha bemászik mi a teendő otthon?
    Előre köszönöm válaszát!

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    Lehetséges, bár elég ritka.
    Orvoshoz kell menni.

    Üdv.

    TT

  • Tisztelt Doktor úr! 5 napja kihúzták az egyik felső bölcsességfogamat. A húzás után még több napig…

    Tisztelt Doktor úr!

    5 napja kihúzták az egyik felső bölcsességfogamat. A húzás után még több napig gennyes váladék jött belőle. A szájpadlásomon is volt⁄van egy gyulladt, gennyes folt, ami állítólag azért keletkezett, mert húzás közben megsérült egy kicsit ott a csont(?), de az majd a szájsebész szerint rendbe jön. Három csíkot tettek bele. A szájsebész azt mondja, szépen javul a seb.

    De azon az oldalon, ahol húztak, a halántékom, fülem környékén gyakran fáj. Szintén a bal oldalon fáj az arccsontom mögött, közvetlenül az orrom mellett hosszában. A tarkóm is fáj bal oldalt időnként, bár annak lehet, hogy nincs köze hozzá, csak úgy megemlítem. A kérdésem: lehet ez arcüreggyulladás vagy ilyesmi? Kialakulhatott ez a foghúzás következtében? Már előtte is fájt egy-két hete a fülem, halántékom környéke, és a fog belseje, amit kihúztak, elég fekete volt. Lehet, hogy a fog gennyes volt, és valami gennyes arcüreggyulladást kaptam? Lázam vagy nincs, vagy csak 37,2 körül. A másik kérdésem, hogy arcüregröntgennel ki lehet mutatni biztosan az arcüreggyulladást?

    Köszönöm a válaszát:
    P.K.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    Sajnos a távolból nem tudom, hogy van-e arcüreggyulladása.
    Az acüregröntgen elég jól mutatja a helyzetet, de a CT jobban.

    Üdv.

    TT

  • Tisztelt Doktor Úr! tegnap érdeklődtem fülcimpa duzzanat ügyben. Ma voltunk orvosnál sem megerősíteni,sem…

    Tisztelt Doktor Úr!

    tegnap érdeklődtem fülcimpa duzzanat ügyben. Ma voltunk orvosnál sem megerősíteni,sem cáfolni nem tudták,hogy Lyme kór állhat e a háttérben. még a feltett kérdéseimre sem kaptam választ,ezért fordulok ismét Önhöz. 3 hétig kell Maripen Extra tablettát szednünk,aztán vesznek vért a lányomtól. Kérdésem,hogy ha, valóban Lyme kór,ennyi kezelés elég? Maradványtünet nélkül gyógyul? Meg lehet ebből egyáltalán gyógyulni? Mi várható? Mire kell figyelnem? Nagyon-nagyon aggódom!!! Válaszát előre is nagyon-nagyon köszönöm!!!tisztelettel: Móni

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    A három hét elég. Amoxicillint szoktam adni, de bizonyára jó a Maripen is.

    Üdv.

    TT

  • Tisztelt doktor Úr!

    Kislányom 2,5 éves. július közepén voltunk nyaralni,a füllyuknál egy kullancsot vettünk ki belőle⁄ nem szívta meg magát még akkor!⁄. Pár napja láttam,hogy nem úgy áll a fülbevalója,ahogy szokott. most altatáskor vettem észre,hogy azért áll félre a fülbevalója,mert duzzadt… Még több

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    Kedves Kérdező!
    Meg kellene nézni, hogy miről van szó. Felmerülhet a Lyme betegség, bár nem túl valószínű. Ennek ellenére, lévén, hogy nagyon alattomos betegségről van szó, érdemes lehetne beadni… Még több

  • Tisztelt Doktor Úr, 37 éves férfi vagyok. 3 hónapja fojtogató érzést érzek a nyakamban és nem tudom,…

