Dr.

Mátyás Kinga Vanda

verifiedCreated with Sketch.

Pszichológus

13 vélemény +hozzáad

Hivatásában nagy élményt jelent számára az a megtett út, amikor a hozzá forduló emberek megtalálják önmagukban a fejlődni képes, erős Én-jüket. Az, hogy kinek mennyi időt vesz igénybe,… még több

Címek

5

Általános Eredmény
13 vélemény

  • Pontosság
  • Figyelem
  • Lehetőségek
  • S
    Cím: Dr. Mátyás Kinga Vanda - pszichológus Debrecen

    Két kisgyerek mellett eljött egy életszakasz amikor túlterheltnek éreztem magam. Feszült voltam , ingerült, türelmetlen. Sokszor pánik érzés lett úrrá rajtam. Ekkor döntöttem el, hogy pszichológushoz fordulok. Dr. Mátyás Kingára esett a választásom. Felhívtam telefonon és már a telefonban is kedves volt és rugalmas időbeosztásának köszönhetően rövid időn belül tudott fogadni. Első találkozásunk után egyből szimpatikus volt és egy percre sem kételkedtem , hogy meg tudnék e nyílni neki. Autogén tréninget ajánlott nekem ami 15 hét . Elmondta , hogy ez egy stressz kezelő technika , melyet napi két 15 perces gyakorlással hatékonyan el tudok sajátítani. Ezután hétről hétre jártam hozzá, relaxáciot tanultunk 2 hetes bontásokban. Mellette meghallgatta a problémáimat. Sok érdekes dologról beszélgettünk. Hétről hétre azt vettem észre, hogy kezdem megismerni önmagam és megtalálni az egyensúlyt az életemben. Sokkal nyitottabb vagyok minden új dolog felé így új kapuk nyílnak meg körülöttem. Minden alkalommal feltőtődve jöttem el a terápiáról és őszintén szólva vártam a következő hetet amikor is Kinga segítségével új stresszkezelő technikát sajátíthattam el. Mindezt kellemes , hangulatos környezetben. Nemrég ért véget a tréning. A környeztem is észre vette a változást rajtam. Sokan szeretnének azóta részt venni autogén tréningen. Nagyon jó döntés volt , hogy Mátyás Kingára esett a választásom. Nem kérdés számomra , hogy ha életem során újra elakadnék csak Ő hozzá mennék vissza. Mindenkinek csak ajánlani tudom Kingát aki egy türelmes, megértő és rendkívűl sokszínű, céltudatos pszichológus.

  • G

    Kingát két éve kerestem fel, kényszeres gondolataim és cselekedeteim miatt, amelyek jelenlétéről akkor még nem is tudtam. Amit tudtam, hogy valami megnehezíti az életemet, nem vagyok kiegyensúlyozott, ami hatással van a párkapcsolatomra, a családom aggódik értem és én sem tudtam az egyetemre és az életemre koncentrálni. Éreztem, hogy valami szorít belülről, valami késztet, amitől nem tudok szabadulni. Amikor Kinga megállapította a problémám jellegét, tudtuk, hogy hosszú út áll előttünk. De megcsináltuk és a pszichoterápia nagyon eredményesnek bizonyult. Két év közös munka, relaxációs gyakorlatok elsajátítása és beépítése a mindennapi életembe. A problémámat minden oldalról megvizsgáltuk és folyamatosan szembesültem önmagammal. A túlhajszoltság, a túlzott teljesítési vágy és a megfelelés vágya szinte irányította az életemet és magamat mindig a lista végére helyeztem. De Kinga segített és rádöbbentem arra, hogy én képes vagyok minőségi életet élni és megtalálni az egyensúlyt. Kingának bármit el tudtam mondani szorongás nélkül. A terápiákról mindig úgy jöttem el, hogy éreztem, letettem azt a terhet, ami gátolt, aztán egyre könnyebb és kisebb súlyú terhekkel tértem vissza a rendelőbe, egészen addig, amíg már magam is megoldottam a problémát és nem kellett mindent "cipelnem" Kingához . Amikor pszichológust kerestem Kinga weboldalán a következő idézetet találtam: ,,A lélek birodalmában nem gyalogolhatsz más lámpásának fényében. Az enyémet nem adhatom Neked. Arra viszont megtaníthatlak, hogy készíts lámpást magadnak." Most, két év után azt érzem, hogy az én lámpásom elkészült. Sikerült elkészítenem, hiszen Kingától mindent megkaptam ennek a sikeréhez. Megtanította, hogyan készítsek olyan lámpást, amely stabil, mutatja az utat és mindig segít a kiegyensúlyozottság útjára találnom, akkor is ha éppen életemnek egy sötétebb és nehezebb részére tévedek. Most úgy érzem, lelkileg erősebben, magabiztosabban, a magam érzéseit is figyelembe véve és reális világképet alkotva nézek az előttem álló gyönyörű évekre. Sokat köszönhetek annak, hogy Kinga a pszichológusom. Hálás vagyok neki, hogy mindent megtett azért, hogy eljussunk idáig és boldog, szorongás nélküli életet éljek!

