Vannak emberek akiket akarattal megbántok egyideje mert úgy érzem megérdemlik mert rosszat tettek ve

Vannak emberek akiket akarattal megbántok egyideje mert úgy érzem megérdemlik mert rosszat tettek velem de tudom ,hogy helytelen és bocsánatot kérnék de nem merek az elutasítástól való félelelm miatt és,hogy nem bocsátanának meg . Lehet ez egy betegség tünete vagy valaminek a következménye? Ez kb. ezév január vagy márciusától van de tavaly októberben is előfordult és nem tudtam kimagyarázni . Néha kételkedem,hogy én vagyok ez? Lehet azért van mert gyerekkoromban ,iskolában kiközösítettek,főleg lelkileg bántottak meg utána illetve mert a barátom a betegségére (október amit akkor tudott meg egy másik romlása miatt-egyedül akarok lenni majd később még járhatunk dec.21-én dobott mert úgy érezte az érdeklődésem,segíteni akarásom zaklatás) vagy más az adott személyekkel kapcsolatos félelmeim miatt alakult ki?

Dr. Bezzegh Éva
Dr. Bezzegh Éva Pszichiáter, Pszichoterapeuta Budapest
kedves Kérdező !
Levele első részében leírta panaszait, nehézségeit, félelmeit, ami jól követhető volt, aztán a második felében írt a barátjával való szakításról, annak betegségéről, a saját túlzott segíteni akarásáról, ez már nehezen volt követhető, biztosan érthetőbb lenne, ha hosszabban kifejtené. Viszont elsősorban saját maga számára lehet fontos, hogy értse, mi miért történik és ehhez a folyamathoz úgy látom, külső segítségre van szükség egy pszichológus vagy pszichiáter személyében, de sajnos nem elég neten, személyes találkozást javaslok.

Üdvözlettel Dr Bezzegh Éva

Nem találta meg, amit keresett? Kérdezzen újat!

Kérdésének legalább __LIMIT__ karakternek kell lennie.

Válassza ki az orvosi szakterületeit az orvosoknak akiknek kérdést szeretne feltenni

Az Ismertorvos weboldalon megjelenő tartalmak tájékoztató jellegűek és semmi esetben sem helyettesítik az orvosi konzultációt.