    Tisztelt Doktor Úr,

    37 éves férfi vagyok. 3 hónapja fojtogató érzést érzek a nyakamban és nem tudom, hogy kihez forduljak segítségért és tanácsért.
    Így kezdődött:
    Egyik nap azt vettem észre, hogy feldagadt az állam. Másnap egy seb nyílt meg rajta és gennyedzni kezdett. Kaptam rá antibiotikumot és a duzzanat lement és a seb is begyógyult kb. 10 nap alatt. Akkor még semmi mást nem éreztem. Csak feszült az állam és fájt a seb. Amikor már majdnem teljesen begyógyult, fájtak az állkapcsom alatt a nyirokcsomók és be is voltak duzzadva. De ez is elmúlt az antibiotikumtól a 10 nap alatt.
    A tünetem konkrétan:
    A fojtogató érzés a fenti 10 nap végén kezdődött. Nem tudom, hogy van-e hozzá bármi köze. Lehet, hogy nincs. Nem fáj semmim, a furunkulus (ennek diagnosztizálták) nyomtalanul eltűnt, viszont szorító-fojtogató érzést érzek a nyakamban. Csak ott, tehát nem a mellkasom nyom, hanem csak a nyakamnál szorít, mintha túl szorosra lenne gombolva egy ing rajta. Más tünetem nincs, a közérzetem egyébként jó, a súlyom évek óta változatlan, étvágyam jó, lázam nincs. Viszont a fojtó érzés nem múlik már három hónapja! Úgy vettem észre, hogy fizikai megterhelésre nem rosszabbodik. Idegességgel sem függ össze szerintem, mivel a létező legnagyobb nyugalomban is néha érzem. Nem érzem folyamatosan. Néha napi 1-2 órát, néha szinte egész nap, néha 2-3 napig nem is érzem. Viszont eddig mindig visszajött pár nap után.
    Ilyen vizsgálatokon voltam eddig:
    - Először gégészetre küldtek. Megvizsgáltak, megnyomkodták a nyakamat, bele is világítottak a torkomba. Nem talált elváltozást az orvos, a manduláimra sem mondott semmit.
    - Elküldtek teljes nyaki ultrahangra. Az sem mutatott ki semmit.
    - Elküldtek vér és vizeletvizsgálatra. Ezen úgy látom, vannak kisebb eltérések, (mivel meg vannak csillagozva) viszont erre nem kaptam szakvéleményt, mert nemrég meghalt a körzeti orvosunk. Jelenleg egy asszisztens van csak helyette egyelőre, aki receptet egy másik orvossal, (aki túlterhelt) tud íratni, ha kell, de szakvéleményt nem tud adni, mert nem orvos.
    Leírom ide, hogy mely értékek vannak megcsillagozva a vér⁄vizelet eredményemen:

    Húgysav 473 umol⁄L
    C reaktív protein 6,86 mg⁄L
    Trigliceridek 2,03 mmol⁄L
    Vas 12,1 umol⁄L
    TSH 5,110 mIU⁄L

    Kérem szíves véleményét, hogy ezek az eltérések Ön szerint mire utalnak és van-e ötlete, mindezek alapján, hogy mitől érzek fojtogatást. Nem tudok most kitől tanácsot kérni, de az asszisztens tud íratni beutalót, ha kérek valahová. Ehhez kérem a segítségét, tanácsát.
    Milyen vonalon érdemes tovább vizsgáltatni magam?
    Azt mondták, hogy a nyaki ultrahang nem mutat ki annyi mindent, mint a nyaki CT.

    1 - Először tehát arra gondoltam, hogy kérek nyaki CT-re beutalót. Bár tudtommal azt nem adnak olyan szívesen, mert drágább, mint az ultrahang, de nekem ez most nem szempont. Kifizetem a vizsgálatot, ha kell magánúton, mert nem bírom már tovább elviselni ezt a tünetet. Ha Ön szerint indokolt és kimutathat valamit a CT, akkor vagy kérek rá beutalót, vagy ha nem tudok szerezni, akkor kifizetem én magam. Ön szerint lenne értelme?
    2 – Vagy vizsgáltassam inkább a szívemet és az érrendszeremet? Érrendszeri probléma okozhat ilyen érzést? Apám szívkoszorúér elzáródásban halt meg tavaly, tehát volt a családban ilyen betegség. Ráadásul örököltem tőle a magas vérnyomását. Gyerekkorom óta vérnyomáscsökkentőt szedek. Kamasz koromban is mértek nálam már 220⁄120-at. Viszont a gyógyszerrel már régóta kb. 140⁄85-re van beállva. Okozhat szív vagy érrendszeri probléma nyaki fojtó érzést? Apám mindig arra panaszkodott, hogy nyom a mellkasa. Ebbe is halt bele. Nekem a mellkasom nem nyomott soha, de a magas vérnyomást örököltem tőle.
    3 – Vagy vizsgáltassam meg a pajzsmirigyemet? Anyámnak súlyos strumája van. Ő szokott a családban ilyen tünetekre panaszkodni! Örökölhettem tőle rá hajlamot. Bár strumára utaló jelet az ultrahangon és a gégészeten (tapintással) nem találtak. Viszont a véremben a TSH értéke magas. Tehát valami mégiscsak lehet a pajzsmirigyemmel. Vagy ez az eltérés (TSH 5,110 mIU⁄L) nagyon minimális és nem okozhat ilyen tünetet?
    Kérem, segítsen! Teljesen kétségbe vagyok esve. Mivel nincs jelenleg háziorvosom, nem tudom, hogyan tovább… Csak annyit tudok, hogy a tünet 3 hónapja megvan, a véremben találtak rendellenes értékeket és, hogy az ultrahang és a tapintásos vizsgálat nem vezetett semmilyen eredményre.