  • Sokan úgy látják, hogy felesleges pszichológushoz menniük, mert ott úgyis "csak" beszélgetni kell. Kérdeném én a legnagyobb bántalmak egy ember életében nem a szavakkal (vagy azok hiányában) érkeznek? Ezt a logikát megfordítva, ha valaki ártani tud szavakkal akkor segíteni is lehet velük. Mátyás Kinga Vanda ezt teszi a rendelőjében. Szavakkal segít, nagy horderejű, súlyos szavakkal, amik néha az én fejemben is elhangoztak már, de nem mertem meghallani őket. A doktornő kimondja ezeket, és szembesít velük. Félelmetes érzés, de alapjaiban rengette és változtatta meg az eddigi életemet. Már képes vagyok azt mondani, igen ez vagyok én és így vagyok jó. Mi ez ha nem siker? Köszönöm.

  • A

    Kinga nagyon kedves, türelmes, odafigyel, látszik, hogy szereti, amit csinál. Nagyon jó meglátásai vannak, és ügyesen vezeti rá az embert arra, amivel éppen foglalkoznia kell önmagával kapcsolatban. Nagyon kulturált, hangulatos környezetben zajlik a terápia. Bátran ajánlom bárkinek, aki úgy érzi, hogy megakadt és segítségre lenne szüksége.

  • Stressz kezeléssel kapcsolatos problémák miatt kerestem olyan pszichológust aki autogén tréninget tart egyénileg. Kingára esett a választásom amit azóta sem bántam meg. Kedves, türelmes nő és meghallgatja az embert bármiről is akarjon beszélni. Az autogén tréninget 2 hetes bontásokba haladva gyakoroltuk. Ezt azt jelenti, hogy részekre lett bontva és az egyes részeket 2 hétig gyakoroltam miután tovább mentünk. A tréning mellett minden egyéb problémámat is rázúdíthattam, ő meghallgatta és tanácsot adott. A tréning végéhez közeledve nyugodtabb lettem, mondhatom talán, hogy kiegyensúlyozottabb is. Magas vérnyomás betegségem van amire gyógyszert szedek. A tréning segített ezen és csökkent a pulzusom, feszült helyzetekben sem ugrik ki a szívem a torkomon ami a vérnyomás stabilizálódásával, kisebb gyógyszeradagra való áttéréssel egy egyéb jótékony hatással is járt. Természetesen ennek feltétele a rendszeres napi szintű gyakorlás és az, hogy az ember akarja is a változást. Egy egy alkalom után feltöltődve szinte olyan érzésekkel távoztam tőle, hogy meg tudnám váltani a világot. Egyáltalán nem szégyen az ha az ember szakemberhez fordul ha az élete kisebb nagyobb gödrökben el el akad. Sőt, véleményem szerint mindenkinek legalább egyszer élete folyamán szüksége lenne rá, mert nem is gondolnánk mennyi mindent nem jól csinálunk és kezelünk. Azt viszont fontos megemlíteni, hogy a pszichológus nem varázsló. Nem fog tudni varázsütésre senkit sem meggyógyítani. Ehhez a páciensnek is aktívan közre kell működni, és egy ilyen remek orvossal mint Kinga a hatás garantáltan nem marad el!

  • K

    Az életemben nagyon sok kérdés, megoldatlan problémám volt. Egy rövid terápia után, megértettem a miérteket. Sokkal jobb, hogy kivülállóval tudtam megosztani a problémákat, és ő, szakszerű, mégis érthető magyarázatokat, tanácsokat adott. Mindezt kellemes, és modern környezetben, nem utolsó sorban, rugalmas időponttal.