    Előre is nagyon köszönöm válaszát! Bármilyen ötletet⁄véleményt szívesen vennék.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    Sajnálom, de ebbe a keretbe nem fér bele ilyen hosszúságú levél alapos megválaszolása.

    Üdv.

    TT

  • Tisztelt Dr. Ur! A majd tiz honapos kislanyomnak mult penteken hoeme;lkedese lett.pentektol vasarnap…

    Tisztelt Dr. Ur!
    A majd tiz honapos kislanyomnak mult penteken hoeme;lkedese lett.pentektol vasarnap estig 37.5⁄9 kozti, adtam neki nurofent, de vasarnap estere 39.5 fokos laza lett.az ugyeleten azt mondtak, meg ket napig maradjon a nurofen.ejszaka is nagy volt a laza es reggel elmentunk a korhazba ahol vert vettek verkep,PRC es sulyedes.A sulyedes 45 a PRC +++ pozitiv es a verkep elvaltozasai a kov:
    leucocite 18.891 6.2-17
    hematocrit 29.3 30.9-37.2
    volum mediu eritrocitar 69.92 10-84
    trombocite 481.1 219-465
    neut 13.084 1.2-6.8
    limfocite 3.954 1.2-3.2
    monocite 1.464 0.2-0.8
    neut% 69.44 18-44
    limfocite 21.04 42-27
    monocite 7.84 0-6
    trombocrit 9.82 11-45
    indice de distr. a trombocitelor 8.62 9.4-18.1.
    Vasarnap estetol 40 fok koruli homerseklete volt kedd reggelig(kissebb nagyobb kozokkel, mert borogattuk paracetamolt nurofent algokalmint kapott).Hetfo reggeltol kapja az augmentint 2x2ml es lazcsillapitot, es a tegnap mar jobb volt.Ma is hat orat tart a lazcsillapito hatasa, de utanna kezd fel menni es max 38.4 nel megall.Elozmenynek, a nagytestvere a multheten vegig 38 koruli homerseklettel es piros torokkal volt ithon, neki rendezodott, egy nap nekem hasmanesem volt es lazam, rendezodott, az apuka tegnap volt lazas es mara minden rendben.A kerdesem az lenne, hogy mi lehet a problema, mert latszolag nincs meghulve, a torka piros volt es az orvos szerin bakterialis fertozes, de meddig lehet ennyi a homerseklete? a limphocita szam lehet ezert olyan amilyen?Ma mar kezdett enni is egyebkent ez ido alatt csak szopizott.Tisztelettel egy anyuka.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    Nem tudok vizsgálat nélkül válaszolni erre a kérdésre.
    Üdv.

    TT

  • Kedves Doktor úr!

    Én egy húsz éves srác vagyok és azért írok Önnek mert furcsa dolgok vannak a számban. Körülbelül fél éve kezdődött akkor minden ok nélkül egy nagy korong alakú kicsike fehér darabot éreztem a nyelvemmel a számban. Kivettem darabot (nem tudom minek nevezzem) a számból… Még több

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    A mandulában keletkezhetnek úgynevezett detritus-darabok, melyek nem betegség következményei.

    Nem kell miatta aggódni.

    Üdv.

    TT

  • Tisztelt Doktor Úr! Kisfiammal ⁄4 éves⁄ június elejétől 3 alkalommal voltunk fülészeten.Kapott antibiotikumot…

    Tisztelt Doktor Úr!

    Kisfiammal ⁄4 éves⁄ június elejétől 3 alkalommal voltunk fülészeten.Kapott antibiotikumot ⁄Curam duo 2x5ml-t 7 napig⁄.
    Július 11-én volt az utolsó kontroll,az orvos azt mondta,hogy már csak kevés váladék van a fülén,ez már rendbe jön.Eltelt egy hónap,és a gyerek még mindig sokszor visszakérdez.
    Nem gyógyult meg?Mi a teendő?
    Köszönettel.

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    Szívesen megvizsgálom, hogy megnézzük, valóban van-e probléma a fülével.

    Üdv.


    TT

  • Kedves Doktor Úr!

    5 éves kisfiammal kapcsolatban szeretném a tanácsát kérni. 2 probléma is felmerült. Az egyik már régóta tartó dolog, hogy előfordul, hogy éjszaka nem ébred fel rá, hogy pisilnie kell, és bepisil. A gyerekorvosunknak ezt többször jeleztem, nem tulajdonított neki jelentőséget.… Még több

    AZ ORVOS VÁLASZA:

    Timár Tibor

    Ha az utóbbi csak egy hónapja van, talán várhatnak még 1-2 hónapot.
    Ha nem javul a helyzet, forduljanak orvoshoz.
    Üdv.
    TT