  • Z

    Több, mint egy éve járok Kingához terápiára. Szorongással és pánikbetegséggel küzdöttem, és egészen élhetetlennek tartottam már az állapotomat. Nem bírtam egyedül lenni, csak gyógyszerrel tudtam aludni. És látszólag ok nélküli pánik és félelem uralkodott szinte folyamatosan rajtam. Ő már a harmadik pszichológus volt akihez kerültem, de Ő volt az első akivel eredményt is értünk el. Nem volt könnyű dolga velem, mert nehezen engedek közelembe embereket, de türelmes volt és kitartott mellettem. Ez idő alatt sokkal többet ért el, mint amit valaha is álmodni mertem volna. Vissza adta a normális életemet. Bár még mindig vannak félelmeim dolgoktól, de a pánik és szorongás feloldódott, és már gyógyszerek nélkül élem a mindennapjaimat.
    A pszichoterápia nem egy könnyű dolog. Nagyon kemény munkát igényel mind az orvos, és mind a páciens részéről. De ha belead az ember mindent, nagy változásokat lehet elérni. Kinyílik a világ és megváltozik az életünk. A jutalom pedig egy minőségibb élet. Tehát megéri időt és energiát belefektetni.
    Hálás vagyok, hogy megismerhettem, és hogy Ő lehet az orvosom. Sokat adott nekem és másoknak is. Nagyon jó szakember, és bátran, bizalommal lehet hozzá fordulni.

  • F

    Egy véletlen folytán találtam Kingára, ugyanis amikor pszichológust kerestem egy olyan hölgyhöz jelentkeztem, aki idő hiányában már nem tudott fogadni és ő ajánlotta nekem Kingát. A sors pont úgy hozta, hogy az életemnek egy nagyon nehéz szakaszában kezdtem el járni hozzá. Hetente találkoztunk és minden egyes beszélgetés után úgy éreztem mintha egy nagy kő esne le a szívemről. Lassan egy év telt el azóta, hogy először találkoztam vele és mára már teljesen új életet élek és én magam is új ember lettem, ezt pedig nagyrészt Kingának is köszönhetem. Bártan merem ajánlani azoknak, akik úgy érzik, hogy egyedül már nem tudják megoldani a problémáikat és szeretnének egy tapasztalt és felkészült szakemberhez fordulni.

  • K

    Szorongásos panaszokkal fordultam Kingához. A terápia nemrég fejeződött be és olyan látványos javulás lett az eredmény, hogy több közeli ismerősöm is fontolóra vette, hogy pszichoterápiával szeretné javítani az élete minőségét. Régebben sokszor egyszerűnek tűnő feladatok is lehetetlennek tűntek és igyekeztem bezárkózni a saját komfortzónámba, aminek a területe egyre kisebbre zsugorodott. Most viszont elég erősnek érzem magam ahhoz, hogy optimistán tekintsek az előttem álló kihívásokra és arra, hogy éljem az életem.

  • K

    Lassan egy éve járok Kingához, eleinte jól esett, hogy végre valaki ítélkezés nélkül befogadóan és megértően meghallgat. Ugyanolyan komolyan vette a jelenlegi, gyermeknevelési problémáim, mint a múltbéli feldolgozatlan traumákat. A terápia sokat segített, idővel elkezdtem elfogadni, megérteni magam. Szép lassan, nem tudatosan elhagytam a nyugtatókat, amikre rászoktam, mire hozzá kerültem. Észrevétlenül elhagytam a stresszevést, ami évekig problémát jelentett. Javultak az egészségügyi eredményeim, többek között a pajzsmirigy eredményem is jó lett anélkül, hogy szedtem volna rá a gyógyszert. Az alkalmak, amit Kingánál töltök sokat segítenek. Nagyon jó szívvel ajánlom!

Információk a szakemberről

Bemutatkozás

  • Hivatásában nagy élményt jelent számára az a megtett út, amikor a hozzá forduló emberek megtalálják önmagukban a fejlődni képes, erős Én-jüket. Az, hogy kinek mennyi időt vesz igénybe, mindenkinél más. Néha elég egy szó, vagy pár mondat, de vannak esetek, mikor a felismerésig megtett út hosszabb időt vesz igénybe. Csodálatos dolog azt látni, amikor az emberek felismerik, hogy lehet másként is látni a világot.

Kezelt betegségek

még több